Sajtóinformációk szerint kormányzati feljelentésre nyomozás indult Hadházy Ákos ellen, mert nyilvánosságra hozott egy, a “nemzeti konzultáció” kudarcát bizonyító hangfelvételt. A fideszes ügyészség most is azt csinálja, mint akár a Czeglédy-, akár a Sukoró-ügyben csinált: politikai utasításra ront az ellenzékre. A Demokratikus Koalíció szerint a Hadházy Ákos elleni nyomozás is fideszes politikai akció, amely az igazságszolgáltatást használja fel egy ellenzéki politikus megfélemlítésére és lejáratására. Bár emlékszünk, hogy a Fidesz egyik első politikai indíttatású koncepciós perében, a Sukoró-ügyben az LMP a Fidesz oldalára állt, rendíthetetlenül azt gondoljuk, hogy Orbán Magyarországán az ellenzéki pártok felelősséggel tartoznak egymásért. A DK kiáll Hadházy mellett, és elfogadhatatlannak tartja a hatalomhoz betegesen ragaszkodó Fidesz koncepciós eljárásait! Az ügyészséget megszálló, azzal bunkósbotként bánó Fidesznek, és a politikai megrendeléseket végrehajtó ügyészeknek a...
A Hadházy Ákos elleni nyomozás is a Fidesz politikai akciója
Forrás:
web.dkp.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 12., 11:04
Veszélyben a gyerekek orvosi ellátása, mert öt forintért sem kell a praxis senkinek
Itthon
- 2024. May 12., 12:03
Kitiltották a gyerekeket erről az eperföldről – Nem csak őket
Itthon
- 2024. May 12., 11:38
A kínai elnök a törökhöz képest apróságot kapott Orbán Viktortól ajándékba – mutatjuk kinek mit adott
További ajánlatok
Technika
- 2024. May 10., 22:58
Innovációra magyar! – a támogató ökoszisztéma az innováció motorja
Sport
- 2024. May 10., 22:42
Főszerepben a sport és az egészség
Szórakozás
- 2024. May 10., 17:31
Schobert Norbi: alig foglalkoztam a gyerekeimmel, Réka nélkül család sem lett volna
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Minek az embernek ellenség, ha ilyen barátai vannak? - szokták mondani, ami szerintem ebben az esetben is igaz!
Inkább magyarázzák meg, hogy mi volt ez az elszabadult hajóágyú stílusú dolog, amit a DK-tól az elmúlt egy (2-3) évben láttunk, amivel majdnem a teljes ellenzéket leamortizálta?!
szájhős mind tulélési elvtárs mind . ha érdekükbe lett volna rég még ha csak bandába is de összeálltak volna kifogást kereső óvódás nyafogók . Sajnos de ez a realitás látszik
Új hozzászólás