A magyaroknak a turizmus a hazaszeretet kifejezésének egyik formája – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten a Várkert Bazárban, a Magyar Turisztikai Ügynökség rendezésében tartott Turizmus Summit 2019 konferencián.

Orbán: "Budapest tekintetében most látok némi elbizonytalanodást"
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Magyar Turisztikai Ügynökség harmadik Turizmus Summit konferenciáján a Várkert Bazárban 2019. október 28-án. MTI/Illyés Tibor

"Büszkék vagyunk az országunkra, körülvesz a történelem, benne élünk, és életünk a fantasztikus magyar kultúra és műveltség folytatása is egyben" – fogalmazott a kormányfő.

Azt mondta: "minél jobban szeretjük a hazánkat, a világ is annál kíváncsibb lesz ránk".

Így "a hazánk szeretete" vendégéjszakákban, munkahelyekben, növekvő bérekben és emelkedő üzleti haszonban is kifejeződik majd

- hangsúlyozta Orbán Viktor.

A globális turizmusról szólva a miniszterelnök kifejtette: a turizmus világméretű növekedése folytatódik, és az utazási szokások változása – a városlátogató turizmus erősödése – kedvez Magyarországnak. 2010 óta megkétszereződött a Magyarországra érkező vendégek és vendégéjszakák száma is – közölte.

További jó hírnek nevezte, hogy csökkennek a távolsági utazások költségei, Ázsiából pedig egyre nagyobb kereslet érkezik Európába. Ebben a versenyben Magyarország pozíciója kiváló, ami mások mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek és Matolcsy György jegybankelnöknek köszönhető, mert a keleti nyitás politikájának ők voltak az "atyamesterei" – tette hozzá. Kiemelte, hogy

a gazdasági, diplomáciai kapcsolatok erősödnek keleti irányban, Magyarország kifejezetten ajánlott, baráti célországgá vált. Ráadásul ebben a relációban a közbiztonság szerepe kiemelkedő, amiben Magyarország átlag feletti teljesítményt nyújt

- mondta.

Orbán Viktor arról is szólt, hogy "a fényes eredményeket hozó" gazdaságpolitikai újítások maradnak: így marad az arányos, egykulcsos adórendszer, a családi adókedvezmény – sőt, ezt fejleszteni szeretnék –, valamint a SZÉP-kártya is.

Célul tűzte, hogy Magyarországot sport-, gasztro- és konferenciaturizmus-központtá bővítsék.

"Budapest tekintetében most látok némi elbizonytalanodást, de akárhogy is lesz, országos léptékben nem fogunk visszafordulni, és az országépítő munkát folytatni fogjuk"

- mondta a miniszterelnök.

Közölte azt is, hogy öt év alatt 86-ról 147-re emelkedett a Budapestről légi járattal közvetlenül elérhető városok száma. Ezt folytatni kell, Szijjártó Péter miniszter munkájának ez kiemelkedő szempontja – fűzte hozzá. Példaként említette, hogy maholnap megérkezik az első közvetlen járat az oroszországi Kazanyból.

Végül arról beszélt a kormányfő, hogy "turisztikai teljesítményünkkel már ott lihegünk Prága és Csehország tarkójánál, őket hamarosan behozzuk".

Érdemes új cél után nézni: ideje megkezdeni "Ausztria és Bécs ostromát"

- fogalmazott Orbán Viktor.

(MTI)

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Gondolom ezért vásároltad fel a Balatoni szállodák és kempingek 2/3at, és az ország kastelyainak többségét. Persze ehhez sem a sajat neved adtad, hanem valami Tiborc parasztet.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yoda69
Gondolom ezért vásároltad fel a Balatoni szállodák és kempingek 2/3at, és az ország kastelyainak többségét. Persze ehhez sem a sajat neved adtad, hanem valami Tiborc parasztet.
RonaGyuri
Őfenesége tegnap valóban elemében volt

Ahogy mondani szokás valóban kimutatta a foga-fehérjét, valósággal megsorozta az országa demokráciája kicsiny maradékát

