Interjút adott az RTL Klubnak az az asszony, aki elmondása szerint Kiss László és két társának áldozata volt 1961-ben. A ma 73 éves Takács Zsuzsanna a műsorban azt mondta, hogy valótalanul állították róla, hogy gyakran járt az uszodába. Ezeddig mindenki - még maga Kiss László is - azt hitte, hogy a nő már meghalt. A korábbi úszóválogatott szövetségi kapitány azt mondta a megerőszakolt nőről, hogy “könnyen kapható volt.”
Forrás:
hvg.hu
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
13 hozzászólásarrow_drop_down_circle
nagy humorzsák a faszi...
Akkor közeleményében azt írta, hogy "kijelentem, hogy az ítéletben foglalt cselekményt soha, semmilyen körülmények között nem követtem el.”"
Na így higgyetek ostoba fajankók a fidesznek is.
Akkor hazudnak és akkorát amekkorát csak akarnak.
Balfasz magyarok.
Azért nem semmi mik ki nem derülnek emberekről.És,hogy milyen könnyen megy a hazudozás.
Mint pl Éva Ferenc harkányi pm. helyettes lemondatása 1973-as esemény kapcsán is.
Persze mindenki csinál butaságot életében,de egy ilyen nemi erőszak azért nem egy kis csínytevés.
No mindegy.
Le kellene már zárni ezt az ügyet.
Kinek volt ez érdeke ezt egyébként feleleveníteni és,hogy minek,erre lennék én kíváncsi.
Elképzelhető, hogy a hölgy pillanatnyilag nyer valamennyit a lesújtó vallomással.
Kiss és társai ezt a bűnt el se követhették volna, ha nem ígéretes úszópalánták lettek volna. Nem voltak rászorulva az erőszakra, minden ujjukra (:-))) találhattak odaadó lányokat. Gondolom a kishölgy eleve kereste a lehetőséget a találkozásra.
Új hozzászólás