A Magyar Közlöny 175. számában megjelent a 2017. novemberi nyugdíj-kiegészítésről és nyugdíjprémiumról szóló kormányrendelet.

Megvan a rendelet, ennyi lesz a novemberi nyugdíjprémium
Fotó: Pixabay

A friss kormányrendelet szerint a nyugdíjban részesülők a szokásos havi nyugdíjellátással együtt novemberben kapják meg egy összegben a nyugdíj-kompenzációt és és az egyszeri nyugdíjprémiumot is. Az előbbi mértéke a teljes évre vetítve 9,6 százalékos mértékű lesz, míg az utóbbi összege pedig legfeljebb húszezer forint lehet – írja a napi.hu.

E két tétel átlagos összege 20-23 ezer forint között lesz.

A novemberi kiegészítés 2018-tól beépül a nyugdíj összegébe, így erre alapozzák majd a későbbi nyugdíjemelést. 

Mintegy 2,7 millió embernek jár bónusz, azoknak, akik az alábbi juttatásokat kapják:

öregségi nyugdíj,

özvegyi nyugdíj,

szülői nyugdíj,

árvaellátás,

baleseti hozzátartozói nyugellátás,

mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadék,

mezőgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegű öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadék,

korhatár előtti ellátás,

szolgálati járandóság,

átmeneti bányászjáradék,

táncművészeti életjáradék,

rokkantsági ellátás,

rehabilitációs ellátás,

baleseti járadék,

bányászok egészségkárosodási járadék,

fogyatékossági támogatás,

vakok személyi járadék,

rokkantsági járadék,

Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátásban,

polgármesterek közszolgálati járadék,

a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti árvák kiegészítő támogatás,

a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti kiegészítő rokkantsági támogatás,

a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatás,

az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emelés,

a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék.

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zeta
A kormány mért állitja be , ezt az összeget ajándéknek, ráadásul még nagy összegnek is? Mikor csak a törvényben előírtakat hajtja végre?
A Bözsi utalványt O.személyes ajándékaként, holott az meg az adófizetők pénze. Nem akármit , nem akárhol vásárolhat belőle a nyugdíjas.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Zeta
A kormány mért állitja be , ezt az összeget ajándéknek, ráadásul még nagy összegnek is? Mikor csak a törvényben előírtakat hajtja végre?
A Bözsi utalványt O.személyes ajándékaként, holott az meg az adófizetők pénze. Nem akármit , nem akárhol vásárolhat belőle a nyugdíjas.
verőce21
Ott fent Péterné Papp Emőkének válaszolom, ez 0,8% ami a nyugdíjba "beépülő" akárhogyan számolom.
adrenalink
"E két tétel átlagos összege 20-23 ezer forint között lesz"
Kedves Nyugdíjasok! BÖZSI NÉNI(k)! Nem erről volt szó...

www.napi.hu/magyar_gazdasag/felulirtak_a_szamokat_a_nyugdijasok_ekkora_bonuszt_kaphatnak_atlagosan
adrenalink
@adrenalink: not found? Akkor bemásolom a lényeget:

