Molnár Gyula MSZP elnök elengedte füle mellett Gyurcsány durva beszólását arról, hogy az ellenzék – a DK-n kívül alkut kötött a Fidesszel –, Szél Bernadett nem volt ennyire elnéző. Keményen nekiment Gyurcsány Ferenc DK elnöknek az LMP társelnöke, Szél Bernadett: szerinte Gyurcsány hazudik, mikor azt állítja, az LMP alkut kötött a Fidesszel. "Gyurcsány Ferenc épp úgy hazudik, ahogyan a Fidesz, egymásnak a két oldala, évtizedeken keresztül tartották fogva ezt az országot. " Az LMP célja, hogy ne a hozzá hasonló pártvezetőkkel kelljen foglalkozni, hanem legyen valódi alternatíva – mondta befuccsolt parlamenti vitanap után tartott sajtótájékoztatón, egy kérdésre válaszolva.

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Ezzel a hülye beszéddel IS elárulta Bettike, hogy a fidesz beépített ügynöke! Én itt lent a nép között például azt látom, hogy részint már ugyan olyan beteges Gyurcsány-fóbiában szenved, mint ők. Ezzel a kijelentéssel egy hazugsághoz folyamodott, mivel az állítása egyszerűen nem igaz, csak az ellenzék gyengítését szolgálja, Nálam rontott a helyzetén és jobban tenné a pártja, ha egy alkalmasabb vezetőnek adná át az irányítást.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Manhattan
Ezzel a hülye beszéddel IS elárulta Bettike, hogy a fidesz beépített ügynöke! Én itt lent a nép között például azt látom, hogy részint már ugyan olyan beteges Gyurcsány-fóbiában szenved, mint ők. Ezzel a kijelentéssel egy hazugsághoz folyamodott, mivel az állítása egyszerűen nem igaz, csak az ellenzék gyengítését szolgálja, Nálam rontott a helyzetén és jobban tenné a pártja, ha egy alkalmasabb vezetőnek adná át az irányítást.
Qqberci
Bernuska, most akartok qrmányt váltani, vagy csak a kényelmes parlamenti helyre hajtotok?...
Sámannus
Lyóvan Berci elég a nyomulásból mehetsz a pénztárho.
Rockxy
Komolyan mondom, ezt vártuk, hogy végre az ellenzéki oldalon meglegyen a közös nevező.
Az összefogás bármennyivel osztható maradék nélkül, de főleg a közös nevezővel! :)
Manhattan
@Rockxy: Szél különutas politkájával nem a Fideszt akarja megbuktatni, hanem a demokratikus ellenzéket. Schiffer magyar hangja! )
Madácsi Pali
Az LMP egyértelmüen letette garast Orbán mellé. Nem kormányváltó. 14-ben az összefogástól 11 parlamenti egyéni helyet juttatott a fideSSnek, tálcán nyújtva a 2/3-ot, 16-ban Tusnádfürdőn migránsozott Kósáva, majd kiegészítette az elvesztett kétharmadot. A mostani kampányban csak a DK-t ekézi, összefogni sehol sem hajlandó, majd csodálkozik ha tetteiből levonják a megfelő következtetést.
Béla333
Aha! Ezek szerint az a gondja a sok DK-s fanatikusnak, hogy Gyurcsány hétvégi kampány nyitóján eleresztett kirohanását nem hagyta az LMP szó nélkül!
Tehát nem az a gond, hogy ha éppen nincs kakaskodás és Gyurcsány bedobja a kavicsot az állóvízbe, hanem az a gond, hogy visszaszólnak!
Sajátos DK-s világnézet!
Jozefina
Szél Bernadettnek viszont elment az emlékezőtehttsége. Mint ilyen sem alkalmas egyetlen magyar ember képviseletére, ráadásul égre földre orbán szekerét tolja. Eddig is és ezután is az LMP fogja biztosítani a fidesz-kdnp 2/3-ot. Gyalázatosan átveri a magyar választókat!!!
