Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szerint a migránsok akár súlyos fertőzéseket is hozhatnak Európába, amit eddig csak a szerencsének köszönhetően sikerült elkerülni, hiszen a kontinens nem hozott óvintézkedéseket.
Nógrádi az M1 aktuális csatornának nyilatkozva hétfőn elmondta, a migránskérdésben látványosan szembe került egymással Németország, valamint Ausztria és a balkáni országok, a vasárnapi német tartományi választások pedig azt mutatják, hogy a német emberek sem akarnak befogadni korlátlanul migránsokat.
Angela Merkel német kancellár emiatt arra kényszerül, hogy változtasson a politikáján, különben a következő tartományi választásokat is elveszíti – fejtette ki a szakértő. Nógrádi György beszélt arról is, hogy Görögország eddig elvtelen bevándorláspolitikát folytatott, hiszen nem volt hajlandó törökországi határszakasza lezárása.
Hozzátette, a déli államnak ennek következményével kell szembenéznie, amikor migránsokat szállítanak vissza a macedón határ menti táborból, Idomeniből, ahol vérhas, májgyulladás és más betegségek terjednek.
27 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Az M1 kanális híreit hallották !
24.hu/kulfold/2016/03/13/tobb-a-menekult-gorogorszagban-mint-amennyi-hely-van/
Ahonnan jönnek, olyan betegségeket hoznak, amikre nem vagyunk felkészülve. Nincs elég gyógyszerünk, és oltóanyagunk. Bármit behozhatnak, aztán kiüthet egy járvány.
Egyebkent nem hoznak be jarvanyos betegsegeket, ez egy hulyeseg, kulonben mar a sajat orszagukban belehaltak volna, ugyanis a fertozes nem ismer sem politikai, sem foldrajzi hatarokat.
A sulyos fertozesek, jarvanyok lehetosege viszont valoban fennall, illetve nagyon is valoszinu lehet, ahol sok embert osszezsufolnak rosszul ellatott taborokban, a mi nagyon ertekes kulturank szerint...(Tifusz, kolera az ivoviz minosege, es a WC-k hianya miatt, de az alultaplaltsag is bejatszik)
Több ezer ember halhat meg, amiért egyszer felelni kell valakiknek. Akik szorgalmazták a macedón határ lezárását úgy hogy nem gondoskodtak a menekültek ellátásáról, a bíróság előtt kell felelniük. Ha nem itt a földön akkor Isten színe előtt.
Ez az a pont, amitől kezdve máris jöhet a következő. Egyszerű időmegtakarítás céljából a cikket át lehet ugrani.
Nógrádi és a szakértelem? Már ez behatárolja a cikkben szereplő komolyságát.
Azt tudom ellepzelni, hogy azert volt nehany betegseg naluk otthon, de az lathatoan nem volt tomegpusztito ereju, kulonben hallottunk volna mar annak a pusztitasarol.
A hygiene hianya pedig mar nagyon gyorsan is tud produkalni olyan korulmenyeket, amikben a virusok pillanatok alatt kepesek olyan tomegjarvannya noni, amit valoban nehez gyogyszer- es szakszeru segitseg nelkul legyozni...
De ezert mar azok az orszagok a felelosek, ahol nem kezelik ezt a kerdest komolyan, es nem epitenek atmeneti taborokat, megfelelo WC-vel, mosdo-zuhanyozoval.
Pedig egeszen biztos vagyok benne, hogy erre a celra az orban kormany mar regota folyamatosan kapja a penzt az Uniotol, es gondolom, ez az a penz, amibol keszul a kisvasut Felcsuton, epulnek a kacsalabon forgo maganpalotak, bovul rogantonyo lakasa, meg a tobbi penz is eltunik az uj oligarchak feneketlen zsebeben...:o((
...
most ugorgyunk pár ezer kilométert, és lessük meg mi van a Macedón határon, vagy Athén közterületein...
...ugye nem kell nagy képzelőerő ahhoz, amikor több tízezer emberre rájön a szapora...
Nos Nógrádi (is) látott már ilyent(is)..még hideg van, de ha itt a nyár, a migránsokkal együtt elindulnak a legyek is..
Új hozzászólás