El kell kerülni a koronavírus-gócpontok kialakulását, az emberek felelősségteljes magatartása megakadályozhatja azok létrejöttét – hangsúlyozta az országos tisztifőorvos pénteken Budapesten újságírók előtt. Müller Cecília a mezőkövesdi koronavírus-fertőzések példáján keresztül ismertette a kontaktkutatás módszertanát és járványügyi konzekvenciáit.

Kiemelte:

a járvány első hullámának kezelése miatt "relatíve alacsony" a magyarországi megbetegedések száma, ugyanakkor a vírus jelen van az országban, egy-egy fertőzött gócponttá alakíthat egy területet, és ezt el kell kerülni.

A mezőkövesdi esetről közölte: három megye 29 településén 334 embert kerestek fel a népegészségügyi szakemberek és a rendőrök a kontaktkutatás keretében, 43 fertőzöttet azonosítottak, közülük 27-en tünetmentesek voltak, 16-an mutattak tüneteket, öt beteg került kórházba.

Az országos tisztifőorvos jó hírnek nevezte, hogy 334 emberből 260-an már elhagyhatták a hatósági házi karantént, az utolsó pozitivitást július 23-án észlelték, ezért elmondható, hogy sikerült megállítani a járványt a dél-borsodi városban.

A részletekről elmondta: az első fertőzött egy iskolai dolgozó volt, akinél a későbbi járványügyi vizsgálatok során a leggondosabb kikérdezés mellett sem sikerült azonosítani a fertőzés eredetét.

Müller Cecília hozzátette, "nem nyert bizonyítást", hogy ő a fővárosban – egészségügyi intézményben vagy tömegközlekedésen – fertőződött volna meg; tünetei voltak, lázas volt és köhögött, de koronavírusra akkor nem tesztelték, majd június 16-án részt vett egy 27 fős iskolai értekezleten, ahol senki nem viselt maszkot; egy másik, június 23-i értekezleten is részt vett és két családtagjának is átadta a fertőzést.

A második iskolai értekezleten jelen volt a "második beteg", akit elsőként azonosítottak koronavírus-fertőzéssel, környezetében pedig azonnal elindult a kontaktkutatás, majd a járványügyi vizsgálat derített fényt a megbetegedésre – ismertette Müller Cecília. Tájékoztatása szerint 31 ember környezetében kellett kontaktkutatást végezni, az összes kontaktszemély karanténba került, a tüneteteket mutatókat egészségi állapotuknak megfelelően látták el.

A borsodi népegészségügyi szakemberek munkáját is méltatva Müller Cecília azt hangsúlyozta, hogy a járványügyi intézkedéseknek köszönhetően a dél-borsodi városban a fertőzések nem terjedtek túl az ismert gócon.

Példaként említette, hogy egy fertőzött házaspár – még nem ismerve saját pozitivitását – egy buszos kiránduláson 42 utasból 7 embert fertőzött meg. Ugyanakkor két további közösségben – egy napközis táborban és egy énekkarban – szerencsére senki sem fertőződött meg – fűzte hozzá.

Rámutatott:

zárt közösségekben, hosszabb idejű, zárt helyen tartózkodás esetén "eléggé fertőzőképes a vírus", főként azért – utalt a konkrét esetre –, mert tüneteket produkáló emberek lehetnek ott.

Az országos tisztifőorvos a felelős magatartás fontosságát hangsúlyozva arra figyelmeztetett, hogy

az emberek fegyelme "kicsit lazulni látszik"; változatlanul be kell tartani a járványügyi szabályokat.

Azt javasolta, hogy csakis egészséges, tüneteket nem mutató ember menjen munkába, közösségbe. A koronavírus-gyanús eseteket – folytatta – továbbra is a háziorvosnak kell telefonon jelezni, aki gondoskodik a mintavételről. Müller Cecília szólt a maszkhasználat, valamint a rendszeres, alapos kézmosás és a szellőztetés szükségességéről, majd megjegyezte azt is, hogy a népegészségügynek és a kormányhivataloknak mintegy 50 millió forintos, a rendőrségnek pedig további 8 milliós költséget jelentett a mezőkövesdi eset.

Korpás Lajos, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője arról beszélt, hogy március 11. óta mintegy 500 ember kontaktkutatásában vett részt a külön erre a célra létrehozott megyei rendőri csoport.

A megyében jelenleg több mint 400-an vannak hatósági házi karanténban, több mint 8000 ember pedig már elhagyhatta azt, a karantén szabályainak betartását több mint 50 ezer alkalommal ellenőrizték. A rendőr alezredes a tipikus szabályszegések között említette a karantén elhagyását, vendégek fogadását, valamint a karantént jelző tájékoztató ki nem helyezését vagy eltávolítását.

