A járvány elleni sikeres védekezésre értette.

A koronavírus-járvány elleni sikeres magyarországi védekezés több tízezer ember életét mentette meg, ami nagy teljesítmény – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán szerint több tízezer ember életét sikerült megmenteni

Fotó: Facebook/Orbán Viktor/videórészlet

A kormányfő hangsúlyozta: a magyar egészségügyi rendszer a járvány kezelésében jobban teljesített, mint a nyugat-európai.

Azt is mondta, a siker előfeltétele a fegyelmezettség és az összefogás volt, és ha lesz a járványnak második hulláma, erre újra szükség lesz.

"Ha a jelek arra mutatnak, hogy jön a második hullám, nem fogunk habozni, hogy a szükséges jogi és gazdasági lépéseket megtegyük"

- közölte Orbán Viktor az MTI híre szerint.

"Úgy kezdődött, hogy Nyugat-Európában emberek haltak meg, mert nem volt elég lélegeztetőgép, kórházi ágy. A mi fejünkben időben szólalt meg a csengő, aminek köszönhetően egyből tudtunk reagálni. Ennek köszönhető, hogy Magyarország sokkal sikeresebben védekezett, mint több nyugat-európai ország.

Ha bekövetkeznek, egy második hullám esetén, a tömeges fertőzések, akkor arra teljességgel fel vagyunk készülve"

- magyaráza a rádióban a hirado.hu cikke szerint a miniszterelnök.

Orbán a nemzeti konzultációt a legfontosabb dolognak nevezte, szerinte 

vannak olyan pontok, amikor demonstrálnunk kell, hogy mi a többség álláspontja.

A miniszterelnök elgondolkodott az uniós hitelen is:

Van okunk arra, hogy összeüljünk. A bajban lévő országok sürgősen egy közös hitelt szeretnének felvenni. Mi viszont azt a pénzt szeretnénk, amit megkerestük. De, ha hitelről van szó, aminek úgy tűnik a felvétele elkerülhetetlen, akkor azt Magyarország ésszerűen tudja felhasználni.

Egy nagyobb európai összeget a nemzetgazdaság megerősítésére tudunk felhasználni. Olyanokra mint például a zöldítés, a villamosenergia szállítás fejlesztése, a teljes magyar vízgazdálkodás fejlesztése. Számos programunk van, amire értelmesen, összpontosítva fel tudjuk használni.

A Lánchíd felújítása körüli politikai purparlét szerencsétlenkedésnek nevezte, és így fogalmazott a hirado.hu cikke szerint:

Kell találni egy jó gyakorlati szakembert, akire rá lehet bízni az ilyen ügy intézését. 180 milliárd forint van a főváros számláján, így nem lehet pénzhiányra hivatkozni. Ezt az összeget pedig értelmesen kellene felhasználni. Szurkolunk neki, hogy sikerüljön

(MTI, hirado.hu)

