A Fidesz-frakció szerint az elmúlt öt évben nőttek a bérek, csökkentek az adók és felére csökkent a munkanélküliség, tehát "az ellenkezője történik annak, ami a szocialisták kormányzása idején".
A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója arra reagált, hogy az MSZP elnök-frakcióvezetője csütörtökön Nyíregyházán, pártja kongresszusi előkészítő értekezletén azt mondta: Magyarország leszakadóban van Európától, az elmúlt öt év csak mélyítette és növelte a dolgozói szegénységet. Tóbiás József a Fizetésemelés 2015 című rendezvényen azt mondta, egy baloldali politikát képviselő párt – miközben "urizálás és az újfeudalizmus kiépítése" folyik az országban – joggal áll elő a tisztességes munkabért érintő követelésével.
A Fidesz közleményében kiemelte: a szocialisták kormányzása idején "megduplázták a munkanélküliséget, magas adókkal büntették a dolgozókat, több tízezer közszolgálati dolgozót tettek az utcára és csökkentették a fizetésüket".
Közölték: jövőre a kormány szándéka szerint még több lehetőség nyílik arra, hogy aki dolgozni akar, annak legyen munkája. Tovább csökken a személyi jövedelemadó, a családtámogatási rendszer kiterjesztésével nő a kétgyermekesek családi adókedvezménye és folytatódnak a béremelési programok a közszférában.
103 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Remélem a hazugságaitokba előbb-utóbb belefogtok fulladni g.cibe! Remélem nem kell 2018-ig várni.
www.168ora.hu/itthon/30-szazalekos-fizetesemeles-orban-kormanyban-132944.html
Svédországban, Kanadában, Finnországban.
2007 óta nem volt béremelés.
Milyen évet is írunk?
A nyugdíjasoknak sem ajánlom, hogy elmélyedjenek az infláció és a soros nyugdíjemelés százalékának rejtelmeiben, mert az egyre olcsóbb gyógyszerek amit a valóság miatti túlzott várakozás miatt kell szedniük ugyanúgy ártalmasak lehetnek mint a drágább külhoni rokonaik. Összegezve a fenti pártbrossúra benyeléséhez nagy hit, és hozzátartozó hűbéri apanázs, és mások lábán állás kell fijjuk.
Valoban nottek a berek, kozel 5-szorosere azoknak, akik kulfoldon vallatak munkat. Ez beleszamoljak az atlagba, igy az itthon maradottakat is felhuzzak, akiknek visszont stagnal, vagy epp csokken a bere.
Ugyanez ervenyes a munkanelkuliseg esetere is. Az elvandorol kozel 1 millio ember nem jelent itthon gondot, sot munkero hianyt termel. Ezrevel keresik, a doktorokat, mernokoket stb. Erre nem kellene a tahonak buszkenek lenni.
Ez az ország lassan élhetetlenné válik a többség számára.
Aki tehetős de kritizálni mer egy kormányt, az adja oda a pénzét a rászorulóknak??? Tényleg ezt írtad, vagy szarakszik a monitorom? Ezt már nem tudom hova tenni, kész vagy ember...
09:46 Én közgazdász? :) Köszi haver, ez dicséret egy amatőrnek.
" A tehetős ismerőseid meg ha annyira szarnak tartják a rendszert, akkor adják oda a pénzüket a rászorulóknak, mert egyébként csak álszent duma amit le tudnak vágni olykor,"
Hat ennek a mondatnak kb. annyi ertelme van, mint lyukas vodorrel vizet merni...
Viszont egy l.simon, akinek a naplementevel megszunik a napenergia-ellatas, vagy a szelesgabor, aki kikapcsolja az eroteret, vagy "kupakos" kosa zagyvalasai bizony megerik a millios fizeteseket, hiszen oket az Isten nem holapatolasra teremtette...
Igaza van, nem is arra... Galyarabsagra, arra...
