Átlagosan több mint 800 ezer forintba került az adófizetőknek egy minisztériumi autó megtankolása és szervizelése hat hónap alatt. 

Ez havonta majdnem annyi, mint a nettó magyar átlagkereset, vagyis 157ezer forint, számolta ki a Blikk.

Összességében több mint 120 millió forintot autóztak el a miniszteri vezetők az idei év első felében, és ebben nincsenek benne a külügyminiszté­riumi fejesek költségei, mivel ők nem válaszoltak az erre vonatkozó kérdésekre.

Az állami vezetők ezen időszakban átlagosan közel 20 ezer kilométert mentek fejenként a hivatali autókkal, ez azt jelenti, hogy egy államtitkár vagy helyettes államtitkár akár negyvenszer is megtehette oda-vissza a Budapest–Bécs távolságot.

Az állami vezetők autóparkja túlnyomó részt Škoda Superbekből áll, van néhány Octavia, Audi, Passat és VW Multivan. A legkirívóbb és alighanem a legdrágább autója Szijjártó Péter külügyminiszter helyettesének, Szabó László parlamenti államtitkárnak van, aki egy 2014-ben gyártott luxus-Mercedes terepjárót hajthat. Míg a miniszterek és államtitkárok 8,5 milliót érő Superbeket kaptak, addig Szabó László Mercedes ML 350 típusú autócsodája alapáron 17 millió forint, de extrákkal megközelítheti a 30 millió forintot is.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Nagyon rá vannak szorulva de persze ezeknek minden jár ingyen,
a nyomorgótól meg elveszik a szabad strandot mindenféle kitalált indokok alapján !
Ezek a lopást törvényesítették ,nekik minden jár !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Mobil123
Hát a nyaralni is menni kell valamivel!!! És a többi maszek utat is valamivel meg kell tenni!!!
nyanya001
Nagyon rá vannak szorulva de persze ezeknek minden jár ingyen,
a nyomorgótól meg elveszik a szabad strandot mindenféle kitalált indokok alapján !
Ezek a lopást törvényesítették ,nekik minden jár !
bakegya
Drón-követőt rájuk-mindet meg lehetne és kellene is csipni.
papa.49
@bakegya: A csipet beléjük ültetni, hogy pontosan tudni lehessen mikor merre kódorog a pacák)))))))
Toby
Az vajon miélrt fordulhat elő, hogy a nyugdíjas ogy.-i képviselő a havi fizetése és egyéb járandóságai mellett, még a nyugdíját is kapja ?
Ez senki másnak nincs megengedve, csak a mocskos parazitáknak !

Miért nem tiltakozik a Dk, Lmp, Jobbik...stb. ?
justhpeter
Én mindegyiknek csak az odafele utat fizetném.
F_Viktor
Igaz nem sokat, de dolgoztam Magyarországon.
Azt tapasztaltam, akinek a zsebében ott lapult az üzemanyagkártya, azok bizony üzleteltek a benzinnel/ gázolajjal.
A magyar ember genetikailag ilyen, ami nincs lebetonozva, azt ellopja. A világ civilizáltabb részén a Zembereknek eszébe sem jut, hogy lopja az üzemanyagot.
kkalman
@nyanya001: ma, 11:47 Csak hagyománytiszteletből lopnak.
papa.49
Képzeljétek el egyből látható lenne hogy hol szórja a pénzünket a ,,kancellárminiszter,, ))))))))
Desischado
A habzsi dőzsire van pénz! A mi bőrünkre élnek ilyen jól! Mi meg hülyék vagyunk, mert tűrjük! De meddig még?!
F_Viktor
@Desischado: Írod:
"De meddig még?"

