Irreális értékeket mutattak a lázmérők, de nem ismételték meg a méréseket.

Rosszul mérhették a lázat a debreceni repülőtéren – fotó

A Portfolio szerint hogy teljesen irreális értéket mutattak azok a hőmérők, amelyekkel a Debreceni Nemzetközi Reptéren a Milánóból érkező utasok testhőmérsékletét mérték. A lap szerint hétfő éjszaka a hőmérők 32-33 fokos testhőmérsékletet mutattak ki, és a reptér munkatársai ennek ellenére továbbengedték az utasokat. Az esetet képek is bizonyítják.

Az infravörös hőmérő három másodpercen belül képes kimutatni a testhőmérsékletet. A normál testhőmérsékletnek – a Webbeteg egészségügyi szakportál szerint – homlokon történő szakszerű mérés esetén 32-ről fel kellene mennie 35,4 és 37,4 fok közé. Ehhez képest a lázmérő által mutatott érték több esetben megmaradt a 32-33 fok között.

Rosszul mérhették a lázat a debreceni repülőtéren – fotó

A lázmérő készülékek forgalmazója is megerősítette, hogy a mérések hibásan zajlottak. Iparági szakértők szerint nem megfelelő használat esetén (például mert túl nagy távolságról mérik a lázat) előfordulhat, hogy az eszköz alacsonyabb testhőmérsékletet mutat ki. Egy másik szakértő szerint a mutatott szám teljesen irreális, így vagy a mérést végzők hibáztak, vagy a készülékekkel lehet gond.

A reptér illetékesei szerint minden rendben zajlott

A Debreceni Nemzetközi Repülőtér közleményében azt írja, az előírásoknak megfelelően zajlott az utasok vizsgálata. 

A vizsgálathoz több különböző típusú hőmérőt használtak. Amikor a jelenlévő orvosok érzékelték, hogy az egyik műszer rossz értéket mutat, annak használatát befejezték, és egy másik, helyes értékeket mutató hőmérővel folytatták az utasok vizsgálatát

- tudatták.

A gép összes utasát és a személyzetet is megvizsgálták, állapotukról adatlapot vettek fel, amelyen rögzítették a testhőmérsékletüket is. A szakemberek szerdán valamennyi érintett utassal telefonon is felvették a kapcsolatot, és meggyőződtek arról, hogy hétfő óta senki nem lázasodott be – hangsúlyozzák a közleményben.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eriksson
Köszönjük a tájékoztatást, most már képben vagyunk a debreceni lázméréssel kapcsolatban.
fahrenheit451
Debrecent akarják új fővárosnak - melyik beteg geci fideszes találta ezt ki?

Most elkezdem keresni hol lehet rakétavetőt venni a világon.
Négy rakétavetőt akarok venni.
Kettőt a Parlamentre, kettőt Debrecenre.
Vagy hagyjam a koronavírusra?
A természet majd lerendezi őket?
A kurva anyátok!

www.youtube.com/watch?v=BBsazIACpYM
Sámannus
Biztosan eddig a költségvetési elszámolásra volt állítva, és levonta a tákolmányos illetéket is Lalának. még most is 20-30%-os kulccsal dolgozott.
görbetükör
Jó ez ide, nem kell a hiszti.
Szöp csöndben, nyugiban patkoljon el mindenki, de közben gondoljon hálával és magyaros büszkeséggel nagy és kedves vezérünkre!
fahrenheit451
KÉTFÉLEKÉPPEN LEHET MÉRNI A LÁZAT: jÓL, VAGY ROSSZUL.

Az Umbrella is rosszul mérte a lázat, aztán lett minden.

Csak a kemény gyilkosok maradtak éltben - a kis köcsög orbanisták mind elpusztultak, mert gyengék voltak.
Jött a T-vírus, és a gyenge kiszolgáltatott orbanisták mind meghaltak.
human
De legalább látványos volt, mint adventi vásáron a tek-es kocsi.
division
@fahrenheit451: Remélhetőleg téged kap el elsőnek a korona vírus, félned úgysem kell, majd a sátán megsegít. Agyadra ment egyébként a Resident Evil? Aki sokat játszik előbb utóbb meghülyül.
fahrenheit451
Pénzért nem lehet erőt venni.
Az erővel (magerővel) születik az ember, aztán akcióban eldönti, hogy mennyire akar élni, vagy visszaélni az erejével.

Kis pöcs fideszesek...
Ne dőljetek hátra, lesz itt még minden!

Nem tartjátok be a törvényt?
Én sem!
Lesz itt még minden.
verőce21
Csak nem valami gagyi kínai lázmérővel? Mert abból nem lesz baj, ill. statisztikai adat...
fahrenheit451
Hogy képzelitek ti azt, hogy nem tartjátok be a törvényt, a jogerős bírói ítéletet, és ónbíráskodás szerint működtök tovább?

Most basztátok el !!!
Úgy be lesztek támadva, mint még soha!
Az egész ügyvédi kar, egész Magyarország.
A jogálmiságot támadtátok meg frontálisan !!!

Orbán-gate
fahrenheit451
@division: Te követsz engem, :)
Az a különbség köztünk, hogy te a jót gyűlölöd - nem a személyemben, hanem általánosan - és ez nem jó.

Én gecibb vagyok, mint te.
Ezért nem kap el a koronavírus soha.
Jön szembe velem a koronavírus, én meg jól pofánbaszom.
Mert az én immunrendszerem kurva erős, és... igazából ennyi elég.
Nincs az a koronavírus, ami megállítana engem.

Maggie (Arnold Schwarzenegger) - nézd meg, csodát látsz !!!
fahrenheit451
@division: Akarsz közös vállalkozást indítani velem?
Hát ne akarj !!!
Sámannus
@fahrenheit451: Nálam be van kapcsolva az infra lámpa, és lenyomja a vírust , mint a büdös sz@rt
emerencia
@Sámannus: Annyit már tudunk, hogy nem bírja a koronavírus a meleget. Célszerű sűrűn fogyasztani forró teát, levest, akármit csak forró legyen. A forróság jó eséllyel megöli még mielőtt a torokból a tüdőbe kerülne.
division
@fahrenheit451: Dehogynem kap el! Ne reménykedj. A vírus nem válogat, az immunrendszered meg cseszheted ilyen esetben. Nincs ellene védőoltás, szóval ha tényleg világjárvány lesz (mert jelenleg nincs), akkor úgyis annyi.
SystemError
Bízzunk benne, hogy nem terjed nagy számban a lefosott, wc papír nélküli kórházainkban majd...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.