Az MSZP, a Jobbik és a többi ellenzéki párt szavazói mellett mintegy egymillióan akarnak még kormányváltást, de ők nem akarnak elmenni szavazni – derül ki a hvg.hu cikkéből, amely a Závecz Research Intézet januári felmérését ismerteti.
Továbbra is a Fidesz vezeti a pártok rangsorát 26 százalékos eredménnyel.
A január végén ezer fős mintán készített közvélemény-kutatás szerint a Jobbik és az MSZP támogatottsága két hónapja változatlan, a választókorú népesség 12-12 százaléka támogatja őket. A DK szavazói 4 százaléknyian vannak, míg a legutóbb 5 százalékuk volt. Az LMP továbbra is 3 százalékos, az Együtt 2 százalékot ért el e hónapban, míg a Párbeszéd, a Liberálisok és a Kétfarkú Kutyapárt a választók 1-1 százalékát tudták maguk mögé állítani. A politikától távolságot tartó választópolgárok aránya változatlanul 36 százalék.
A felmérés szerint jelenleg a választópolgárok 31 százaléka, mintegy 2,5 millió fő – azt szeretné, ha a Fidesz maradna kormányon a 2018-as választásokat követően is. Kormányváltó hangulatban viszont ennél jóval többen vannak, az emberek 42 százaléka, mintegy 3,4 millióan új vezetést kívánnak az ország élére.
A kormány távozását célként megfogalmazók csoportja meglehetősen széttagolt: ide tartozik a szocialisták, valamint a Jobbikosok túlnyomó többsége is – előbbiek közül 900 ezren, utóbbiakból 800 ezren, de ugyancsak a hatalomváltást szorgalmazza a DK-sok és a többi ellenzéki párt híveinek java része is, összesen 700 ezren.
Rajtuk kívül még a pártnélküli választópolgárok közül 1 millióan szeretnék azt, ha a parlamenti választások után más venné át a kormányzást. Bár a jövő évi változáshoz nélkülözhetetlen az ő szavazatuk, jelenleg ennek az egymilliós választói közegnek csak negyede mutat részvételi hajlandóságot, ez az aktivitás pedig nem elégséges a mostani kormány leváltásához.
42 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Nem tudom miért nem végezted el az elemit, akkor nem akadnál el, és látnád amit mi. Több mint kétharmad rühelli a korrupt, hazug rezsimet.
Tanulhattál volna a csavargás helyett, mert akkor nem írnál ekkora butaságot!
Te is ott vagy?
propeller.hu/itthon/3264276-magyar-putyin-varok-1956-sajnalatos-esemeny-volt-video#v1794946
-Ha most vasárnap lennének a választások, elmenne szavazni?
-Igen.
-Melyik pártra szavazna?
-Nem tudom.
Ha azt kérdezik, hogy melyikre nem szavaznék, akkor tudtam volna említeni egy-kettőt. :)
soha az életbe nem tanulnak meg számolni? 7. álltalánosban már ezt nem is tanitják?
igaz is minek, semmi nem fog tőle megválltozni,
1/ Fidesz szavazó bázisa akkora vagy még egy kicsit nagyobb is, mint az összes többi párté teljesen együtt.
2/ A Fidesz tábora nagyon elkötelezett. Szavazóbázisát nehéz kibillenteni 15-20 éve a párt mellett vannak.
3/ Az országban nincs még közepes "kormányváltó hangulat” sem és a Fidesz csak most kezd osztogatni.
4/ Az "el nem kötelezettek” közül kellene megnyerni a lipsiknek 1 millió emberrel többet, mint a Fidesznek ugyanonnan. Ezt belátható nem lesz könnyű.
5/ Komoly esélye az ellenzéknek csak akkor lenne, ha újabb válság törne ki.
6/ Társdalom nagy része érzi, hogy javul a helyzete (bár van még éhező és szegény) de a Fidesz elég jól kommunikálja le ezt, és ha ez a réteg bár még elégedetlen egy két dologgal, de csak a pénz érdekli.
Akkor ez a 26 % hogy kepezhet 2/3-os tobbseget, meg ugy egyaltalan: TOBBSEGET???
(Olyan ez, mint USA-ban az elektorok. A győztes mindent visz!) :)
Aki ilyen állás mellett valószínűleg fideszes.
Negyedszázad demokrácia után, már érteni kéne a választási matematikához.
És vannak a nyers számok, amik annak aki akarja, mutatják a valós szimpátiát.
Ha a nem fideszeseket összeadjuk, minimum kétszer annyian vannak.
Az alternatíva, a szavazási hajlandóság, az ellenzék ettől független ebből a szempontból.
Itt nem az a kérdés, hogy mit szeretnénk, hanem az, hogy mit nem. A többség nem akar fideszt. Természetesen a legtöbben egyik degenerált pártot sem akarnák a kínálatból. Erre mondom, hogy az alternatíva nem függ össze azzal, hogy valamit utálunk-e.
Vagyis, hiába nincs az étlapon más csak tökfőzelék, azt akkor is utálom, ha van bélszín, ha nincs.
cseszegetnek, fenyegetnek, lejáratnak. Az az igazi ellenzék, nem az, aki a függöny mögött
összekacsint a nihilistázás koronázatlan királyával. Ez a szégyen. Vigyázzanak is, mert még a
végén belerokkannak a munkába, az meg kinek hiányzik? Amíg ez az ellenzék ellenzéknek nevezi magát, addig a Fidesznek pont annyira lesz érvényes és eredményes a gyűlölet népszavazása, amennyire akarja. És a legdurvább, hogy ez 2018-ban is pontosan így lesz. Mert ebben az országban egyetlen kisebbségben lévő ellenzék van: a nép, aki négyévente beveszi, hogy van választása."
Magyarország fejlődésének nem OV és csapata az akadálya, hanem a lipsizmus.
2018 és újra nyerünk!
Bélszín nincs!
Te az egész körülötted lévő világot nem érted! :)
Gondolom te lehetsz a mókamester a klinikán.
Te viszont itt csak Hazug vagy!
Én is csak miattad olvasom.
Azt azért ne értsd félre ha sokan kinevetnek. Az nem a humorérzék jele, az egészen más... :)
És piszkálódhass, hogy megtörjön a lipsi trollok iránti lendületem! Mocsodék Hazug lipsi!
A devizások biztosan nem szavaznak a Fideszre,hiszen Ővelük fizetteti a kormány Matolcsi alapítványainak fenntartását. A legszegényebb rétegnek nem lehetett 180 forintos átváltással fizetni az adósságukat! Orbán törvényei megengedik az államosított uzsorázást!
Aki 17 milliót felvett,és 18 milliót visszafizetett már becsülettel annak hogy lehet még most is 19 millió forintos tartozása?
Akik kimaradtak a rezsicsökkentésből azok sem fognak a Fideszre szavazni hiába mondják ,a rezsicsökkentést. A fával fűtő kisembereknek 1600 forintos faára 3500 forintra emelkedett mázsája,az Orbán kormány idején!
Új hozzászólás