A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) az év végéig rendezni tudja kintlévőségeit – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelési államtitkára egy budapesti háttérbeszélgetésen.

Czunyiné Bertalan Judit a Klik létrehozását felidézve hangsúlyozta: olyan működési keret jött létre, amilyenre korábban nem volt példa. Egy ilyen szervezet elindulása, olajozott működése soha nem egy-két hónap – mutatott rá, kiemelve: a Kliknek több mint százezer alkalmazottja van és csaknem hatezer telephelyen több mint hétszázezer gyermekről gondoskodnak.

Czunyiné szerint minden rendben a KLIK-kel

Az államtitkár normális jelenségnek nevezte, hogy a Kliknek a korrekciókat beszámítva minden évben nőtt a költségvetése. Az idei évet is újraszámolták és a kormány biztosította azt a 26,7 milliárd forintot, amire még szükség volt – mondta, hozzátéve: számos pozitív hatása is volt az átalakításoknak. Ezek közé sorolta a különböző fejlesztéseket, beruházásokat uniós támogatások mellett, illetve az iskolákban fellelhető jó gyakorlatok megosztását.

A háttérbeszélgetésen Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára a közétkeztetés reformjával összefüggésben jelezte: az első hónapok tapasztalatai megvannak, és ezek alapján folytatják az egyeztetéseket a közétkeztető szervezetekkel, akiktől várják a javaslatokat. Ezeket a tárca meg fogja vizsgálni – ígérte.

Hangsúlyozta: a cél fontos, azt tartani kell, egészségesebb étkezést kell biztosítani a fiataloknak. Ha már a költségvetési támogatást megduplázták, akkor ne csak sokakhoz jusson el az étel, hanem legyen egészséges is – tette hozzá.

Az államtitkár kitért arra is, hogy mivel az intézmények többségében nem volt panasz, azok kisebb hányadában viszont nagyon hangos kifogások fogalmazódtak meg, ezért utóbbiaknál a kormányhivatal, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálja azokat. Pár tucat konyha lejárathatja több száz vagy ezer konyha teljesítményét – jegyezte meg.

További lépésként említette több száz közétkeztetési dolgozó továbbképzését, ők oktatófilmeket kapnak, kiadványokkal segítik a munkájukat. Szeretnék eloszlatni a tévképzeteket is, így azt például azt, hogy tejfölt nem lehet használni – közölte az államtitkár, aki szerint a problémák egy része abból fakad, hogy nem ismerik pontosan a rendeletet.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
Cuminé!!! te is rendbe vagy??? megkaptál mindent???nincs hiányérzeted???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr. prédikátor
Cuminé!!! te is rendbe vagy??? megkaptál mindent???nincs hiányérzeted???
nyanya001
Nem tudom miit szólna ahhoz a Sunyiné, ha nem kapna fizetést
hónapokig ?
Akkor is minden rendben lenne te szerencsétlen jószág ?
volvós
Sunyinéni !! Elöször az üres fejedben kellene rendet tenni !!!
A nyalókán kivül van valami elképzelés ??? Szerencsétlen...
Elqrtátok az oktatást...nem kicsit, NAGYON !!!
Strong
Azt hittem, hogy ilyen a szocializmusban volt leginkább jellemző, hogy nyilvánvaló hazugságokkal álltak ki politikusok.
Ehelyett ma már csak hazudozás van, párttól függetlenül...

