Eltemették Csukás Istvánt, a Kossuth-díjas költőt, írót. A 83 éves korában elhunyt Nemzet Művészétől szombat reggel 10-kor búcsúztak budapesti Farkasréti temetőben.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
@RonaGyuri: Ugyan már; ezt legalább ismerte

Orbánnak a Süsü a kedvence, legalább is idétlen vicc-lapjában úgy nyilatkozott

Mottó:
A párt központi napilapja a kultúra rovatban számolt be,
igen ez az a matyarosch kultúra, amit annyira kell félteni!! =))

Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos közösségi oldalán az író talán legismertebb figurájával, a Süsü, a sárkány című báb-mesejáték főhősét felelevenítve búcsúzott Csukás Istvántól. Emigyen szóla: Nálunk ő volt a kedvenc. Isten nyugosztalja Csukás Istvánt, a legnagyobb magyar meseírót. Emlékét gyermekeinkkel, unokáinkkal megőrizzük
Nos gondolom azért volt a Süsü a kedvenc, mert a többit nem ismerik. S az igazat megvallva hozzá jobban stimmel már csak flexibilitása okán is a Pom pom, de az állandó hazudozása miatt a nagy Hohoho-horgász is.
Ami pedig azt illeti, bár kétség kívül zseniális meseember volt, de azért, hogy az egyértelmű ő volt a legjobb egyértelműen butaság! =))
Istenem csak magát adja! A buta műveletlen paraszt-suttyót! =))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.