Addig, míg a jobbereink nem veszik észre, hogy aki a csorda után megy, az csak sz@ros füvet fog legelni...
Desischado
@F_Viktor: Igazad van. De félek, hogy az a nap sohasem jön el, bár azért mégiscsak reménykedem benne, hogy igen!
radios45
@papa.49: Így van, meg aztán bezárni őket egy régi miniszteri autóba amiben nem megy a légkondi, és egy hónapig ki sem szállhatnak belőle, ott rohadjanak meg a melegben, a napon.
papa.49
@radios45: Természetesen víz nélkül))))))))))
human
A luxus terepjáró biztos indokolt? Talán tanyán lakik? De megtehetik. Ezeket a minták vezettek oda, hogy Gömöri a paralimpikonok pénzéből fizette ki milliós tartozását és arra hivatkoztak, hogy fontos Gömöri jó lelki állapota, hogy koncentrálni tudjon a munkájára.
mate03
@kkalman:! Hiába! Nagy úr a megszokás!
1magyar
A szocializmusban mikor ennyi volt az átlagember fizetése, mint 47 és 22 ezer havonta, emlékszem a képviselők is busszal,vonattal jártak - igaz ingyen.
Papuska1
Egy képviselőnek, vagy államtitkárnak egy nap több programja van. Lehet, hogy reggel Békéscsabán kell megjelennie, délben Kecskeméten, este meg Zalaegerszegen. Ezt hogy oldja meg üzemanyag fogyasztása nélkül? Mi akartuk a demokráciát, az meg nem olcsó mulatság! A busszal, villamossal járó képviselő elég szűk körben mozoghat, nekem igen gyanús, hogy csak a fővárosban! Nos a Nemesmedvesi, vagy a Battonyai ember is ugyanolyan ember, mint a pesti, tehát joggal várja el, hogy a döntéshozók megfelelő rendszerességgel hozzá is eljussanak, vagy nem? Így is Pest és néhány nagyváros körül forog az ország. A szolgáltatók felelősségéről is 2000 fő fölött beszélnek, közben majdnem kétmillió ember (több, mint amennyi Pesten él!) lakik 1000 fő alatti településen! Azok nem emberek?
F_Viktor
@Papuska1: Írod:
"Egy képviselőnek, vagy államtitkárnak egy nap több programja van."

Nem ez a jellemző. Inkább az, hogy a képviselő elérhetetlen, nincs a választókörzetében, éveken át nem tart fogadóórákat, de a parlamenti helye is üresen tátong, csak a kötelező szavazásokon vesz részt.
papa.49
A ,,képviselő,, mint a neve is mondja KÉPVISELJE A VÁLASZTÓI ÉRDEKEIT, A MAI KÉPVISELŐK A PÁRTJUK ÉRDEKEIT KÉPVISELIK, NEM A VÁLASZTÓIKÉT!!!)))))))))))
zöldszem
@1magyar: Valamint, egy fillér fizetséget nem kaptak, a képviselői munkájukért!
papa.49
@zöldszem: Jól emlékszel, minden képviselő dolgozott is a munkahelyén, na azért az idejét fizette a cég)))))))))
zöldszem
@papa.49: Oké! Rosszul írtam, + fizut nem kaptak!:)))
Ja, és ne kötözködj!:)))) Öreg vagyok felejthetek is!:)))
papa.49
@zöldszem: El van nézve, de tudod azok a kurva tények, sajna nem tudom ezt levetkőzni, (meg már nem is akarom))))))))
Egyébként meg dehogy vagy öreg, akinek így vág az esze az még nem öreg, legfeljebb ,,többet tapasztat mint más,,))))))))))))))
Papuska1
Akkor vissza kell sírni a kommunizmust, és legyen csak egy párt, vagy nem? Olyanok nyilatkoznak a dologról, akiknek fogalmuk nincs a valóságról, és ez is szomorú, mert például nyugaton tanítják, hogy hogy működik a demokratikus állam. Amit a többség lát a Parlament plenáris ülése. Itt már kevés dolog változhat, és inkább egy szertartás, vagy sarkítva egy színjáték. A döntések a szekciómegbeszéléseken, és még inkább a bizottsági üléseken történnek. A Parlament plenáris ülése elé a már gyakorlatilag majdnem eldöntött dolgok kerülnek. A képviselő a frakcióban és a bizottságban tölt el sok időt, a Parlamenti ülésen a szavazás a lényeg, hiszen egy csomó dologban nem is ért a dologhoz. Ezt szakértői egyeztetéseken küszöbölheti ki. A mi rendszerünk többpárti rendszer. A pártok politikáját kell a vezető pártnak megvalósítani. Azoknak a képviselőknek, akikről a kedves hozzászólók beszélnek, csak reprezentatív szerepe volt. A kormányzást és mindent az MSZMP végzett. Nem a képviselők, a pártkáderek irányítottak. Ragozhatnám tovább is! Egyébként egy államtitkár, ha nincs Parlamenti napja minimum 3 max. 5-6 programon vesz részt az ország más-más részén.A gazdaságtól kezdve szinte mindent nekik kell mozgatni, tárgyalni, intézni. A szakembereknek csak tanácsadói szerepe van, de ez így nem teljesen igaz... Szóval a dolog sokkal bonyolultabb! Ez a fórum pici, több könyv kéne, hogy leírjam! Ha érdekli nézzen utána, ne a tudatos uszítók dumáját hallgassa!
Papuska1
@papa.49: Az is a dolguk! Nem kommunizmus van, hanem többpárti demokrácia! Ennek a lényege, hogy a pártok küzdenek, és a győztes, vagy a győztesek koalíciója irányítja az országot. És a lényeg, az emberek nem egyenlők! Ember és ember között komoly különbség lehet! És ez így jó! Ha nem így lenne, ismét belevesznénk a szocializmus posványába, és lassan mind éhen halnánk, egyenlően!
Dr. Felipe
Ütemes taps.