Már az sem volt semmi, hogy nyilvánosságra hozatta, hogy Stumpf Pityuka és Lovász helyére új …. már majdnem azt írtam, hogy embert, pedig csak szaros ócska pártkatonákról van szó. Max azon érdemes elgondolkodni, hogy melyik az arcátlanabb.
No de rész vett és beszédet is mondott „hétfőn Budapesten a Várkert Bazárban, a Magyar Turisztikai Ügynökség rendezésében tartott Turizmus Summit 2019 konferencián.”.
Na ott valósággal sziporkázott, okadatolván, hogy elmeállapota okán tényleg nem tudja miket hord össze:
„A magyaroknak a turizmus a hazaszeretet kifejezésének egyik formája”! – aminek ékes bizonyítéka a témában magát hozzáértőnek képzelgő első-szülött leánykája azért szórja teli a külföldez szaros pelenákkal.
„Büszkék vagyunk az országunkra, körülvesz a történelem, benne élünk, és életünk a fantasztikus magyar kultúra és műveltség folytatása is egyben” – nem Viktor te egy műveletlen barom vagy és ami körülvesz az egy nagy határ …
Majd kezdett bevadulni, elsőbb összefüggést vélt felfedezni: „csökkennek a távolsági utazások költségei, … ami mások mellett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek és Matolcsy György jegybankelnöknek köszönhető, mert a keleti nyitás politikájának ők voltak az atyamesterei”
És végül már teljesen kontrolálatlanul: fenyegetőzni kezdett
„Célul tűztem ki, hogy Magyarországot sport-, gasztro- és konferenciaturizmus-központtá bővítsék, azonban Budapest tekintetében most látok némi elbizonytalanodást, de akárhogy is lesz, országos léptékben nem fogunk visszafordulni, és az országépítő munkát folytatni fogjuk”
majd
„turisztikai teljesítményünkkel már ott lihegünk Prága és Csehország tarkójánál, őket hamarosan behozzuk … sőt ÉRDEMES ÚJ CÉL UTÁN NÉZNI: IDEJE MEGKEZDENI AUSZTRIA ÉS BÉCS OSTROMÁT”!
lampa laz
Az elmeháborodott agyad után, b+, már csak a kazanyiak hiányoztak nekünk.
1magyar
Valószínűleg az embereknek nem a stadionok építése a fontos - erre nem gondol?
RonaGyuri
mindeközben:

Újra és újra meg kell állapítani, hogy még mindig van lentebb

A HírTV Nyolcas című műsorában G. Fodor Gábor vendégével, Lánczi Tamás politológussal, az önkormányzati választás tapasztalatait összegzik

Nos ami azt illeti igazán nem fog senki sem meglepődni, aki elsőre csak a szereplőket olvassa el. Igen azt és úgy hordanak össze, ahogy az várható volt. Kis túlzással azt kell mondjam, hogy szinte szó szerint megjósolható lett volna. Szóval hozták a megszokottat.
Pontosabban csak részben, mert volt egy félmondat, ami bornírtságában, pofátlanságában és arroganciájában még tőlük is sok(k)!
Lánczi egy hosszas idétlen kvartyogás során kifejtette, hogy „úgy látja, aki azt érzi, hogy amikor az ember a legerősebbnek gondolja magát, akkor sem lehet hátradőlni, a politikában folyamatosan küzdeni kell.”.
Majd – s most fijejj Wazze -: „Alapvető gőg volt, amikor megíratták Francis Fukuyamával a könyvét a történelem végéről a hidegháború lezárásával, mert soha nincsen vége a történelemnek – emlékeztetett a politológus.”!!! Megíratták??? =))
reagens
A kapzsi, tolvaj ellenzék most bemutatkozik. Orbán ezután nem is kampányol mert a roncsellenzék ezt megteszi helyette.
RonaGyuri
Egy kép többet ér ezer szónál

Akár egy Orbán-i FB bejegyzés is lehetne

A derék Magyar hírlap ma reggeli főoldalának első ajánlata ezzel a képpel kezdődik:


(static.magyarhirlap.hu/images/201910/th/d-yt20191028023.jpg)

Bocs de szerintem ha már angolkodunk, akkor Tourism!! =))
RonaGyuri
@RonaGyuri: @RonaGyuri: bocs most látom, hogy itt is ez a kép van!!! =))
justhpeter
Elment. Mondott egy sor ostobaságot. Aztán hazament. Most már ott tart, hogy a nemzet érdekét összekeveri a turizmusból származó lopási lehetőség családi érdekével. Változatlanul állítom, hogy Orbán rombolása a saját és a fideSS-kdnp végleges eltűnéséhez fog vezetni.
silber13
@reagens: Kapzsi és tolvaj a hájas csúti elmebeteg gazdád. Zavarodott, patollógikus eset!
Jozefina
Turizmus, vendéglátás, idegenforgalom???!!! Építi rühelkének az országot??!!
Clavigo
@reagens: Jó reggelt,,te szellemi hajléktalan...
kereső
"Nekünk Magyarország az első"!- ez meg nettó hazaárulás, és meghazudtolása a fidess szlogenjének, és néphülyitésének.:
444.hu/2019/10/29/egyre-kedvezobb-az-oroszoknak-a-kormany-altal-tamogatott-egyiptomi-gigauzlet-amibol-egy-magyar-ceget-furtak-ki