Manhattan
Vágó Pistának erről ez a véleménye:
Ha jól számolom, az Együtt eddig négy helyen léptette vissza a jelöltjeit.
Szép gesztus, de ugyanezt az MSZP 40, a DK pedig 64 helyen már megtette.
Az LMP még Mellárral szemben sem, a Momentum pedig még habozik. Kéretik az együttműködést náluk sürgetni.
Pálinkafőző Rézüst
@Béla333: tán a Fletó Sorosozott posványoson a lökött lala mellett??? :)))) Rémlik???
Béla333
Ez az egész csak arra jó, hogy szítsák a tüzet a DK-s fanatikusok körében, összerázzák a bandát.
Ebben is lelkesen követi a DK vezetése a Fideszes vonalat.
Pláne hogy tegnap már ugyanezt a témát alaposan körbejártuk, most újra elő kell venni?!
Addig sem arról beszélünk, hogy Gyurcsány miniszterelnöksége alatt pl. az autópálya felülszámlázásokkal száz/ezer milliárdnyi közpénzt loptak el és ezt elosztották a Fidesszel.
Mert ez egy DK-snak nem gond, ez egy természetes dolog náluk!
Béla333
Az meg hogy az MSZP 40 a DK meg 64 helyen léptette vissza a jelöltjeit, az csak akkor valós, ha azt is hozzátesszük, hogy egymás javára.
Mert például egyetlen helyen sem léptették vissza pl. a Bokros féle MOMA javára, vagy éppen az Együtt képviselői javára.
Ez is csak egy amolyan fél igazság, fél hazugság.
Béla333
@Pálinkafőző Rézüst: 18.16
Amíg Szél Bernadett egy nyíltszíni vitán vett részt a Fideszesekkel Tusványoson, addig a DK egyik vezetője (Gréczi Zsolt) meg egy szekszárdi borospincében vett részt egy titkos találkozó a Fidesszel.
Melyik a jobb, a tisztességesebb? (Válasz: neked, mint DK-snak nyilván a mutyi találkozó tetszik jobban, igaz?)
Béla333
@Eladott Ország: 16.32
Ha jól emlékszem egyszer elárultad, hogy te a Párbeszéd szimpatizánsa vagy. Akkor mennyivel jobb Karácsony nem is tudom hányadik hátraarca, hogy most éppen annak a pártnak a listavezetője, amit saját bevallása szerint utál és ami ellen annakidején elkezdték a politizálást az LMP-ben?
Muszáj neked is beleállni a mocskolásba, sarazásba? Mindenki mindenki ellen?
Pálinkafőző Rézüst
@Béla333: :)))))))))) neked mindenki dékás, Bélám?? :))))) Te is az vagy?? :)))
Béla333
@Pálinkafőző Rézüst: 19.26
Csodálkoztam volna, ha a lényeget értetted volna meg...
Béla333
Gyurcsány éppen most hazudott egy újabb hatalmasat K.O.-nál!
Miután belerugdosott az ellenzéki pártokba a hétvégi kampány nyitóján képes rögtön a saját mocskosságát rögtön mindenki másra tolni. Ő csak reagált az őt ért igaztalan vádakra!
Ő nem is, csak a másik...
Nagy genyó!
Béla333
Ja! És még most is gyűjtögeti a papírokat Orbán börtönbe csukásához. Bár az is lehet, hogy a szekszárdi borospincében lezsugázták a papírok sorsát a Fidesszel?!
Lassan egy éve hazudozik ez ügyben (is).
kereső
"Bárki, aki különállóságával veszélyezteti a szavazókörzetekben az ellenzéki szavazatok eredményességét, az magára vessen április nyolcadika után. Vagy az egyéni boldogulás iránti vágy párt köntösbe öltöztetve legyőzi a többség kormányváltási akaratát, vagy észhez térve az érdekeltek 66 nappal a választások előtt, végre azt teszik, ami a dolguk. Rendezik soraikat és mindent elkövetnek, hogy egyszer s mindenkorra megszabaduljanak Orbántól és csókosaitól!"

