Nagyfokú szervezettségre utal a magyar kormányzati rendszereket érő informatikai támadás – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában. Bakondi György azt közölte, nem tudni ki áll a támadás hátterében.

A belbiztonsági főtanácsadó ugyanakkor hozzátette: a kormányzati adatbázisoknak fejlett informatikai védelmi rendszerük van.

A Belügyminisztérium (BM) szombat délután közölte az MTI-vel, hogy az elmúlt 24 órában több hullámban, ezres nagyságrendben támadás érte külföldi szerverekről a kormányzati informatikai hálózatot. A BM ugyanakkor jelezte: a támadásokat sikerült elhárítani.

Azt írták, a támadások a kormányzati informatikai hálózat nyilvános pontjainak kihasználásával, így például a kormányzati weboldalon és az akadémiai hálózaton keresztül történtek.

Az M1-en elhangzott, hogy egyetlen nap alatt mintegy 62 ezer támadás érte a kormányzati informatikai hálózatot, a támadók többek között a kormány és a Magyar Tudományos Akadémia honlapja is elérhetetlenné tették.

Bakondi György azt is mondta: a magyar kormányzati informatikai gerinchálózatot érő úgynevezett túlterheléses támadás jelenleg is tart.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kkalman
Bakondi, az agyad helye az túlterheléses. Túlnyomás alatt lehet benn a fekália, hogy megint össze-vissza beszélsz.
Mi az a baromság, hogy a BM elhárította a támadást, aztán két sorral lejjebb meg a támadás tovább tart?
Hülye seggfej!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Szókrakész
A másik nyilatkozatban pedig azt állítja, hogy még tart a támadás.
Most akkor melyikben hazudik?

És miért kürtölik világgá?

Kispályások vagytok.
Túl átlátszó ez a propaganda kísérlet!!!
Aki Én
És ha ez sem jön be, akkor jön a robbantás?
papa.49
Vakondi majd pontosan a mi országunk a célpontja az ISIS nek, hülye vagy koma, pont leszarják ezt a 9.5 milliós országocskát, NEM JELENTŐS, A TÁMADÁS ÁLTAL ELÉRHETŐ KÁOSZ, ERGO NEM MINKET TÁMADNAK, mert ha egyszer ránk jönnek még a seggetekbe is dugnak gránátot , hülye bohóc, mert olyan sötétek vagytok még észre se fogjátok venni!!!
Mondjuk értetek kicsit se kár))))))))))))))
lampa laz
Lehet, hogy az egészet csak kitalálták a szaros terrorellenes alkotmány módosítás miatt? Már mindent kétkedve fogad tőlük az ember, mert ezeknek már nem lehet elhinni semmit. Ez a szerencsétlen meg kb. annyit ért az informatikához, mint a főnöke.
wagabund
Ez az egész -(ha igaz)- egy vásott gimnazista-informatikus duó vicce lehet...
Ezeknek a mai fiataloknak egy ilyen buli, már ujjgyakorlat...

(na jó, kicsit túloztam)
Szókrakész
@wagabund: Lehet, hogy Hablaty Árpi akar 2 csík között bejelentkezni Ibizáról, csak elfelejtette a kódot?
Ezért a többezres kísérlet?
kkalman
Bakondi, az agyad helye az túlterheléses. Túlnyomás alatt lehet benn a fekália, hogy megint össze-vissza beszélsz.
Mi az a baromság, hogy a BM elhárította a támadást, aztán két sorral lejjebb meg a támadás tovább tart?
Hülye seggfej!
bencemacska
Nem is tudom megérteni, minek ez a hülye pojáca OV-nak!
Csak nem ő játssza a "jó rendőr szerepet?
Én szerintem egy nagy-nagy seggfej!
karma1
@Szókrakész: Csillagom, EBBEN a cikkben is az utolso mondata az, hogy jelenleg is tart a tulterheles...

Ennek mar a "nepszeruseg" se teccik? Tegyen kedvere a Bogar!
karma1
Ha' ma' me' hazudik ez a kis cserep-k@csog??? Az MTA magyar oldala 0.3 mp alatt nyilt ki, gyorsabban, mint az angolnyelvu!

