A Nézőpont Intézet elemzője szerint Botka László nevéhez fog kötődni az MSZP szétverése párttársai leárulózásával.

Deák Dániel az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában azt mondta, amit Botka László megengedett magának az azt mutatja, hogy "újabb szintet lépett", szétveri az MSZP-t és a saját párttársai leárulózásával tovább fog csökkenni az MSZP népszerűsége. Hozzátette: a kampány is erről fog szólni ahelyett, hogy az egységet teremtenék meg.

Nézőpont Intézet: Botka nevéhez fog fűződni az MSZP szétverése

Botka László és Molnár Gyula pártelnök Horn Gyula angyalföldi szobránál

Fotó: Facebook/MSZP

Elmondta még, hogy a kutatások szerint 7 százalékon áll az MSZP, 600-700 ezer szimpatizánsuk lehet, az előző választások előtt viszont még 1 milliós szavazóbázisuk volt. Ez a helyzet Gyurcsány Ferencnek és pártjának, a Demokratikus Koalíciónak kedvez, hiába ő a legelutasítottabb magyar politikus, komoly balliberális tömb áll mögötte. Ez azt is jelenti, hogy Gyurcsány Ferencnek nagyobb zsarolási potenciálja van – fűzte hozzá az elemző.

(MTI)

(Címlapi kép: Facebook/MSZP)

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Magyarország szétverése pedig Orbán Viktor nevéhez.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Equus
szólott a habonyművek aktuális szócsöve
solidedge
Magyarország szétverése pedig Orbán Viktor nevéhez.
nusika
Vajon mit ígérhetett Orbán Botkának, amikor találkoztak? ...a szétverés már látszik!
Manhattan
Én csak azt látom, h az erős kezet játszó Botka szeretné megkövetelni a teljes lojalitást, sajnos, nem tudja leutánozni orbánt, mert ott erősen meg volt zsarolva mindenki, aki a képviselői listára került. De ott meg is volt hozzá a támogatottság a választásokon.
terlasz
Ez bizony az MSZP kettészakadását is jelentheti. Botkának ezt tudnia kell. Vabankot játszik.
karma1
Szomoru, hogy ezt mondja a kiralyi tv, de sajnos ebben igazuk van. A velemenykulonbsegeket nem lehet egyszeruen athidalni: elobb-utobb szakadas lesz belole...
Akkor pedig ezert csakis botka eroszakos partpolitikaja lesz csak a felelos: hiszen o kert kemeny egyszemelyi vezeteshez felhatalmazast.
Molnar Zsolt meg igy is maximalisan fair volt vele szemben Kalman Olga musoraban, meg igy is a tamogatottsagarol biztositotta annak ellenere, hogy botka learulozta, lefidesz-kem-ezte ot. Azert nekem az mond valamit, hogy Molnar olyan hatarozottan kiallt amellett, hogy o NEM fidesz beepitett ugynok az mszp-ben, es ez kesobb sem derulhetne ki, mert nem igaz. A hazugsagvizsgaloval meg igazan beletrafalt a dolgok kozepebe. Hat, ha botkanak kene leulnie egy ilyen hazugsagvizsgalo ele, es tole kerdeznek meg, nem kollaboralt-e a fidesz-szel, mikor orban ment le hozza Szegedre, hat erre mar nem mernem letenni a foeskut (szerintem Molnar Zsolt sem)
szep napot
Az Mszp az MDF es SZDSZ hez hasonloan felmorzsoldik. A hatalmas partvagyont a fiuk szetosztjak egymas kozt. Ibi nenit sem kerdeztek, hogy mi tortent az egykori kormanyzo part vagyonaval az Mszp-t sem fogjak. A Viktor tudja, hogy MINDENKINEK meg van az ara. Az emberek egymast szapuljak a cikkek alatt, a politikusok meg rohognek rajtunk.
szaboria1
Botka olyan pálfordulást csinált, hogy ezzel megágyazta az Mszp bukását.
Kookas
csak így tovább az orbáni úton "kedves"de inkább geci botka!!
justhpeter
Bár csak Botka lenne az egyetlen ártalom a sok megélhetési mszp-s között.
wagabund
..."Botka László nevéhez fog kötődni az MSZP szétverése"...

nebaszkimá...itt a kocsmában ezzel az állítással már korán reggel elvették a szalonnás tojásrántotta ízét..

..ha Botka az emeszpé szétverője, akkor Gyurcsány mégsem lehet..mert ha ő lenne-(mint sokan állítják)-, akkor most Botkának nem lenne mit szétverni...(pedig azt teszi)
ugye?

naugye!

(Gyucsány hátradől, és huncut mosollyal kér egy kávét...miközben ott Kötcsén hallgatja, ahogy az emeszpének megkongatják a lélekharangot...-a szomszédban nyaraló fideszesekkel együtt)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.