Fidessesek jó étvágyat putyin scheggéhez.
Fantomasz
Ajánlom az Orbánnak ,meg a Tarlósmak (most már úgy is ráér ) hogy menyyen és nézze meg hogy mutat egy normális nyugateuropai szabad nagyváros .
Parizs, Bécs , Amszterdam
Aki Én
Eva Kovacs a fészbuk esze!

Muszáj ezt erőltetni? Valami egészen elképesztő amit itt összehordasz Évike. Ezzel csak a fidesznek ártasz, mert tisztán ábrázolod, hogy milyenek a szimpatizánsai, milyen szellemi színvonalnak megfelelő a rombolásuk.
tudode
Ennek a szpicsnek az az egyik lényege, hogy a keleti nyitásnak köszönhető a turizmus, amely Petyának is köszönhető!!!
.
----Orbán Viktor: A turizmus erősíti bennünk a hazaszeretetet
.
www.youtube.com/watch?v=J7DK_vNUa68
.
((( Ha lehámozzuk róla azt a közjogi méltóságot, amelyet a laikus állampolgárok átverésével birtokol, marad egy nagy senki, aki szereti a saját, semmit mondó hangját hallani, marad, Simicska megfogalmazásában egy levakarhatatlan hazaáruló mikrofonállvány!!!))))
Málna
Valamit nagyon jól csinálnak, mert én is úgy érzékelem, hogy egyre több a turista a fővárosban.
Nessy
Csak ahhoz talán egy élhetőbb főváros is kellene! Arról nem is beszélve, hogy egyik másik főutunkat ( Pl. Rákóczi út) kissé rendbe kellene hozni! Aztán néha nem ártana egy két kirakat rendezőt is foglalkoztatni, mert a Kőr úti üzletek vetekszenek egy török bazáréval.
Nyírfa
Ausztria és Bécs ostroma...hát, ennek az embernek totál elmentek otthonról.
Azt a zavaros, giccses szóáradatot, önfényezést, amit előadott...néhány normálisabb fideszes, puccsoljátok már meg!
Rátok ég az abnormitás.
Amúgy nem csak a Balatonra tenyereltek rá Orbán hozzátartozói, vásárolják fel Budapest palotáit, szállóit, és fenekednek a Fertő tóra is, meg még ki tudja, mit akarnak bekebelezni ezek a nagyon hazaszerető magyarok.
reagens
@silber13: @Clavigo: Támogassátok csak a tehetségtelen, tolvaj csürhét.
silber13
@reagens: Hát nem is ezt a kövér elmeáborodottat istenítjük, mint némely sikari-reagens!:-))))))
solidedge
Mi meg most látjuk a felemelkedést. Károgó vészmadár.
RonaGyuri
@Málna: neked a retardált dagadt törpe alfelében lefetyelve minden jónak tűnik =))
lezer jani
Sex turista paradicsomot csinalt Budapestbol ez a fereg,szinte alig hallani Magyar hangot mar csak a csocselektol hangosak az utcak!
advocat
Megjegyzem Bécs csökkenteni akarja a turistaforgalmat. Nem sok, hanem kevesebb, de jól fizető turista a jobb megoldás. Szerintük. Nálunk meg az angolok jól berúgna, oszt annyi. Myilván nem a Várat és a Műcsarnokot, stb. nézik, csak a kocsmákat. Ennyit erről.
Nyírfa
Azon gondolkodom, hogy vesz minket körül a történelem. Vizuális vagyok, próbálom elképzelni. Mert, ha körülvesz minket, akkor kint van, tehát itt , ami a bent, értelemszerűen: nincs. Ha nincs, akkor viszont mi sem vagyunk, a létünk csupán a minket körülvevő történelem illúziója.
Vagy nem. Ki tudja - mi lakozik Orbán fejében.
Clavigo
@reagens: Meg a kazanyi nagymutterodat,,te elmeroggyant.
CsipkeRózsa
Orbán egyik nap még azt is megengedte magának, hogy Demszkyt egy bűnözőnek, Budapestet csődbe vivőnek hazudja, nem kaphat Díszpolgári címet Tarlóssal együtt.
reagens
@Clavigo: Hamarosan el lesznek számoltatva a roncsellenzékiek! :-))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.