Eddig 120 millát autókáztak el "nagymagyarjaink" az első félévben és ebből tonyó még el sem jutott Monacóba.
papa.49
@Papuska1: Ha elvégeznék azt amit a nép rájuk bízott nem lenne baj, a baj ott van a saját pénzük megszavazásán, meg a juttatásaik kiötlésén túl szarnak a népre, csupán ez a baj))))))))Azt a baromságot honnan veszed hogy az emberek,,NEM EGYENLŐEK,, az emberek IGEN IS EGYENLŐEK, A TÖRVÉNY ELŐTT, MEG A TÁRSADALOMBAN IS, ezt a különbséget most a fütyisz kezdte el, pontosan a lézeres kiszólásával ,,annyit érsz amennyid van,, magyarra fordítva, ha eleget loptál akkor valaki vagy, ha nem loptál semmit akkor senki vagy, HÁT KÖSZÖNJÜK EBBŐL NEM KÉRÜNK!!!)))))))))))))))))))))))))
Papuska1
@papa.49: Akkor jobb a Kádár, meg a kommunisták, akik ugyanezt, sőt ennél durvább dolgokat csináltak, csak nem verték nagy dobra, és másnak sem engedték. Ha nem tudott róla, nem fájt? Az emberek pedig nem egyenlők és nem is egyformák. Van közöttük szorgalmas, tehetséges találékony, kreatív és van buta, lassú, lusta, tehetségtelen és sorolhatnám. Az egyik nem ugyanazt érdemli, mint a másik. Ez pedig bizony egyenlőtlenség! Egyébként a legtöbb szenvedést, halált, pusztulást az a szabadkőműves demagógia okozta, ami így szólt :"szabadság, egyenlőség, testvériség" ez az a szörnyűség, és butaság, ami minden normális emberivel összeegyeztethetetlen. Lehet, hogy ez elsőre furának látszik, de igazából a háromból egyik sincs, csak elméletben!
1magyar
@zöldszem: Bizony ezek a kapitalista képviselők már nem a magyar dolgozó ember érdekeit védik hanem ellenünk vannak.
papa.49
@Papuska1Ez megint nem igaz!!!Pontosan azt írd ami történt, én átéltem azt a kort, tehát tudom mi volt akkor, mellesleg a családom a ,,megtűrt,, kategóriában volt, nekem kár hintened az ,,ópiumos dumád,,!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.