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Fényezik a semmit. Szlovákiában 28-an haltak meg de még ők sem verik a mellüket. Hagy tudja meg a Fidesz szavazó hogy a géniusz megint különb volt mint Isten. Hányinger.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Több százezer ember életét viszont sikerült tönkretenni...
silber13
@Shikari: Hülye! Persze a hülyeségden nem is lehet csodálozni, mert olyn vagy mint a mániákusan hazudozó, söröshordő kinézetű szerelmetes főnököd.
solidedge
Fényezik a semmit. Szlovákiában 28-an haltak meg de még ők sem verik a mellüket. Hagy tudja meg a Fidesz szavazó hogy a géniusz megint különb volt mint Isten. Hányinger.
tudode
Bocsika!
.
Nemcsak koronavírus, egyéb finomságok is tizedelték/tik a társadalmat, hiteleSS szájBÚ
.
----- Kásler bevallotta: egy év alatt 24 ezren haltak meg csak amiatt, mert nem kezdték el jókor kezelni őket
.
444.hu/2019/02/28/kasler-bevallotta-egy-ev-alatt-24-ezren-haltak-meg-csak-amiatt-mert-nem-kezdtek-el-jokor-kezelni-oket
.
Illen a zélet! Peches emBŐRKE nem mennyen a jégre!
.
A Covid jót tett az egészségügynek, ijedtében hirtelen mögjavútT
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Fidesz birkák több 10 milliárdot is elhisznek neki!
Joker
Én is ezt mondanám ,de tudjátok ezt az a vírust is legmocskosabb módon politikai előnyszerzés ,szavazatszerzésre ,
önsikerkommunikációra ,önfényezésre ,ellenzék lejáratására fondorlatos módon használták fel .
Nem baj hogy egy fél falu lakossága kihalt Mo n . Az mellékes nekik . Ezek kampány időszakon kívül is kampányolnak folyamatosan .Non-stop . bármit csinálnak legyen jó vagy nem azt mind a politikai szavazatszerzésre használják fel .
Ügy van lekommunikálva . Semmilyen módszertől nem riadnak vissza . csau -csau jut eszembe .
Én nem vagyok semmilyen civil szervezet tagja sem párttag és pártszimpatizáns sem . Sima Magyar felnőtt állampolgárként
szemlélem az eseményeket levonom a konzekvenciát és majd ha eljő az idő akkor úgy xavazok .
Gyütt Mönt
A Kedves Vezető mindig szerény, inkább alábecsüli a számokat. Szerény becslések szerint volt az 15 millió is..
Nessy
Tessen mondani, ezt miből számolta ki nagyurunk? Ex hasibusz?
1magyar
Így igaz! Jól kezelték a helyzetet. Olaszországban egy egész városnyi ember halt meg.
silber13
@Shikari: Látod, ez jó, mert ez a csúti szirti víziló az ég világon nem csinált semmit Azért a kínai üzletbőli ráeső részre felettébb kiváncsi lennék. És arra is, hoy a sok szar, bóvli cuccért ki fg fizetni??
silber13
@Shikari: Mondod ezt te, egy két lábon járó ( járó?:-))) ) nulla!:-)))
kereső
@silber13:" És arra is, hoy a sok szar, bóvli cuccért ki fg fizetni??"-Én,Te,Mi, Ti. Ő és Ők nem
Aki Én
@Shikari: ...jó, akkor buzi ánuszékszer. Mit bánom én.
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 11:07
Itt csak hörögnek?Akkor mi a repedtseggü kurvaanyádat keresel köreinkben,te ki kis seggnyaló buzi.
Menjél a debil fajtársaid közé.ott van a neked való szinvonal.Rohadtál volna anyádba.
kulabombaafityiszre
@kulabombaafityiszre: Ja ez lemaradt.:))))))))))))))
Aki Én
@Shikari: ...mondom, hogy mit bánom én :-))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))) )))))))))))))))))))))))) )))))))))))))))))))))))) )))))))))))))))))))
ómió
Ha a "haladó" svéd, vagy belga "modelt" nézzük, kétségtelen!
SystemError
"a járvány kezelésében jobban teljesített, mint a nyugat-európai."

