Szürreális (bár hát, végül is...) esetről számolt be az Index: azt írják, kirúgták az MNB egyik kulcspozíciójában lévő vezetőjét, Pellényi Gábort, mert a modelljei nem jeleztek előre elég jó növekedést.

A hivatalos verzió ugyan közös megegyezésről szól, de a lap tudni véli, eltanácsolták Pellényit, leginkább azért, mert a többek közt a növekedési jelentésért is jelentős részben felelős szakember modelljei nem jeleztek előre elég jó növekedést.

Nem jelzett előre elég jó növekedést, kivágták az MNB-ből

Az eset a jegybankon belül nagy port vert fel, állománygyűlést is összehívott múlt pénteken Nagy Márton alelnök, hogy elsimítsa az ügyet a többi dolgozónál.

Az Index megkérdezte a jegybankot: szerintük igaz ugyan, hogy Nagy Márton kezdeményezte az eltávolítást, de ennek nincs köze a jegybanki előrejelzésekhez, hanem "egyéb működésbeli és szakmai indokok miatt" rúgja ki a szakembert Nagy. A külön állománygyűlésen pedig "szóba került Pellényi Gábor távozása is", de másról is volt szó, az elhangzottakról pedig nem akarnak egyebet mondani, azok "belső ügyek".

Az MNB legfrissebb, decemberi növekedési jelentése egyébént tényleg elég borús képet fest: a termelékenységünk lemaradt a szomszédainktól, régiós szinten az egyik legalacsonyabb nálunk az innováció, kevesen dolgoznak, gyorsul az ország elöregedése és 2010 óta egyre kevesebbet költünk oktatásra.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
A mocskos idiótizmus csúcsa !
Utoljára sztálin és hitler voltak azok, akik nem szerették a "rossz híreket"
Eltolcsy lila ködben vergődik ?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Toby
A mocskos idiótizmus csúcsa !
Utoljára sztálin és hitler voltak azok, akik nem szerették a "rossz híreket"
Eltolcsy lila ködben vergődik ?
human
Jó taktika. Ha a rossz számok teljesülnek, akkor ők ugye leírták. Ha jobb jobbak lesznek az eredmények, akkor elmondhatják, hogy ezért rúgták ki a kollégát.
lampa laz
Szegény, ez egy életre megtanulta, hogy orbánisztánban tilos igazat mondani, írni meg főleg, hogy nyoma maradjon. KSH már tudja.
papa.49
Ha már a hivatásos megmondókat is kirúgják akkor nagy a baj)))))))))))
human
@papa.49: Ezt maradt meg bennük a szocializmusból. Arra már nem emlékeznek, hogy mindenki tudott tartani egy létminimumot.
solidedge
Országunkban a homály uralkodott. De aztán Orbánék elhozták a világosságot és most nagyon sötét van.
F_Viktor
Ezért nem hiszek az MNB és a Jegybank számainak, s nagyon kíváncsi lennék pl. mennyi maradt a 34 milliárd eurós devizatartalékból amit Bajnai kormánya hagyott rájuk.
Fradigege
Üdv a klubban! A jelenkori Hortobágy, vagy Recsk az, hogy nem találsz munkát. Különbenis, Pellényi hazudik. Fiatal, naív, örüljön, hogy van lyuk a sggén, tehát tud fingani. Legyen már elég ennyi. A zsírmore ismeri a Bácska-indulót?! Szerintem nem. Az a Magyar, aki ismeri. Orbángyőzike fiát nem tartom magyarnak. PONT!
www.youtube.com/watch?v=7-qcVvtfCEo
agnes200
Volt eddig még egy eltévedt szakember az MNB-nél? Na, most már egy sincs! :)
human
@solidedge: Hát igen. A fényt akkor kezdjük el igazán értékelni mikor beköszönt a teljes sötétség. Olyan ez mint a tiszta levegő. Már csak akkor fogjuk értékelni, mikor már nem lesz belőle elég.
Lepényleső
Aki azonban maradt,az tudja már a helyes előrejelzés mutatóit.
"Hát mennyit fialjon?" Van új a nap alatt? Az ötvenes évek élcei leporolhatók,időutazunk.
Mobil123
Sajna így szokott lenni. Mond meg az igazat és kibasznak a.munkahelyedről.
human
@Lepényleső: Azért elég ütős hogy átélhetem azt amiről csak meséltek szüleim, nagyszüleim. Azt hittem tanultunk a múltból és én már nem fogom megismerni a már egyszer elbukott ideológiák torzszülött rendszerét.
sokanvagyunk
Mutató- vagy hüvelykujj felfelé - előrejelzésként bizony nem mindegy! :)
F_Viktor
@human: Nézd meg Rákosi 1948-49-es oktatás államosítását, központosítását. Teljesen hasonlóan másolta le Orbán. Még a kötelező délutáni napközit is bevezette, hogy egész napos ideológiai oktatásban részesítse az ifjakat.
Kommunista diktatúrára modellre épül minden Magyarországon. Lehet sejteni a jövőt...
human
@F_Viktor: Biztos vagyok benne, hogy tanulmányozta az elődök hatalomgyakorlási technikáját.
F_Viktor
@human: Ezért állok értetlenül, miért nem szólalt meg időben minden magyarban a vészcsengő.
human
@F_Viktor: Orbán jól felismerte, hogy a társadalom többsége félázsiai fajta. Egy francia ismerősöm mondta, hogy ők sokkal kevesebbért már az utcán lennének és addig tüntetnének, amíg nem érnek el valamit. Persze ott ennek évszázados gyökerei vannak. Itt valahogy nem tud a demokrácia meggyökerezni. Nácik, kommunisták, most ez az Orbán. Ha a himnuszunkra gondolok az is arról szól, hogy csak várjuk, hogy jobb lesz és nem teszünk érte semmit. Orbán sem úgy került hatalomra, hogy kisorsolták. Felgyűrte az ingújját, Simicskával közpénzből cégeket építettek, amik aztán szépen elnyerték az állami munkákat. Kubatov is oda tette magát a listázási rendszerével, ami hatékonynak bizonyult. Ahogy mondta, Pécsen minden szavazóról tudta, hogy ki ellenzéki és ki a szimpatizáns. Keményen dolgoztak, hogy aztán most szétosszák az országot a haveroknak.
Ez a kemény munka hiányzik az ellenzék részéről is. Nem a fent leírt aljas módszerekre gondolok. Gyurcsány és Juhász Péter jut eszem így hirtelen, akik nagyon aktívak, de ez kevés.
Lepényleső
@human: Arra nem veszik a fáradtságot,hogy egy kissé módosítsanak,csak az indigót
ismerik. Lehet azért,mert az újszülöttnek minden vicc új-itt más nevekkel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.