Kiss Róbert, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa közölte: az elmúlt 15 napban országosan 1002 kontaktszemélyt kutatott fel a rendőrség, a legtöbbet Budapesten.

Emlékeztetett: a rendőrség feladata a határokon elrendelni a hatósági házi karantént a piros és sárga országokból érkezőkkel szemben, ha nem rendelkeznek az előírt negatív vírustesztekkel. Az elmúlt 24 órában 716 karantént rendeltek el, ebből 638-at a határforgalmi ellenőrzések során.

Az alezredes közlése szerint jelenleg az érvényben lévő hatósági házi karanténok száma 8083, amelyből 7364-et rendeltek el a határon, a karantént ellenőrző elektronikus alkalmazást pénteken 200-an használták. Március 11. után 677 ezer 923 alkalommal ellenőrizték a karantén szabályainak betartását, és 3156 szabálytalanságot tapasztaltak, az elmúlt 15 napban 312-t – részletezte.

Forrás: MTI

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Csodaország nagy árat fog fizetni a hazudozás miatt...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Justitia
"zárt közösségekben, hosszabb idejű, zárt helyen tartózkodás esetén "eléggé fertőzőképes a vírus", főként azért – utalt a konkrét esetre –, mert tüneteket produkáló emberek lehetnek ott."
Kórházlátogatás, lift 12 embert beenged a liftkezelő (egymás hegyén hátán, összezsúfolva) , ő a 13. Mennyi a hosszabb idejű, zárt helyen tartózkodás ebben az esetben?
Gazella
@Justitia: tök mindegy. Vírus még a levegőben is van. Nem csak emberben. Mindig is valamilyen vírus ólálkodik az emberiség körül. Ezt se Kína gyártotta.. rég lapult már a covid.. csak pont Kína engedett ki valami biológiai fegyvert a laborból mutálódott és feltámadt a covid .
SystemError
Csodaország nagy árat fog fizetni a hazudozás miatt...
SystemError
Csodaország nagy árat fog fizetni a hazudozás miatt...
Nyírfa
Feltámadt Cecíliánk, aki a népegészségüggyel szorosan összefogva már megint megállította a járványt.
Mielőtt az összes még meglévő hajszálam az égnek állna, kérdezem : hogy az úristenben fordulhatott elő, hogy lázasan, köhögve ment a szóban forgó személy zárt, nem kis létszámú közösségbe, egymás után kétszer is. Ha neki nem volt annyi esze, felelősségérzete, hogy otthon marad a fenekén, hogyan súlyosbíthatták azzal , hogy " ugyan a tünetei megvoltak, de akkor még nem tesztelték koronavírusra "
Maszkot viselni, távolságot tartani meg mi a fenének, jó az nekünk, ha megfertőződünk, megbetegítjük a családunkat, az ismerőseinket , a kollégáinkat, ha még bele is döglünk, így jártunk!
Justitia
@Gazella: Ha tök mindegy, akkor miért bármilyen korlátozás?
tudode
Cili néni akkor miért nem hozták nyilvánosságra azt, hogy
.
----- Új koronavírus-gócpont: már 42 fertőzött Mezőkövesden
.
infostart.hu/belfold/2020/07/20/mar-42-fertozott-mezokovesden-nem-zar-be-a-gyogyfurdo-es-a-muzeumok-sem
.
Netán leszóltak, vagy mi akadályozta meg az akció, vagy milyen csoportot, netán a gigoló
.
www.youtube.com/watch?v=BGaRVLWXAnE
.
Nehogy má bepirosodjon az új gazdasági akció izéje!
Gazella
@Justitia: tőlük kérdezd meg. Háttérben nagyban megy a pénzmosás.. +lenyúlás.
Rockxy
megállítottátok tik az apátok faszát.
ezek vagy hülyék, vagy le vannak fizetve, hogy játsszák a hülyét.
Nessy
Az biztos, hogy ha valakin maszk van azt csodabogárnak nézik. Bár engem nem véd, de legalább én nyugodt vagyok, hogy vigyázok másokra.
Sajnos, nem akarják elhinni, hogy a vírus itt van, és az utazásokkal kényelmesen jut el egyik helyről a másikra. Talán rögtön el kellene mondani, ha valahol kialakul egy góc, hogy óvatosabbak legyenek az emberek. Nem tudom mi olcsóbb, egy góc kialakulása, és későbbi felszámolása, vagy gyanús esetben a teszt.
Justitia
@Gazella: 21:19: "Háttérben nagyban megy a pénzmosás.. +lenyúlás" Mi a f@sz köze van a korábbi
