A Bors információi szerint Magyarország fontolgatja, hogy megpályázza a 2026-os téli olimpia rendezését Ausztriával közösen.

Földrajzi okokból itthon nyilván nem az alpesi, hanem a jeges számokat rendeznék meg, így például a gyorskorcsolyát és részben a jégkorongtornát.

Az érvek között szerepel, hogy idén szeptemberben jó eséllyel Párizs kaphatja a 2024-es játékokat, ez pedig azt jelenti, hogy a nyári versenyek legjobb esetben is 2036-ban jöhetnek vissza Európába.

A téli versenyek eddigi kijelölt helyszínei alapján esélyes, hogy 2026-ban Európában rendezzék a játékokat. 2010-ben egyébként Kanadában, 2014-ben Oroszországban volt téli olimpia, 2018-ban Dél-Korea, 2022-ben pedig Kína következik.

A MOB legbelső köreiből is megerősítették a lapnak azt az információját, hogy az ötletgazda Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.

A Bors érdeklődött az ügyben az Osztrák Olimpiai Bizottságnál is, ahol Wolfgang Eichler sajtófőnök elismerte, hogy Ausztria megpályázza a 2026-os téli olimpia megrendezését, de nem erősítette meg, hogy ezt Magyarországgal közösen tenné.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
Még lesem zajlott a vizes vb ami szerintem a tervezett kiadások miatt már nem lesz nyereséges. Akkor megint olyan akarunk amire még nem vagyunk igazán verseny képesek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szaboria1
Még lesem zajlott a vizes vb ami szerintem a tervezett kiadások miatt már nem lesz nyereséges. Akkor megint olyan akarunk amire még nem vagyunk igazán verseny képesek.
papa.49
A hülyeség tobzódik ebben a balfasz társaságban, ez se a mi kategóriánk!!!
nevemnick
Baromarcú vezír és sportbuzi haverjai, vegyétek már észre, hogy átlépitek a tűréshatárt! Még több lenyúlható pénzt láttok?
B+, olimpia nélkül nincs élet? Téli olimpia? Ki a büdös f... fog utazgatni Ausztriából 250-300 km-t egy-egy hokimeccs miatt?
Bízom benne, hogy jövőre seggbe lesztek rúgva!
Perwool
@nevemnick: "utazgatni Ausztriából 250-300 km-t egy-egy hokimeccs miatt? "

Az osztrák hókotrók!
nevemnick
@Perwool: gondolod, hogy hoznának magukkal teherautókkal egy kis havat? Mert ha így változik a klíma, akkor csak abban az esetben jönnének.

:D
RonaGyuri
Lali-király tényleg nagyot mer álmodni

Ha valakinek egy pillanatnyi kétsége is volt abban, hogy Kósa még Orbánnál is súlyosabb klinikai esett íme a bizonyíték

CSAK ERŐS IDEGZETŰEK OLVASSÁK TOVÁBB!

Kósa Lajos, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke, aki Őfenesége alvezíre, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője agyából pattant ki az ötlet, s ahogy sajnos lenni szokott el is mesélte, sőt az illetések már fel is karolták:
„Magyarország pályázza meg a 2026-os olimpia rendezését”!
Hogyan? Hogy 26-ban nem lesz olimpia? Dehogyisnem: TÉLI!!!
Na jó hozzátették azért azt is, hogy a sógorokkal közösen! Mert ugye nem csak a létesítmények (amin megint pofátlanul lehetne kaszálni), de sem terep, sem időjárás sem pedig hozzáértés nem nagyon akad. Ha lehet ilyet mondani kizárt. Ezért aztán úgy gondolják, hogy „hazánk a jeges számoknak (gyorskorcsolya, rövid pályás gyorskorcsolya, műkorcsolya és részben a jégkorongtornának) adna otthont, a havas sportágaknak Ausztria lenne a házigazdája.”!
Perwool
@nevemnick: Elég itthon egy pár centis hó, az utak jégpáncéllá válnak, a hó letaposódik, simán megrendezhetik pl. a sífutást. -:)
papa.49
@Perwool: Inkább a ,,hazugovics futást,, rendeznénk meg!!!
eszegfu
Ez legalább olyan bizarr ötlet, mint a Csillaghegyi strand helyére tervezett sipálya, amire 2016. október környékén irtak ki közbeszerzési pályázatot.
Nessy
Amennyiben sikerül a havas, jeges napokra kiírni, semmi akadálya. Az egész főváros egyetlen korcsolyapálya volt az idén is napokig.
Ha viszont nem akkor gond van! Hiszen a városligeti műjégpálya működtetése is problémás esetenként! Vagy előveszik a régi módszert? Minusz 10 fok mellett csak fel kell locsolni a Puskás stadiont, és kész a hoki pálya.
adrenalink
A két fityiszes ügyeletes zseni /Németh Szilárd, Kósa/ közül mégiscsak hülyén nézett volna ki, ha a birkózó szöv. elnökénekének lett volna ez az ötlerbetörése.
Gyurcsánynak a Hírtv-ben elmesélt orbánnal kapcsolatos látomása után Kósa azt nyilatkozta, hogy már érti, anno miért záratta be az OPNI-t. Hozzátette azt is, hogy GyF miatt nem fogják ujra nyitni. Pedig nem ártana, hidd el Lajos, Fleto nem lenne egyedül...
dr. prédikátor
Nem tudom, vajon az Osztrákokat megkérdezték róla hogy ők is akarják e???Ez a geci viktor szopkin csak nem nyugszik,hogy rohadna már le!!!
verőce21
Ezekkel a megalomán ötletekkel le kell állni!
Mi még egy sakkolimpiát is nehezen tudnánk megrendezni.
justhpeter
Lalából megint kitört a megfelelési kényszer. Ezért nyal alá a vezérnek ezzel az ötlettel.
Zeta
Az idén Párizs kaphatja meg a 24 es rendezés jogát. Jó lenne egyszer a gazdaság erősségét is figyelembe venni!
Nem ártana azt is megnézni. A törci könyvekben úgy is benne lesz , mint a 4 millió koldus országának miniszterelnöke!
Megalomán építkezések erőn felül.
Yoda69
Jaj ne, mar megint kezdik.
Remelem hegyeket is epitenek hozza.
Sámannus
Én hülyeség olimpiát rendeznék nekik.
Persze nagy arcú Lala lenne a legesélyesebb.
Eladott Ország
A fidesz oligarcha itt is szeretné megdézsmálni a közpénzt. Csillapíthatatlan a vazallusok pénz éhsége. Ausztriának nincs szüksége a szegény rokon tolvaj vezetőire.
Ördögvadász
@Eladott Ország: tévedsz haver. Faymann hol van ma már?
A következõ kancellár meg minden bizonnyal a néppárti Kurz srác lesz. Teljesen Órbán!
Zeta
@Zeta: csak az emberek tűrőképességét tartják szemelőtt.
papa.49
Ne feledjétek a kupaklaja a jégsport szövetség elnöke)))))))))
Vajon tud-e korizni, vagy csak a taknyán csúszik???
Eladott Ország
@Ördögvadász: Termékdíjas Kupakos Tuszi-Hutu Lala , sms-ben nemrég bőlére eresztve közölte válaszát NEM.
Lackó50
Ezek - ha valami pénzt le lehet nyúlni, - akkor a Hortobágyon felépítik a világ legnagyobb műlesikló pályáját. Semmi nem számít. Havat majd Szibériából exportálnak hozzá. Így Putyin is beszállhat az üzletbe.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.