:-)))
En ott elek, ahol elek, de azok, akiknek ezzel a problemaval kell szembenezniuk, azok OTTHON elnek, es OTTHON nem talalnak semmilyen munkat sem, ami a diplomajuknak megfelelo lenne. (Most nekem ne gyere azzal, hogy aki akar, az elmegy falevelet soporni, mert eppen most mondtad, hogy azok olyanokbol tevodnek ossze, akik lustak, hulyek, elmefogyottak, es kulonben sem jok semmi masra.
Ezt a csontot egyebkent mi mar leragtuk, akkor ezen a szinten abbahagytad, mert nem volt tobb erved. Nem hiszem, hogy az eltelt ev alatt megjott volna ra a magyarazat.
Hagyjuk, nem erdekel, mit gondolsz, 8 millio embert kategorice lesz@roznod mert nem gyarigazgato, hanem drogos, es/vagy iszakos, eroszakos, lusta, koszos, szegeny, cigany, bevandorlo osok leszarmazottja, - na ez engem mar nem erdekel.
Orulok, hogy te olyan szepen elsz mar majdnem 40 eve az "otletedbol"
@eszegfut meg ne oktasd ki, a szamokhoz mindkettonknel jobban ert...Konyvelo...
Ha valaki jo autot vesz, - nem luxuskategoriast, csak JOT- az nem azt jelenti, hogy erejen felul akar luxust, csak nem akar maganak rogton problemakat is maganak egy vacak, markatlan, hasznalt autoval.
Ha vállalkozó vagy, akkor a lelked mélyén Te is tudod ezt, ha pedig alkalmazott vagy, akkor azt kell gondoljam: nincs "kapcsolatod a való világgal". Nem minden dolog ilyen egyszerüen "fekete-fehér". A bank magas profitját tételezzük fel megértem (azzal együtt, hogy a hitelek fedezete nem az előzőleg már kihelyezett hitelek kamata, azaz a profitjuk, hanem egy bizonyos mennyiségü "vagyon"). És azt is gondolkodásra ajánlom: ha nőttek a bérek , akkor (és most nem hasraütéses) miért van kb. 200 e elit, 2.200 e középosztály (felső közép, feltörekvő, vidéki értelmiség) és a maradék 7.400 ezer ember az alsó osztályban, akik lecsuszóban, vagy már lecsuszottak és végképp elszegényedtek!? Ha pedig csökkentek az adók, akkor a jelenleg 70 féle adóból melyik csökkent?! Csak 1 példát , de az ne az egykulcsos SZJA legyen... ha kérhetem.
Vigyázzá embör! te azt nem tuhatod mit tudhat rólad más. :-)
Na jóccakát mindenkinek. :-)
A velemenyemet sohasem hallomasbol es pletykabol formalom, soha nem hallgatok az eloiteletekre, mindig magam gyozodom meg valaminek a valodisagarol.
Joejt.
Azok az emberek, akik igazából senkik és ezt maguk is tudják. Azok, akiket nem kedvel a környezetük, és idegeneknek kell bizonygatniuk, hogy ők valakik, mert a környezete már jól ismeri. Azok, akik nem kapnak a környezetüktől pozitív visszaigazolást. Azok, akik valamilyen véletlen szerencse folytán kerültek oda ahol vannak, és a büdös életben nem volnának képesek rá még egyszer ha úgy adódna, ezt persze ők is tudják, ezért hangoztatják, hogy ők valakik. Azok, akik valamilyen hazugság vagy csalás árán jutottak valamire, de szeretnének elismerést kapni, hogy megnyugodjon a lelkük.
Vagyis, az értéktelen hazug senkik, akik csak a véletlennek köszönhetik pozíciójukat, ami természetüknél fogva nem tart örökké.
Úgy látom beletrafáltam.
Ehhez kell ám a pofa,jó vastag.:-)
Szánalmas kis senki vagy, egy önmagadnak elképzelt álomvilágban éled egysíkú kis életed.
Egyébként drukkoltunk a magyaroknak. Nem attól magyar valaki, hogy a kormány hazugságait némán beveszi, és nem is attól, hogy egy személyiségzavaros fórumozó annak titulálja-e.
Szerintem sokkal inkább magyar ellenes, aki asszisztál a hazugságokhoz.
Új hozzászólás