Novemberben mintegy 2 millió 21 ezer öregségi nyugdíjas számíthat kiegészítő emelésre, nekik átlagosan havi nettó 124,3 ezer forintot utal az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság - legalábbis az idei első félév végi adatok szerint. Így egy magyar "átlagnyugdíjas" - amennyiben a kormány jelenlegi forgatókönyve érvényesül - a kiegészítő nyugdíjemeléssel és a nyugdíjprémiummal közel 40 ezer forintnyi pluszpénzt kaphat novemberben.
simmering73
Majd úgy járnak mint mi a fizuemeléssel. Ígértek 50%-ot, majd 30%-ot, végül kaptunk 5%-ot (bruttó!). Meg az újabb ígéretet, januárban kapunk 25%-ot.
Nessy
Szóval az 1 % az 0,8 % lett a végére. Ez akkor éves szinten 2,4 %.
tessék már nekem megmondani, mi lett ennyire olcsó, hogy az élelmiszer, gyógyszer, szolgáltatások ennél jóval magasabb növekedését igy tudta befolyásolni?
A magas gázár mellett a rezsicsökkentést tessék elfelejteni. Az egyébként sem szól már bele az előző évi árszinthez való viszonyításba. Persze, viszonyítási alapot nem nehéz kreálni akár a KSH, akár az MNB statisztikusainak.
Nessy
@adrenalink: Na, akkor számoljunk!
124,3 az átlagnyugdíj. Ennek a 0,8 %-a 994 Ft. Ez 11 hónapra 10938,4 Ft. Ha a várható 12000 forintos "prémiumot" vesszük figyelembe, akkor a végösszeg 22938 Ft. Ezt biztosítja a törvény! Ebből a 994 Ft/hó épül be a nyugdíj alapba.
tudode
Annak tudatában, hogy az ALATTVALÓKNAK örvendeznie kell azért, ha EGY, KÉT morzsát adnak, vagy kapunk, v alapjogon JÁR, de azért jó lenne, ha a nyugdíjasok tudatában lennének azzal, hogy ez a NAGY ODAFIGYELÉS a voksokért való KOLDULÁSÉRT kenyerezik le azokat, akiknek KÖSZÖNHETIK azt a SOK CUCCOTT, amit visznek naponta, mint az IZÓCUKROT!!!
.
Lássuk csak MIT MŰVELTEK az inaktív, megvezethető réteggel Orbnicus saját szavaival, és a stat. szerint:
.
------ Orbán Viktor őszödi beszéde a fizetésről és nyugdíjról való lemondásról
www.youtube.com/watch?v=A6BOwCtmhTU...
.
----Nyugdíjemelés 2003.2018-ig.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/22090057_501657133502257_4836868915136749262_n.jpg?oh=b30d57ac30e04130e06758d74c783ef6&oe=5A4589D4
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9...
.
----- Nyugdíjemelések 2008-2018-ig (hivatalos)
www.logsped.hu/nyugdij.htm
.
A nyugdíjasokkal NEM KONZULTÁLT, csak SIC, SIC, SIC egy havi nyugdíj és bér!!!
adrenalink
@Nessy: Most nincs kedvem számolni! Indulásképp a fityisz 40 ezer Ft átlagyugdijtöbbletet ígért...
adrenalink
@bakcsubakka: 19:17-re Nyalásra, szopásra /ez utóbbi bármit is jelentsen:-) /
Nessy
Ezért részleteztem a számítást. Tudod ez nálam szakmai ártalom az egészségüggyel együtt. Elemző statisztikus voltam több évtizeden át.
adrenalink
@Nessy: Holnap majd átgondolom. Szerintem Te is inkább lazíts, jobban jársz:-))
Nessy
@adrenalink: Lazitás képpen megetettem az ifjakat! Mama hotel.
adrenalink
@Nessy: Egészségükre! Mi volt a menü?
cikicakk55
Milyen szépen csökken ennek az álítólagos prémiumnak az összege. Ha jól emlékszem szeptember elején egy kormányinfón beszélt erről Lázár. Már előtte is rebesgették,de akkor még nem hittem el. Szóval akkor még azt mondta,hogy az átlagnyugdíjnál ez 50.000-60.000 ft. Novemberben. Egyből számoltam,mert az én nyugdíjam még a fele sincs mint az átlag,így én olyan 20.000- re saccoltam. Aztán nem sokkal megint egy FideSS nagymenő dicsekedett a csuti csodálatos jóságáról,de ott már az átlagnál 40.000- ft volt majd októberben már 20- 30.000 ft az átlagnyugdíjnál. Már ki sem merem számolni,hogy nekem a 33 év után a havi 53.000 ft nyugdíjamnál mennyit jelenthet. Még a végén nekem kell fizetnem,hogy a 125.000 ft- os átlagnyugdíjasok megkapják a rájuk eső részt.
Desischado
Egyre csak csökken az összeg. Az ápolásin levők bezzeg mindenből kimaradnak. Sajnos.
Nessy
@adrenalink: Bundás kenyér, tea. Vacsorára ritkán maradnak. Általában hétvégén az ebédet preferálják.
Nessy
Stimmel a 60000 is meg a 40000 is, csak nem az átlag nyugdíjnál! Már félmilliós nyugdíjnál bejöhet. Ebből is le kellett "csipni" egy keveset nehogy 1 % legyen!
szaboria1
@adrenalink: Nessy nagyon jól számolt mert csak 0,8% lesz az emelés. Tehát a nyugdíjas létszámnak több mint a fele 100000.-ft alatti nyugdíjas.
Levendula
Ennyi nyugdíjas-félét kell eltartani pár százezer aktív dolgozónak???