A rosseb se akarja tamadni a hulyegyerekfrizuras fekete akademiajat. Nem akademia az, csak sznobok jatszotere...
Ja, es az MTA miota politikafuggo? En aszittem, hogy neha tanacsot kernek a tudosoktol, de hogy politikai - foleg KORMANY- intezmennye tettek volna?,... Errol nem nagyon tudok...Illetve semmi kozom hozza, mint masik 9.5 millio magyarnak...:o((((
karma1
Nahat, a bakondi meglepodik, mint egyszeri janyka az angol WC elott...Legalabb ne adnad a hulyet, vagy ne mondanal sajat magadnak, meg a partodnak ellent!

Eddig azt hablatyoltatok mindenhol, hogy fel vagytok mindenre keszulve, es hogy lehallgattok, megfigyeltek, netet, bankszamlat, mobiltelefont, most meg van annyi eszed, hogy azt mondod, NEM TUDOD, HOGY HONNAN JOTT 62 ezer megkereses?
Anyadat nez hulyenek, te meg libaorzesre se vagy jo, mert nem tudnad oket este osszeszamolni...:o(((
cs.n.
Túl sokan jártak csodájára a magyar reformok működésének, oszt' nem bírta a szuperfejlett kormányhu. :)
nyanya001
De az is lehet, - ha saját magát támadta meg - már nem tudja elviselni
a szerver azt a sok baromságot amit feltöltöttek rá, ezért támadásba lendült.
szép új világ
Bakondi megint olyanról hablatyol össze-vissza, amiről fogalma sincs! Stréber seggnyaló, Ép olyan hülye a számítás technikához, mint a hazugovics gazdája. Ha valamin már egy gombbal több van mint egy kardigánon, akkor az már az már bonyolult nekik és csak néznek mint nyugger a birkamanetben.
karma1
@szép új világ: Jaj! Megszakadtam a rohogestol! MOndd, hogy tudsz ilyet kitalalni?" Ha valamin már egy gombbal több van mint egy kardigánon,", hogy talaltad ki ezt a mondatot?
Vizualis vagyok, es el tudom kepzelni, amint a kedves vezeto riadtan szamolgatja a kardiganjan a gombokat, es sirva hagyja ott a computert, mert annak tobb van...:O))))

Koszi a nevetest...:o))))
sziha
no, az hagyjan. Meglatogattam az Index forum reszet, ahol az egyik fideSS birka nyitott topicot - a tema a tamadas(ok). Oltogattak szerencse nelkuli parasztot, de ejtoernyos a huszfiller neki, mert meg mindig nem esett le. Kozolte, hogy a libsik jatszanak csak DDoS-al manapsag. Am legyen. Ra nehany orara a masik uruleklovag (miutan sajat igazat bizonyitani nem tudta orakon keresztul) biza a wikipediat segitsegul hivva megmagyarazta, hogy DDoS tamadas tortent. Na, igy mukodik ez fideSSeknel.
Lenyegeben, ha egyel tobb lenne az IQ-juk, mar sultkrumplikent funkcionalhatnanak.
vonotok
Ezek addig nem nyugodnak amíg be nem tudják vezetni az egyszemélyes diktatúrát.
Hogy rohadnának már meg.
papa.49
@szép új világ: Csatlakozni tudok karma1. hez köszi)))))))))))))
eszegfu
Ha igy vesszük, én is "támadtam"... hiszen egyszerüen nem tudtam belépni a kormányzati oldalra, valóban többször próbálkoztam, tehát miattam is lehetett ez a "tulterhelés"... Tényleg azt kell mondjam: "idióták gyülekezete"! Ha csak kiirták volna, hogy jelenleg nem elérhető a portál, akkor legalább a "tisztességes" szándéku állampolgárok nem közremüködői a "tulterhelési támadásnak"... vagy tévedek?!
qxy
Bakondi: Nagyfokú szervezettségre utal
jó a cím. .Na ez az ami a kormánynak nem megy de a pénzt, azt kurvára viszi.
simmering73
Én nagyfokú fejetlenséget látok kormányoldalon. Nyakatokon egy himbálózó nemiszervvel. Csipetnyi eszetek meg a lábatok között.
dr. prédikátor
Na kérem ez a szakértő kormány!!!Hablatyolnak össze vissza, de smmit nem tudnak!! Én inkább SZAGÉRTŐ kormánynak nevezném őket!!! Mennek a viktor szopkin szaros segge után, azt szakértik a nyelvükkel!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.