Szíven ütött az idősotthonok vezetőivel tartott egyeztetés néhány részlete – amikor szembesülünk azzal, milyen hatása is van a politikai alapú rágalomhadjáratnak – írta szerda reggel Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán.

Bevallom, szíven ütött az idősotthonok vezetőivel tartott egyeztetès néhány részlete – amikor szembesülünk azzal, milyen hatása is van a politikai alapú rágalomhadjáratnak. Egy munkatársamat leköpték, miután kiderült, egy fővárosi idősotthonban dolgozik. Más idősotthonok dolgozói attól tartanak, ők is céltáblái lehetnek a lejáratásnak 

- kezdte szerdai posztját Karácsony. 

A főpolgármester hozzátette:

Meg kell védenünk Budapest igazi hőseit, azokat a szociális dolgozókat, akik az idősotthonokban ápolják a koronavírus által leginkább veszélyeztetett embereket. Az a politikai támadás, amit nekem szántak, őket is érinti. Azokat az embereket, akiket nem támadni, hanem megbecsülni muszáj. Én nagyon büszke vagyok minden szociális dolgozóra. Borzasztóan fontos munkát végeznek, sokszor igen nehéz körülmények között. Ezért arra kérek minden budapestit, aki találkozik egy szociális munkással, fejezze ki a szolidaritását, az együttérzését, a köszönetét, mert ők az igazi hősei nem csak Budapestnek, de Magyarországnak!

Forrás: Index

Címlapkép: Facebook/Karácsony Gergely

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gyütt Mönt
Az "oszd meg és uralkodj!" iskolapéldáját láthatjuk.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jancsipapa
Nofene! Most "munkatársam" ? Mégiscsak van valami köze az idősotthonokhoz?
silber13
@Shikari: Ne nyivákolj oláh fattyú!!:-)))
namihami
Itt az ideje, hogy au időotthonok ablakaira hithű fideszes aktivisták elkezdjék kiírni, hogy :: Karácsony, Gyurcsány, EU és hasonlók. Esetleg téglával is betörhetik. Aztán jöhetnek a könyvmáglyák, az ellenzékiek munkatábora és így tovább.
Vijktorunkról már csak egy kis bajusz és a barna ing hiányzik és elmondhatja, hogy jó tanítványa egy elődjének.
Pálinkás Pál
@jesz: Megpróbálom én elmagyarázni neked ...egy közel 2 milliós városban van 1000 fertőzött...és a polgi maszkosokat csinál az emberekből??? amivel semmi bajom nincs...aki akarja hordja,védje magát...de kötelezően elrendelni??? nos ez a röhejes...arról nem beszélve hogy az egészséges emberekre jóformán veszélytelen,legtöbbjükön tünetmentesen átfut!!!
csagyi
@Shikari: A hozzád hasonlók igy szoktak érvelni és viselkedni.Nálatok ez a norma.
csagyi
@Shikari: Én inkább a vadakat szoktam átnézni ha borzongani támad kedvem.Nagyon színvonalas az ottani légkör.Miért nem oda ontod a bölcs gondolataidat?Megértelek,"oda" neked még van mit fejlődnöd.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.