Hát akkor ezért terheli a béreket ilyen sok járulék és adó!!!

Amíg mi alig tudunk megélni a fizetésből, addig 2,7 millió!!! ember nyugdíj-kompenzációt és egyszeri nyugdíjprémiumot kap a havi nyugdíja mellé?
dr. prédikátor
geci viktor szopkin Bazd meg az anyádat!!!Te rühes patkány, van a pofádon bőr? havi 937 ft nyögdijkiegészítést adni??? Te és a patkány bandád milliárdokat loptok???Hol van az idősek megbecsülése te tetű???Hogy rohadj el élve a bőrödben!!! G E C I !!!
Eladott Ország
a.) A nyugdíjprémium nem szívesség, nem a fidesz adja, hanem 2009. évi XL. törvény írja elő. (Bajnai kormány)
b.) A nyugdíjkorrekciót sem a fidesz adja, hanem az 2005. évi CLXXIII. törvény szabályozza. (Gyurcsány kormány)
Úgyhogy semmiféle szívességet nem tesz a kormány, csak betartja az elődei által hozott törvényt. És egy kérdésem is lenne: ha annyira jól teljesít az ország miért csak most, a választások előtt nem egészen fél évvel van nyugdíjprémium? Valamint az inflációval való játszadozást is pontosan látjuk, mert rá vagyunk kényszerítve, hogy figyeljük az árakat. (És valahogy sokkal nagyobb inflációt érzékelünk, mint amekkora nyugdíjkorrekciót kapunk.)
A nyugdíjasok sem hülyék, nem kellene egy kalap alá venni bennünket. Főleg nem úgy összességében rajtunk elverni a port. Mert a fideszre szavazó nyuggerek száma kb. a harmadát teszi ki a fidesz szavazótáborának. Jobban jártak volna a nyugdíjasok, ha a korrekciót nem utólag kapták volna meg, hanem ennyivel nőtt volna a nyugdíjalap, csak az inflációt ezért szándékosan alábecsülik.
Eladott Ország
@Levendula: Választások előtt áll a fidesz kleptokrata banda.
szaboria1
@Levendula: Állítólag 4,5 millió ember dolgozik ebből ez mindig is így volt a lakosság fele adja a fiatalokat és a nyugdíjasokat. Ja és nem beszélve külföldön dolgozókat. A járulékok régen magasabbak voltak csak a munkaadók régen TB járulék címén 43% fizettek.
A természet ilyen vannak fiatalok közép korúak és idősek. Kb. 9.800000 a mai magyar létszám.
Nessy
@Levendula: Ugye, nem ezt az "óriási" kompenzációt sajnálod? Tudod mennyi ez havi bontásban? Még ezer forint sincs az átlag nyugdíjnál, és a nyugdíjasok nagy része bizony mélyen az átlag alatt van.
Ez a lista tényleg hosszú, de egyik másik soron már alig van ellátott, és az ellátás is alacsony.
Arról nem is beszélve, hogy a minimálbérből számolt nyugdíj mélyen az átlag van és egyre többen lesznek ilyenek.
Eladott Ország
