Elég lett volna, ha a Fidesz frakcióvezetője megáll a „fantomegyetem” vádjánál. De nem állt meg. Fejjel ment a falnak. Kósa hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt a CEU-ról. Addig minden rendben volt, amíg egy-egy szóval kritizálta az felsőoktatási intézményt, a hibát akkor követte el, amikor megkísérelt érvelni amellett, hogy miért is „fantomegyetem” a CEU. Ekkor azt mondta: „Az Oktatási Hivatal (OH) ötévente vizsgálja felül a Magyarországon működő külföldi egyetemek engedélyét, ennek 2016-ban jött el ismét az ideje.” Ezt a felvételt – írja a 444 – meg lehet hallgatni a rádió honlapján, és sokan fel is kapták rá a fejüket. Főleg az „ismét” szó miatt, mert az azt sugallja, hogy a CEU engedélyét 2011-ben egyszer már felülvizsgálták. Csakhogy ez nem történhetett meg. A hvg.hu még pénteken kérdezte meg az Oktatási Hivatalt, amely azt a Kósára nézve most lesújtó választ adta, hogy az első ilyen vizsgálatot tavaly indították el, hiszen a 2011-es felsőoktatási...
Kósa Lajos hazudott egy orbitálisat a CEU-ról – Nyugati Fény
Forrás:
nyugatifeny.hu
Feltöltő: Cefi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 20., 18:10
Akkora király, hogy Orbán Viktor átültette miatta a fél nézőteret
Itthon
- 2024. May 20., 18:50
Mégis ingyen lesz a jogsi? Kihirdették az ingyenességhez szükséges jogszabályváltozásokat
Nagyvilág
- 2024. May 20., 19:17
Amerikában is téma a magyar egyetemek alapítványi fenntartása – Hihetetlen, mit gondolnak róla
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
Itthon
- 2024. May 19., 08:30
Akár 29 fok is lehet pünkösd vasárnap
Szórakozás
- 2024. May 18., 20:09
Átadták a felújított gyalui várkastélyt Erdélyben
Új hozzászólás