Hogy szakadna a begyógyszerezett pofádra a plafon te patkány féreg! :)
namihami
Van az 6-700.000 is. Ha az Orbán kormány ""áldásos"" tevékenységének hatására kimentek az országból és ott egy élhetőbb létet biztosítottak maguknak. Mentesülnek az orbáni élet gyönyöreitől. Amitől máris bátran hívhatjuk emberhez méltó életnek. És, ha még az általuk, az itthoniaknak a jobb napi megélhetéshez küldött pénzeket is ideszámoljuk, akkor van az akár másfél millió is.
balos
@solidedge: Viszont Isten nem akart orbán lenni!Igaz ahhoz a nemzethy keresztény maffiára is szüksége lenne!
kokopelli
@SystemError: ezt a csodát abból vezették le,hogy a nyugat egészségügyi ellátása messze előtte jár a magyar-
nak !? Mindazok akik nyugaton dolgoztak (dolgoznak) igazolhatják az ottani sokmérföldi előnyt! Odaát az EÜ nem
pártügy,hanem az " EÜ"-i kasszák törvényesen megengedett versenye! A "nagy vezér" is nem nyugatra jár ápolás
ra?...nocsak!!! (:-()
silber13
@kokopelli: Szerintem neki már mindegy! Íg is, úgyis dilis a krapek!
csak úgy....
orbánnal kapcsolatban csak a kedvenc filozófusomat tudom idézni: "blablablablabla" (shikari)
kokopelli
@silber13: ...de utánanézhetnének,hogy kikből állt a nazi-németek elleni szövetség,ill. az azon országok Hitler
elleni vezetőik kik voltak!!! Már annyira meghülyültek a csicskák,hogy a fidesz az átírt történelmével arat! (:-(((((
(A volt libsi vezetőikkel (;-))...)
CsipkeRózsa
Ez inkább csak egy hasraütés, vagy egy megálmodott szám, de van mivel dicsekednie. Sokan elhiszik, mert Orbán mondja.
Eladott Ország
@BettyTE74: Javaslom szexpartnernek, a heteroszexuális, az üldözött keresztényeket védő, mélykeresztény, nemzeti konzervatív ( ex. KISZ titkár, hazai és orosz KGB ügynök) réti négert, a Budai Várba becuccolt Várkapitányt.
uploads.disquscdn.com/images/5210ea77bae10531ccdd7f897153b9b11ef24c0b6c8c6fe662c7c53652f1a542.jpg?w=600&h=403
uploads.disquscdn.com/images/8ad919ffcd175aff63bfac2f7b1da563ecbead07dba6a5c6a7a3b02df99f0725.jpg?w=600&h=527
Nessy
@Eladott Ország: Erre mondaná életempárja, "tudjon a nő fejen állni, hogy csak bele kelljen lógatni."
advocat
Csak megemlítem. Ez a kormány arról képtelen volt "állami pénzből" egy filmet készíteni, hogy miként kell helyesen viselni az arcmaszkot! Még kevesebb fertőzött lenne.
Málna
@advocat: Több ilyen videó készült és sokszor el is mondták, hogyan kell használni. Az miért érdekes, hogy milyen pénzből készültek ezek a tájékoztatók?
advocat
@DonnaKD89: Ha esetleg megdugná valaki? Nincs jelentkező? Marad a jobbkéz?
advocat
@Málna: És hol adták? Egyetlen "kormányhirdetésen" nem láttam. Vagy csak az MTV-n ment? Akkor bocsánat. Azt nem sűrűn nézem. A megjegyzés arról szólt, hogy mindent a kormány... Ha jól értettem. Ők mentették meg az embereket. Mind a több tízezret? Honnan tudjuk, hogy mennyit. Ez csak kérdés. Ki tudja a választ?
Málna
@advocat: Itt a neten láttam videót. De emlékszem, hogy Cecília is elmagyarázta - szerintem nem is egyszer - hogy hogyan kell helyesen használni a maszkot.
Nessy
@advocat: Különösen az elején volt tájékoztatás, amikor nem lehetett maszkot kapni. Legfeljebb a neten aranyáron.A nem létező védőeszközök használatára is naponta hívták fel a figyelmet!
Borsodi
Nem a vírustól kell megmenteni a Magyarokat.
Béla333
"Orbán szerint több tízezer ember életét sikerült megmenteni"

Mivel? Azzal, hogy a haldokló, önellátásra képtelen betegeket egyik napról a másikra hazazargattak a kórházakból, hogy onnantól a hozzátartozók csináljanak velük azt, amit akarnak? Hogy aztán ezek az ágyak üresen álljanak?
Cinikus, hazudozó, aljas banda ez a Fidesz, a vezetőivel együtt!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.