Ahelyett, hogy az elmúlt nyolc évet arra használták volna, hogy olyan nyugdíjrendszert építsenek ki (ha már a magánnyugdíjalapot szemrebbenés nélkül ellopták), amelyik mellett nem szorulnak szánalmas Bözsi-utalványokra és pár ezres nyugdíjprémiumokra, ugyanolyan kiskorúsított, megvásárolható konglomerátumként tekintenek a nyugdíjasokra, mint egyébként – lássuk be – mindegyik eddigi kormány. És nem arról van szó, hogy a nyugdíjrendszer fenntarthatatlanná válása hungarikum, vagy hogy bárki sajnálja ezt a pénzt az idősektől, mert nem. De olyan léptékű a kivándorlás (amiről egy szó nem esik) és a népességfogyás (amire változatlanul nincs megoldás), hogy a magyar társadalom nem bírja kiváltani azt a gigamértékű kormányzati korrupciót, ami egyenesen válságossá teszi ezt az egész rendszert. Vajon hányan tudnák megmondani, hogy a miniszterelnök strómanjai hány másodperc alatt teszik zsebre a Bözsi-utalvánnyal kiegészülő nyugdíjprémium összegét, amiért lehetőleg hálát kell érezniük? Vajon hányan mérik fel, hogy a különféle adók, különadók és extra adók révén hogyan nullázza le a kormány pillanatok alatt ezt a nyomorult alamizsnát? Hányan tudják, hogy a nagyfene rezsicsökkentéssel valójában mennyi pénzt vettek ki a zsebükből Orbánék?
szaboria1
@Nessy: Régen a KSH szét bontotta több részre a nyugdíjak alakulását mára a kormány csak átlag nyugdíjat akar látni. Csak egy példa az 5 ember aki 2.000000.-ft kap annak az összegéért 166 ember csak 60000,.-ft-ból él.
szaboria1
@Eladott Ország: Csak egy pl. régen a szociiktól havi 3700.-ft gáz támogatást kaptunk most pedig még a 2500.-ft sem éri el. Erről ennyit sok vidéki aki nem gázzal fűt az pl. semmit sem kap.
Sámannus
A baj csak az, hányan kapnak jogokat, hogy csak a kifizetésben vesznek részt.
Az államkincstárt egy feneketlen dézsának nézik, ami talán már köszikepénzként kezeli a vagyont. Így már az alsógatyánk is elveszhet.
dr. prédikátor
@Levendula: O9.1O re Sajnálod a 937 ft kompenzációt???Tudod hogy ez mire elég???De kívánom neked hogy csak ennyi pénzed legyen!!!
wagabund
@Levendula: 6.18...baszki...te nagyon sötét vagy! és van pofád azt írni, hogy dolgozol? az kizárt, hogy ilyen csepp agykapacitással legyen munkád...jól fizető sosem lesz.
cs.n.
Legalább a szorzót le lehetett volna írni. Cím: "Megvan a rendelet, ennyi lesz a novemberi nyugdíjprémium"
És mennyi, hát legfeljebb húszezer, kösz. Ez eddig is nyilvánvaló volt, meg hogy novemberben kell fizetni, nincs újdonság. Akinek van kedve számolgatni, meg guglizgatni, guglizzon és számoljon, mert a cím ellenére ebből pont az nem derül ki, hogy mennyi lesz.
42
Aki fával tüzel, annak is?
Az van, hogy ez a számukra még az életben maradáshoz is kevés.
És, ha elmennek fát lopni az erdőbe, hogy ne fagyjanak meg...
A lovakat lelövik, ugye? - A vérparaszt magyar "gazdák". akiknek manikűr szalonjuk van, és/vagy a köcsög mdf-es antall által kárpótlásként "visszaadott" visszaadhatatlant osztogatta, amiből olyan hatalmas üzlet lett, hogy míg a nyerészkedők jól jártak, az ország belebukott.

