Die Presse. Vona Gábor szerint nem kizárt, hogy Simicska kirukkol egy-két vaskos meglepetéssel, de mint mondta, ezt az üzletembernek meg kell fontolnia, mert Orbán heves bosszút készít elő. A politikus hozzátette, hogy a kormányfő nem demokrata, ám rendszere csak akkor omlik össze, ha meginog a népszerűsége. A Jobbik elnöke ezt a lapnak adott hosszú interjúban azzal indokolta, hogy a Fidesz a félelemre alapoz, ehhez pedig a migráció szolgál eszközül. A lakosság hisztérikus állapotban van, ugyanakkor nem látni érdemi kormányzati tevékenységet. Ebből következik, hogy ha a hatalom már nem tudja megnyerni az embereket, akkor vége az uralomnak. Egyedül a Jobbiknak van esélye megbuktatni a hatalmat a választáson. Vona a demokrácia utolsó bástyájának nevezte saját magát. Úgy értékelte, hogy a pártja elleni támadások már túlléptek egy bizonyos határt. A helyzetet úgy érzékeltette, hogy ő tisztán, úriemberként küzd, viszont olyan, mintha egy gépfegyverrel felszerelkezett maffiafőnökkel kell...
Vona: Simicska legyen óvatos bármilyen leleplezéssel, mert Orbán szörnyű bosszút forral
Forrás:
b1.blog.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Így reagáltak Várkonyi Andrea szülei, mikor meglátták Mészáros Lőrincet a lányukkal: egyetlen dologra voltak k...
- Orbán Viktor "állandóan a békéről papol és szembe hazudik" – Akkora bírálat érkezett a kormányfőről, ami a Hol...
- Súlyos büntetést kockáztatsz, ha ezt csinálod a házad előtt
- Halálos hajóbaleset történt Verőcénél
Itthon
- 2024. May 19., 11:11
Halálos hajóbaleset Verőcénél: Szállodahajó ütközött össze egy kisgéphajóval, ketten meghaltak, és öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 19., 10:20
Lázár János így tért ki a válaszadás elől, amikor a orosz hackertámadásról kérdezték – videó
Itthon
- 2024. May 19., 10:12
"Feljelentem Orbán Viktort aljas indokból elkövetett rágalmazásért” – Nem indul jól a pünkösd vasárnapja a kormányfőnek
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Legszembeötlőbb bizonyíték erre, hogy amíg baloldal volt a hatalmon, szétverték a várost, napirenden voltak a durva villongások, agresszív, durva mocskolódások.
Most szép csendben megvannak, némi méltatlankodást leszámítva. De alapjaiban egyetértenek a kormánnyal. Amiben nem, az pusztán arról szól, hogy ki legyen abszolút hatalmon.
De a demokrácia bástyája már régen leomlott.
scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/20431740_1898042717115478_7991817717579497799_n.png?oh=56ead5f17591ee65982388603caf97f0&oe=5AFBFDCA
Egyetlen egy követelmény van: képesek e választási szövetséget kötni.
Mert a fideszgeci bivalyerősre kovácsolta magát.
Szóval Lali elkúrta. Nem kicsit. Milyen dühítő lehet már millió disznóságot tudni és közben kussolni, bárhogy is szopatják, mert magával pont úgy kibaszna, mint a bűntársával, ha kinyitja a zsíros pofiját?
Mire egy demokratikus pártban eldöntik demokratikusan, hogy mi helyes, addig a diktátor pártja letarolja őket!!!
Új hozzászólás