Úgy undorító az egész ahogy van...
solidedge
A kijelentés nem meglepő, neki beosztásánál fogva ezt kell mondania, egyébként repül. Aki az igazságot akarja tudni az ne a Fidesz maszatolására támaszkodjon.
Hellcat
Ha a szokásos fideszes kijelentéseket követő logikámat követem (mármint hogy hazudnak) akkor el sem tudom kézelni mekkora problémák lehetnek valójában :(
batukán
Ez a Czunyiné alias "cuncimókus", megakarja magyarázni a megmagyarázhatatlant...kíváncsi lennék, mit zabálnak a parlamenti "menzákon"...ha ugyanolyan egészséges ételt , amit a gyerekek, akkor mitől kövérek és pókhasúak a képviselő bácsik? Ám ha mégis csak az "egészségtelen" ételt eszik, mert a másik szar, akkor ez a bort iszik és vizet prédikál esete.
eszegfu
Czunyiné honnan szedi, mire alapozza a véleményét, hogy a KLIK-nél minden rendben van?! Őszintén kiváncsi lennék rá! Az igaz, hogy 1x láttam fotót, ahogy az iskolai menzán a gyerekek között éppen ebédel... Meg ujraszámolták a költségvetést és biztositották még az év hátralévő részére a müködéshez szükséges 26,7 milliárd Ft-ot...és mi van a "görgetett" 26 milliárdos tartozással?! Erről hallgat!:(
Freewolf
Czunyiné frigyre lépésekor a férje csak egy tenyérnyi kis czunyit kívánt, de megkapta az egészet! Így jár aki mohó! :-))))))))))
papa.49
Kedves tévelygő cuncinéni, az a tanár aki mondjuk 3-4 hónapja nem kapott fizut, és ezért nem tud fizetni közüzemi számlákat, esetleg hitel törlesztést, annak vajon a szolgáltatók, a bankok elnézik a késlekedést, NEM HINNÉM, akinél kikapcsolják a villanyt, esetleg a gázt, vagy felmondják a hitelszerződését, nem hiszem hogy nagyon rajongana önért, vagy a klikk,klakért, azoknak az életét teszik tönkre önök akik ELVÉGEZTÉK A MUNKÁJUKAT, DE önök NEM AKARNAK NEKIK IDŐBEN FIZETNI, MIÉRT IS!!!
Bezzeg ön és a társai ott a minisztériumban mindig időben megkapják a MEG SE DOLGOZOTT PÉNZÜKET, MERT A MELLÉKELT ÁBRA MUTATJA, NEM VÉGZIK EL A MUNKÁJUKAT, GONDOLOM A KARÁCSONYI JUTALMAKAT IS MARADÉKTALANUL FELFOGJÁK VENNI!!!
Halgató
Hogy lehet ennyit összehazudni. Semmi nincs rendben, minden szolgáltatónak tartoznak/víz, villany, gáz, telefon/ adósságot, adósságra halmoznak, már semmit nem tudnak venni átutalásra, 1 csomag WC papírt sem adnak, ha a Klik a vevő. Szégyen, hogy ide jutottunk.
Tönkre tették az iskolákat, az oktatást. További terveik szerint sok iskolát körzetesíteni fognak.Régen miért működött minden gördülékenyen? Mert akkor érdekes módon mindenre volt pénz! Most nincs, de vajon miért nincs?
Toby
@dr. prédikátor: Ennek a czunyinénak valaki jól alá "köszönhetne" hogy érezze, a hülyékket sem hagyják az út szélén !
nezelodo
Na ez ám a fideszes hurráoptimizmus, és igazmondás. Szóval felesleges a felháborodás, nincs semmi új az állampárt módszereiben.
Lackó50
@papa.49: Ezt csak ismételni tudnám:

Hol van a pénz??? " a Kliknek több mint százezer alkalmazottja van" Nem tudom, hogy ez a szám kiket takar, benne vannak-e a pedagógusok, de talán nem is kell sokáig keresgélni. Ők biztosan megkapják a fizetésüket.
Desischado
Kérem, mi ez! Hiszen tudvalevő, hogy a reformok működnek!
Ez a czunyiné s eladta a lelkét, - ha volt neki egyáltalán, - az ördögnek/orbánnak!
bakegya
Tanulj tinó,ökör lesz belőled-ha becumizzátok ,ha nem, van pénz a fityissnél mindenre:CSÓK-RA,PÖCS-RE mindenképpen,a többi meg várjon,mert az orbánreformok jól mű-kö-dö-sítenek!!!
kukac50
Meg kell szüntetni a kliket, annak a működésére adott pénzt kapják meg az iskolák!
papa.49
@kukac50: Még a minisztériumot is, azt a pénzt is az iskoláknak!!!
prime777
Próbálna igazat mondani,másnapra az északi sarkon lapátolna havat.
Lepényleső
Igaza van,a klikk működik,csakúgy,mint a fenékfényesítők legfőbb szerve. Erre nem áll,a
megélhetési bűnözés definíció?
CHEWBACCA
SUNYINÉ az ügyeletes hazug?! Óraadó tanárok még szeptemberi bért sem kaptak!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.