"Kárpótlási jegyet veszek." - Ezzel volt tele az összes hirdetési oldal!
persze ezt tették névértéken alul, kihasználva, kifosztva a nyomorultat, aki még akkor sem értette meg, hogy most őt kárpótolták, amikorra már elvettek tőle mindent.
Az az igazság, hogy '89-óta, egy bullshit az egész.
EGY ember volt, aki megváltoztathatott volna mindent, és folyamatosan növekvő pályára állíthatta volna ezt az országot: Igen, a "pufajkás" Horn Gyula.
Előtte is, és azóta is SZÉGYEN minden kormány regnálása.

Valójában undorodom tőletek.
Sajnálom az érzést, de ez van.
Ez egy érzés, ami mélyen belülről jön, és nem lehet irányítani.
Ez csak válasz az évek óta arcomba tolt mocsokra, amit az arcomba tolnak a hulladékok, akik nem értik meg, hogy ez a szolgálatról szól, és nem az uralkodásról.
A 21. században, a magát vezetőnek képzelő, kikiáltó magyar paraszt, még mindig feudalista fejjel gondolkodik.
És ezek beszélnek fejlődésről, meg innovációról...

Szégyen !!!
Nessy
@cs.n.: Óhajod parancs. 0,8 % a szorzó, ami az átlag 124,3 ezer Ft. árlagnyugdíj esetében havi 994 Ft. A 11 havi korrekció ebben az esetben 10938forint.Ehhez jön a várható 12000 forintos "prémium".
Ez igy cakk - pakk 22938 forint.
Miután sok nyugdíjas jóval az átlag alatt van, ennek a töredékét kapja,
A minimum nyugdíjas meg még a felét sem a korrekciónak.
Aki ezt irigyli, arra nem tudok mit mondani! Gondolom, a nyugdíjas szüleinek, rokonainak is előadja a véleményét.
Ha pedig dolgozik, akkor éves 12000 forint prémiumnál többet ne kapjon, ha ennyire sokallja.
mackoka46
Na az ünnepi csirkefarhát is rendben van. Hát egy nem egy angyalka ez a szégyentelen kontár botrány kormány ?
Nessy
@mackoka46: Be is állítom a vekkert, hogy decemberben minden reggel menjek rorátéra, imádkozni értük !
papa.49
@mackoka46: Ne így mond mi ,,nyugdíjas burgernek,, hívjuk )))))))))))))))))))))))))
Talán kifutja az ,,emelés,, az egyikőnké karácsonyra, a másik szilveszterre )))))))))))))
Levendula
Látom, sokan nem értik, amit írtam. Különösen a wagabund nevezetű bunkó. Tudom, hogy zömmel nyugdíjasok vagytok, akik itt hozzászóltok a cikkekhez. Nem általánosságban írtam a véleményem, hanem azért, mert meglepődtem, milyen jogcímeken kapnak nagyon sokan nyugellátást, amikről eddig nem tudtam.
dr. prédikátor
@Levendula: Tegnap 0618.ra ! Még ennél különbet is írok ha belelépsz a lelki világomba!!!Válasz a mai privát üzenetedre.
papa.49
@bakcsubakka: Nem lehet ebben igazad van, csak kérdés megéri-e magadat jól felhergelni egy, két barom miatt !!!
Sokszor vagyok én is úgy elkezdem írni a választ egy épületes hazugságra, aztán kitörlöm mert nincs kedven az ,,egybites rajongókkal,, vitatkozni !!!
Lepényleső
Ettől,vagy attól lesz 2/3,hogy ők számolják össze?
advocat
És ezt Viktor adja! Áldja meg a Jóisten! Éljen soká! Farháton és levescsonton.
advocat
Azt szeretném megérni, hogy egyszer annyit emeljenek a nyugdíjon, mint a napi nagy terhet viselő képviselőkén - főleg amikor 3-4-en vannak jelen. Biztos akkor végzik a nehezét, de ezt mi nem láthassssuk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.