Eddigi tavaszi ülésszakának leghosszabbra tervezett ülésével folytathatja munkáját mától az Országgyűlés, a képviselők hét egymást követő munkanapon tanácskozhatnak a tervek szerint. 

A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján az ülés az Európa napjára történő emlékezéssel kezdődik, majd az ilyenkor megszokott interpellációkkal és azonnali kérdésekkel folytatódik.

A parlament honlapján vasárnap még nem szerepelt, ugyanakkor Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter tájékoztatása alapján számítani lehet arra is, hogy a parlament ma

napirendre veszi a kvótareferendum kiírását, amelyet akár már kedden el is rendelhetnek. A népszavazást előreláthatólag szeptemberben vagy október első napjaiban lehet majd megtartani.

Az első ülésnap kedden elfogadni tervezett előterjesztések utolsó, bizottsági vitáival zárulhat, így tárgyalnak például a népszavazási törvény azon módosításáról is, amely lehetővé tenné a párhuzamos aláírásgyűjtést az azonos témájú kérdésekben.

Az Országgyűlésben kedden várhatóan felszólal Áder János köztársasági elnök a párizsi klímacsúcson született megállapodást ismertetve, majd még aznap vita kezdődhet az alaptörvény hatodik, terrorveszélyhelyzettel összefüggő módosításáról. A parlament szerdán és csütörtökön a jövő évi büdzséről, pénteken pedig az adóváltoztásokról tárgyal, míg a jövő héten szó lehet a törvénytelen személyszállítást végző szolgáltatók honlapjainak blokkolhatóvá tételéről.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Ugyan már, a fele jelen sem lesz, a másik fele meg hiányozni fog ! Azért minden potyazsét felvesznek, ha eljön az ideje !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr plágium
Dolgozni? Hiszen eddig sem dolgoztak, csak néha bementek...
karma1
Jaj, majdnem bepisiltem nagy izgalmamban! Hat a mi Parlamentunk es aldott kormanyunk kepes arra, hogy hetfotol pentekig DOLGOZIK, majd egy ropke szombat-vasarnapi ejtozes es kirantotthus ubisali ebed utan meg kepesek dolgozni hetfon es KEDDEN IS! 7 napot (majdnem) egymas utan!

Na menjenek a 3.14-csaba,... Nehogy mar ettol meg kelljen hatodni???
Toby
Ugyan már, a fele jelen sem lesz, a másik fele meg hiányozni fog ! Azért minden potyazsét felvesznek, ha eljön az ideje !
Cicamama55
Minden nap bemegy az ellenzék egy része, meg az aznapi Fideszes ötletelő...Olyan szokott lenni az ülésterem, mint a focimeccseken a lelátók. Kong az ürességtől, a lázas munka hevében. Megjelenni csak a szavazásokon kötelező!
justhpeter
Ez valóban őrület, egy évben 7 napot dolgoznak. Teljességgel embertelen. Azon gondolkodom, hogy forduljak-e a Tákolmánybírósághoz a védelmükben, mert hát valakinek mégis csak szót kell emelni az érdekükben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.