A Hír TV Sajtóklub című műsorának első témája Gyurcsány Ferenc nagy port kavart hétvégi bejegyzése volt, amelyben a bukott miniszterelnök többeket megfenyegetett Vidnyánszky Attila kinevezése kapcsán. Néző László az elhangzottak kapcsán megjegyezte, hogy ez a magatartás, ez a stílus nemcsak Gyurcsány Ferencre, hanem a baloldal egészére jellemző, ez a fenyegetőzés tendencia náluk. Gajdics Ottó megjegyezte azt is, hogy egy olyan politikus fenyegetőzött, akinek a kormányzása idején tömegek váltak földönfutóvá. A főszerkesztő gondolatait azzal zárta,reméli, hogy Gyurcsányék nem kerülnek újra a hatalom közelébe, mert amit művelnének, azt elképzelni sem lehet– húzta alá. Bencsik András szerint Gyurcsány beszéde egy bűnöző beszéde volt, ez egy proli bűnöző beszéde. Bencsik nyomatékosan kijelentette, hogy Gyurcsány Ferencet nem szabad a hatalom közelébe engedni, mert ugyanott fogja folytatni, ahol 2006-ban abbahagyta.
Gyurcsány Ferencet nem szabad a hatalom közelébe engedni
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Rejtett kamerával eredtek a Budapest utcáit ellepő piros sapkás kínaiak nyomába
- Érdemes kinézni az ablakon, szabad szemmel is látható a sarki fény
- Mikes Anna tényleg gyönyörűbb, mint Tóth Gabi? Krausz Gábor egy igazi mázlista a kommentelők szerint
- Nehezen alszik el és sokszor felébred? Tudatosan kerüljön bizonyos dolgokat.
Itthon
- 2024. May 10., 21:35
Bekeményít Brüsszel – Keményen odapörköl Orbán Viktornak
Itthon
- 2024. May 10., 20:55
Luxuskikötőbe luxusétterem dukál – Itt nyit éttermet Gerendai Károly
Itthon
- 2024. May 10., 20:15
Megvolt a könnyes búcsú – Elhagyta Magyarországot a kínai elnök
További ajánlatok
Szórakozás
- 2024. May 10., 22:00
Fóton koncertezik Farkas Gábor zongoraművész
Szórakozás
- 2024. May 10., 14:35
Kalandra Fel! Kerékpáros expedíció a Wenckheim család nyomában
Szórakozás
- 2024. May 9., 16:33
Munkácsy 180 – Különleges programdömping várja egész évben az érdeklődőket
12 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A gazdád esetében pedig nem kell elképzelni semmit, mert látjuk. Amikor ő fenyegetőzik, akkor miért nem nyitod ki a seggnyaló pofádat?
168ora.hu/itthon/orban-a-nemzeti-unnepen-megfenyegette-az-orszagot-146807
hu.euronews.com/2019/10/08/orban-finoman-megfenyegette-a-miskolciakat
egriugyek.hu/mindenki-ugye/orban-is-kimondta-akkor-lesznek-fejlesztesek-es-munkahely-ha-nem-az-ellenzek-gyoz
muon.hu/orban-megfenyegette-a-pedagogusokat/
hvg.hu/itthon/20180315_Orban_fenyegetozott_es_nemzetkozi_birodalmakrol_beszelt_a_Kossuth_teren
hirklikk.hu/kozelet/orban-mar-tobbszor-fenyegetozott-majd/366712
Pont csak a kígyózó prímszámtudós borász...?
mind kukutyinba zabot hegyezni- mert ilyen károkat az utóbbi száz egyetlen kormánya sem okozott, mint ezek tiz év alatt. Orbán meg mint egy veszett dúvad úgy támadta meg az országot.
Új hozzászólás