Felkereste a bicskei befogadó állomást kedden Lévai Anikó az Ökumenikus Segélyszervezet szakemberekből és önkéntesekből álló csapatának tagjaként – közölte a szeretetszolgálat az MTI-vel. 

A tájékoztatás szerint a szervezet jószolgálati nagykövete bekapcsolódott a gyermekeknek szervezett kézműves foglalkozásba, valamint ajándék játékokat is vitt magával.

Lévai Anikó és Lehel László, a segélyszervezet elnök-igazgatója egyeztetett a tábor vezetőivel, és – mint közölték – elismerésüket fejezték ki azért a munkáért, amelyet a rendkívül leterhelt befogadó állomás dolgozói az elmúlt hónapokban végeztek.

Lévai Anikó újabb befogadóállomást látogatott meg

Fotó: segelyszervezet.hu

A tábor munkatársai köszönetet mondtak a segélyszervezet aktív szerepvállalásáért a táborban egyidejűleg tartózkodó majdnem 100 gyermek pszichoszociális segítésében. A segélyszervezet szakemberei heti rendszerességgel tartanak gyermekfoglalkozásokat befogadóállomásokon.

Az Ökumenikus Segélyszervezet folytatni kívánja a Magyarországon tartózkodó migráns gyermekek segítését, ezért adománygyűjtést indított, amelyhez a www.segelyszervezet.hu honlapon lehet csatlakozni online adományozással – olvasható a szeretetszolgálat közleményében.

A segélyszervezet jószolgálati nagyköveteként Lévai Anikó július elsején a nagyfai ideiglenes befogadó központba látogatott, ahol a Magyar Evangélikus Egyház egymillió forintos adományából segített migráns gyerekeket az Ökumenikus Segélyszervezet.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyuszicsibe
Anikóka inkább a böriben vagy valamelyik elfekvőben látogatná ekkora művigyorral Viktorkát, az őszintébb és kellemesebb hír lenne számomra,mint ez a bohóckodás.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
lampa laz
Basszus, na ettől már csak hányni lehet...
dömdödöm
Rosszat dobtál kisfiam , a Piros az Tilos ! Vissza a kiinduló pontra !
verum
Építő kockával gügyög egy ekkora gyereknek?
Gondolom talán még azt is elvárja, hogy a gyerek értsen magyarul...
Nyuszicsibe
Anikóka inkább a böriben vagy valamelyik elfekvőben látogatná ekkora művigyorral Viktorkát, az őszintébb és kellemesebb hír lenne számomra,mint ez a bohóckodás.
lampa laz
@Horizont: a hålószobába történhet valami, vagy nem, amit a zasszony így bosszúl meg a zurán.
volvós
Hát ennél lejjebb már nincs szerintem...Apu keritést épit,
rohamrendöröket küld a határra a menekültek ellen, Anyu
meg " ajándék " játékokkal kedveskedik a migráns gyerekeknek.
Még azt várom, hogy a Tiborcpittike mikor szereli a szögesdrót
fölé a kinai led-lámpákat pár milliárdért...oszt teljes a káosz !!
Levendula
Nem lenne egyszerűbb, ha a bevándorlók látogatnák meg Anikó asszonyt? :)
enslaved
Remélhetőleg vett fel gumikesztyűt meg maszkot, hacsak nem akar meghalni mondjuk tífuszban vagy kolerában, amiről a média egyelőre még hallgat, nehogy kitörjön a pánik.
Laila
Ez csak egy gesztus a baloldalnak, meg liberálisoknak. Vagy az egyházaknak. Vagy a Migrations Aid-nek, vagy a jó ég tudja kinek. Sok szavazatot akarnak szélsőjobbról, szélsőbalról, jobbról, balról, középről, és mindenhonnan. A Fidesz mindig is így működött. Mindig megvoltak a megfelelő embereik arra, hogy azok a társadalom különböző szegmenseit megszólítsák. De ez már nekem is sok...
gibgab
Ez is egyfajta pávatánc része, az emberek manipulálása.
sentinel216
@volvós: Ezeknél ez mindig így volt. Anyu azt mondta, csak mi nyerhetünk a pályázaton, apu azt mondta, ne mi nyerjük a legtöbbet! Anyu azt mondta a tagtársaknak, hogy amit ott határoztak, közgyűlési határozatnak számít, apu azt mondta, nem volt közgyűlés. Legendásan összeszokott páros ez. Az embernek köpni támad gusztusa.
papa.49
@sentinel216: 21:31. re De nem félre))))))))))))
Tényfeltáró
Hát van a pofáján bőr az öregasszonynak. Most nem a gyűröttségére gondolok.
nyanya001
A jóságos first lady szerepében akar tetszelegni !
Semmi más mint kirakatpolitika !
Yoda69
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
dr. prédikátor
Művigyor ,műfotó,ez aztán a valami!!!Inkább enni adnának nekik!!!
mtsl
Hú, de sz@rul nézel ki LA.
Mikor voltál utoljára teljes kivizsgáláson?
A régen volt (talán igaz sem volt) sok fitneszedzés...
Ma már nyoma-, látszatja sincs.

A farkasvigyor mosolyodat pedig inkább nem minősíteném.
Csak remélni merem - a te érdekedben -, hogy nem fagyott az arcodra... vagy azóta is próbálják lemasszírozni az arcodról ezt a politikai célokra pénzért adható-vehető műanyag műmájer mosolyt?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.