Az oroszok átszámolva 411 millió forintból építettek ki egy ugrótornyot a két évvel ezelőtti vizes világbajnokságra. Itthon mindennel együtt 3,1 milliárdba került a Batthyány térnél látható létesítmény megépítése.

A két évvel ezelőtti kazanyi vizes világbajnokságra az oroszok durván nyolcadannyiért építettek ugrótornyot, mint amennyibe a budapesti kerül (3,1 milliárd forint).

A Magyar Nemzet cikke szerint Kazanyban mai árfolyamon átszámítva mintegy 411 millió forintból épült meg a torony, ráadásul azt eredetileg egy 2014-es versenyre húzták fel, majd megtartották a 2015-ös világbajnokságra. 

Oroszországban ráadásul köztudott, hogy korrupció van, a cikk szerint a minden idők legdrágább ötkarikás játékainak számító szocsi téli olimpia esetében például a helyi ellenzék úgy becsülte, hogy az 51 milliárd dolláros büdzséből 30 milliárdot sikkasztottak el. Volt olyan autópálya, amelynek kilométere átszámítva 65 milliárd forintba került.

Az ugrótornyot és a hozzá tartozó medencét és egyéb létesítményeket a West Hungária Bau Kft. építette.

A Dunába épített talapzat 1,9 milliárdba került a cikk szerint, erre került rá a medence és torony, valamint a mobil lelátók, egymilliárd forint értékben. A talapzat kivételével mindent el fognak bontani a világbajnokság után.

(Címlapi kép: MTI/Illyés Tibor)

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/07/csizma-1.jpg
Közmunkaszolgálatos ingyenélő.
Ennél pofátlanabb, visszataszítóbb közpénzzabáló nincs mint a fidesz. Meddig lehet azt hányni az emberek arcába, hogy ha tudomásuk van bűncselekmény elkövetéséről, tegyenek feljelentést? Hova és kinek, seggfejek? Polt Péternél, aki azért legfőbb ügyész, hogy Orbán élete végéig hatalomban maradjon és soha ne kelljen elszámolnia azzal, hogy mennyi közpénzt magánosított a nemzeti érdekre és a szuverenitásra hivatkozva? Miért nem kell nekünk európai ügyészség, ha egyszer evidencia, hogy itt senki más nem lopott, csak az ellenzék. Hát itt lenne a soha vissza nem térő alkalom, hogy bebizonyítsátok, Magyarországon tisztesség van és becsület, itt nincs az a vizsgálat, ami akár egyetlen büdös fillért ellopását bizonyíthatná.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/07/csizma-1.jpg
Közmunkaszolgálatos ingyenélő.
Ennél pofátlanabb, visszataszítóbb közpénzzabáló nincs mint a fidesz. Meddig lehet azt hányni az emberek arcába, hogy ha tudomásuk van bűncselekmény elkövetéséről, tegyenek feljelentést? Hova és kinek, seggfejek? Polt Péternél, aki azért legfőbb ügyész, hogy Orbán élete végéig hatalomban maradjon és soha ne kelljen elszámolnia azzal, hogy mennyi közpénzt magánosított a nemzeti érdekre és a szuverenitásra hivatkozva? Miért nem kell nekünk európai ügyészség, ha egyszer evidencia, hogy itt senki más nem lopott, csak az ellenzék. Hát itt lenne a soha vissza nem térő alkalom, hogy bebizonyítsátok, Magyarországon tisztesség van és becsület, itt nincs az a vizsgálat, ami akár egyetlen büdös fillért ellopását bizonyíthatná.
F_Viktor
Ki lehet mondani, Magyarorszag nem csak az AFA mertekeben vilagbajnok, hanem kormanyunk is a vilag legkorruptabb bandaja!
Perwool
"Na ugye" Magyarország jobban teljesít. Akarom mondani Magyarország jobban tejel.
elnyomott
" A talapzat kivételével mindent el fognak bontani a világbajnokság után."
Nincsenek rá szavaim!
Clavigo
@elnyomott: Gondolom,,,az " elbontás " sem occcóó.
Jozefina
@Perwool: bocs ide akartam írni, hogy nagyon durva
magyarbakancs
Nem is sok az a 3,1 milliárd.
Szerintem még két hónap lenne a vizes világbajnokságig 6,1 milliárdba kerülne.
Olcsón meg úsztuk.
Perwool
@Eladott Ország: "Magyarország jobban teljesít"(plakátilag) és van a valóság!
Perwool
@Jozefina: Így keletkeznek a Simicskák, Garancsik, Mészárosok...
rosalinda57
Olyan nagyon nincs különbség a két vizes torony építésének ára között, mindösszesen a 7/8-ad rész. Na de hová vándorolt akkor ennek a két összeg közötti differencia ?
Eladott Ország
@F_Viktor: tegnap,15:54 kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/11/adonemek.png
60 féle adónem
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/11/orban-1.jpg
Mit jelent, hogy mostantól jó lesz, tisztelt zavaros
tekintetű miniszterelnök úr?
nemkati
@elnyomott: És a talapzat mire lesz jó?
sokanvagyunk
@rosalinda57: Ha nálunk egy 40 centis torony 40 milliót kóstált 2009-ben, a méretét és az inflációt számolva... :)
nemkati
Ja, és azzal mi van, hogy a Duna olyan szennyezett, hogy nem ajánlják benne a fürdést?
elnyomott
@nemkati: Majd emelnek rá jó magas szobrot a kedves vezérről.
nemkati
@elnyomott: Az veszélyes! esetleg leszarják a sirályok, meg mások!
F_Viktor
@Perwool: Az EU-n kivuli Magyarorszagon EU-s penzek nelkul ki fogja majd taplalni ezt az (penz)ehes hordat?
elnyomott
@nemkati: az is jó neki. Mert lehet még jobban sorosozni és talán a rendkívüli állapotot is bevezetni.
Eladott Ország
@Perwool: tegnap, 20:26 Tartani kell a vazallusok számát, a szavazói létszámot.
Nessy
@F_Viktor: Mi, akik már ,vagy még nem tudunk elmenni az országból!
nemkati
@Jozefina: de hát már elsőre ide írtad!
Perwool
@F_Viktor: A jelenlegi gusztustalan plakátok felirata eltűnik, helyett ez lesz olvasható.
"93 030 km² ingatlan, igénytelennek kiadó! Kiválóan alkalmas birkák rideg tartására. Az ingatlan egy elvadult birkanyájat és némi egzotikus lakosságot leszámítva lakatlan. Négyzetméterenként pár millió dollár jelzáloghitellel terhelve.
Érdeklődni a tulajdonosnál: Orbán vajda, Felcsút. (Stadiontól balra.)"

Apropó plakát:p.coldline.hu/2017/07/09/2582830-20170709-Tsx22h.jpg
Profonn
És a kazanyi is 3x többe került, mint amit eredetileg számoltak :)
Hellcat
Pedig aztán a ruszkiknál is van hagyománya az oligarhás szétlopásdinak...de még ott sem ennyire pofátlanok...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.