Ez részlet egy nyilt levélből,melyet közéleti személyiségek irtak az ellenzéki pártoknak.

Teljesen egyetértek vele!
Béla333
@kereső: 19.41
Ha csak az elmúlt napok DK-LMP csörtéit nézed pártvezető szinten is és itt a kommentelők szintjén is, csak egyre ellenségesebb viszonyt látok!
Béla333
@kereső: 19.47
Meg te is és az ide írogató DK-s fanatikusok is!
kereső
@kereső: de megigérem neked,hogy amelyik párt nem a beidézett levél szerint áll hozzá a választáshoz,ott fogok ellene agitálni ahol csak lehet,és ott-és úgy fogom nyirni ,ahogyan csak birom.

ELÉG!
Béla333
@kereső: 19.50
De például tegnap igen.
Én nem vagyok politikus, hogy én képes legyek mindenkinek minden nap új lapot biztosítani!
Biztos nem a legjobb a természetem, de én nem felejtek!
Ezért én a DK-s fanatikus szemétsége miatt soha nem tudnék a DK-ra szavazni. Még akkor sem, ha esetleg valaha az LMP összeállna a DK-val. Remélem ilyen nem lesz! Egy ilyen esetben engem az LMP elvesztene mint szavazót!
Ez van!
Béla333
@kereső: 19.54
Ha neked eleged van, akkor miért nincs eleged abból, hogy a DK az elmúlt években 180 fokos fordulatot tett: először közös listáért küzdött, aztán miután ezt elérte: az MSZP behódolt neki, onnantól kezdve meg a külön lista volt a jó?!
Ez a fordulat nálad szóra sem érdemes?
Béla333
@kereső: 20.08
Tegnap ugyanezen a cikken egész este gyepáltuk egymást.
Erre föl a mai napon Manhattan újra beidézte ugyanezt, csak hogy lehessen folytatni a mocskolódást.
Ha nem tudnád: Manhattan korábban elárulta, hogy ő a DK belső köreihez tartozik, napi kapcsolatban van Gyurcsánnyal.
Nekem úgy tűnik ezek alapján, hogy a DK-nak a folyamatos veszekedés, mocskolódás nagyon megfelel, sőt! Ők provokálják ki!
Tőlem folytathatjuk!
Béla333
@kereső: 20.19
Miért? Eddig mellettem álltál?
Nekem nem úgy tűnt!
kereső
@Béla333: Bélám miért is kéne melletted állnom, amikor alap dolgokban nem értünk egyet?!

Nálam a minimum !!!elvárás az ország minden magát ellenzékinek! mondó politikusától,hogy tegyen meg mindent a NER megbuktatásáért,eltakaritásáért.Lássa be,hogy "egyedül nem megy"-legyen ezért komprommiszumokra képes az ország érdekében.És bár éppen ezek miatt /van más is!/,nem vagyok oda az lmp.-ért ,deha hajlandóak lennének egyáltalán szóba állni a többi párttal-és ennek következtében az én választási körzetemben lmp.-s lenne a jelölt,habozás nélkül HAJLANDÓ lennék behuzni a x-et a neve mellé.Nem az lmp-ért,hanem az országért.
Eladott Ország
@Béla333: tegnap, 18:36, Első műveletként ba fideszt kell elzavarni a hatalomból. Erre az LMP egymagában nem alkalmas. Be kell állni az ellenzéki pártok sorába, mert ha a bűnöző fidesz banda győz, leszalámizza a pártokat.
kiscsillag66
@Manhattan: Szélnek nagyon a fejébe szállt a dicsőség, amióta min.elnök-jelölt. Tényleg elhiszi, hogy ő lesz? És szálljon le Gyurcsányról, eltanulta a Fidesztől, hogy leprázni kell!
Pálinkafőző Rézüst
@Béla333: Béllám nem vagyok dk-s, nálad ez betegség... :)))) Bernikéről videjó van, hogy kvaterkál a lepusztult agyú fideszesekkel posványoson...Na ennyi...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.