"Vírus még a levegőben is van. Nem csak emberben. Mindig is valamilyen vírus ólálkodik az emberiség körül. Ezt se Kína gyártotta.. rég lapult már a covid.. csak pont Kína engedett ki valami biológiai fegyvert a laborból mutálódott és feltámadt a covid . " rizsádhoz?!
Justitia
Kérdezem: Ha vki sárga országból jön Ferihegyre, karanténba kell vonulnia. Kérdés: hogy jut haza?
Justitia
Kérdezem: Ha vki sárga országból jön Ferihegyre, karanténba kell vonulnia. Kérdés: hogy jut haza?
Értjük a kérdést, ugye?
A karanténhoz haza kell jutnia. Ki viszi a - lehetősége megvan- fertőzöttet haza?! Ajjaj, nagy a baj itt! nyunyó cecike baszd meg!
Sámannus
Az ilyen okosságot jobb helyeken már a peronon megállapítják, mielőtt felszállsz egy járműre. Nem kell hozzá kéthetes karantén.
Clavigo
A román,ukrán ,szerb határt még nem jutott eszedbe lezáratni ,,agyalágyult ?
gina
Gerinctelen hazug vénasszony , ennyi a becsülete.. látszik a pénzért mindent meg is tesz. ( ezt tanulta a templomban)szégyene az országnak, Viktor urával együtt.. jó kis duó...
Borsodi
Szúnyog inváziót se tudjátok meg állítani szerencsétlenek.Ránk nézve a gócpont a Fidesz..
Pálinkás Pál
@Justitia: Figyelj...van egy roppant egyszerű megoldás.,..ha ennyire rinyagép vagy,maradj otthon,ne menj emberek közé!!!
justhpeter
Ennek egyetlen pozitív oldala van, mégpedig az, hogy a nagysasszony még él és jól van..
Eladott Ország
"Akik Dél-Tirolban voltak, azoknak nem kell karanténba vonulniuk."
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/95884244_152328362994484_6407643489651130368_n.jpg?_nc_cat=102&_nc_sid=825194&_nc_ohc=yW2MgZ-ulhYAX_2OneT&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=c9455c15cd181f4f5336edfbfd14a914&oe=5F415059
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/78544519_2912954692152060_5346073096161853440_n.jpg?_nc_cat=111&_nc_sid=825194&_nc_ohc=ZVuqKxrvaEAAX9VMMWB&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=3470d796b67dee5b1ee50472dfcf8664&oe=5F3F64BA
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/96521842_230795174893122_3971753762682306560_n.jpg?_nc_cat=100&_nc_sid=825194&_nc_ohc=z7lJ3661v7AAX-IR8_k&_nc_oc=AQlltHF0Jv0JgSZ9s4KZaM5uUCNl809w08juOM8KFbRZhwDRZ1h-G-dXm7JnfS8P0Ks&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=c470839451709957b70945f2c592760d&oe=5F425DF2
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/99011066_146798110247790_6708782712133517312_n.jpg?_nc_cat=106&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=YAjQLTJFtNQAX91f5gN&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=c302d0b3e07a4372ede74f6c56a479bb&oe=5F272D7B
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/97423374_4358815957469200_3613741004173082624_n.jpg?_nc_cat=106&_nc_sid=825194&_nc_ohc=apLBvFDBWEEAX-iRhAF&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=207823dc7a49ff90e1f6d3d7c34a43b5&oe=5F3FE603
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/104981581_2597138277053198_6286195212711937035_n.jpg?_nc_cat=102&_nc_sid=825194&_nc_ohc=BZuWmdf__koAX-XU8cn&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=806ac1b212edebe7aafbe13955758581&oe=5F2B0944
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/97981601_145317547062513_2073857634984787968_n.jpg?_nc_cat=108&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=fgd31WTAxy4AX8sMzVN&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=b8c4d036f951c3039ed7f9bd0aea3bcc&oe=5F250C61
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/106014909_2606562452777447_8236184743934858635_n.jpg?_nc_cat=100&_nc_sid=825194&_nc_ohc=Zbx3_jnsOLsAX8tqDgu&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=77de2408bf8a944a5ce904fabaf80da0&oe=5F2A051E
Justitia
@Eladott Ország: És Justícián van a szájmaszk. Ma Mo.on Justícián nem maszk van, hanem szigszalag.
Justitia
@Lisa24: Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.