Navracsics Tibort a sajtószabadságról, a jogállamról, a kormánypárt átalakulásáról kérdezték.

Nem én távolodtam el a Fidesz hatalmi centrámától, hanem a párt tolódott tőlem jelentősen jobbra

– mondta a Népszavának adott interjújában Navracsics Tibor korábbi uniós biztos.

„A Fideszben sokáig arra kellett ügyelni, hogy a jobboldalon lévők ne forduljanak a párt ellen. Most már inkább az a veszély, hogy a jobbközép szavazók elpártolnak a Fidesztől. Jeleznie kéne a párt immunrendszerének – s ez jelölhetné ki a határt is – , hogy középen szavazókat veszít, ezért gesztusokat kell tenni. Ezek a gesztusok most hiányoznak”

– fogalmazott.

Navracsics: nem kell aggódni a magyar demokráciáért

Rendszeresen beszél a politikáról Orbán Viktorral, legutóbb egy hete. „Ezért is furcsa mindig azt olvasnom, hogy köztünk rossz lenne a viszony”.

Azt ugyan nem szokta mondani, hogy „Viktor ezt azért mégsem kéne”. De jelezni szokta a véleménykülönbséget.

„És ezt sokszor meg is tudjuk beszélni. Miközben napi pártpolitikai dolgokról nem ugyanazt gondoljuk, mindketten ugyanolyan Magyarországot szeretnénk.”

És hogy milyen ez az ország? Egy társadalmilag összetartó, öngondoskodásra képes, versenyképes országot.

Navracsics Tibor arról is beszélt, hogy „vannak olyan ügyek Magyarországon, amikben jó lenne a társadalmi konszenzus. A társadalmi paranoiák éppen abból adódnak, hogy azt hangsúlyozzuk állandóan, mi az ami elválaszt minket, nem azt, ami összeköt.”

És hogy Orbánon kívül kinek jelzi, ha kifogásai vannak? Gulyás Gergelynek, esetleg Semjén Zsoltnak? Aki megkérdezi, mondta.

„Gulyás Gergely meg szokott kérdezni. Orbán meg szokott kérdezni. Semjén Zsolt soha.”

Navracsics szerint nincs alapja a magyar demokrácia miatti aggodalmaknak. Index-ügyben nem tudja, hogy mi történt, a sajtószabadság kapcsán azt mondta, hogy „hála a Jóistennek nem vagyok olyan pozícióban, hogy értékelnem kellene bármely szempontból a magyar sajtószabadságot”.

Cikk- és címlapkép: AFP

(nepszava.hu)

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Egy igazán jó fideszes politikus a fasz mindkét oldalán jól teljesít..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Ugyan már, Tibor! Brüsszelben erős kriptoefftárs-fertőzést kaptál!
Eladott Ország
@ómió: Üzenjük Brüsszelnek:
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/116414459_2660355990871369_3192216043679215651_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=LEEDc7j_TdsAX-tMJaG&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=13408acba6e3f152e9d162fa820874a1&oe=5F489A80
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/109830356_287888245980079_2636079287572364624_n.jpg?_nc_cat=105&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=HVyyEMvl6e0AX-imbOI&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=f17d799c2ee15ad466a93f7b98350d21&oe=5F416DFB
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/101127925_114003253665040_6533249726618271744_n.jpg?_nc_cat=111&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=_oweBTMPA6EAX8p5D1E&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=91a74c1921bbe3e54644c57d7dba072d&oe=5F3F5D7B
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/109816258_2756271231269183_1017143298877554650_n.jpg?_nc_cat=105&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=cdDQXS8kSZ0AX_qskcg&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=c591a740b889e6bab2b4b4952ff65d40&oe=5F436081
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/75341067_340689916922075_4601131486605400065_n.jpg?_nc_cat=105&_nc_sid=825194&_nc_ohc=jU_xZvqmXsgAX9UYJ3T&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=416dc17449d0a8947feeecdec874e0cf&oe=5F44CAAB
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/115803134_2841885339374772_4490017490813564203_n.png?_nc_cat=102&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=8Bn6sLqGBQMAX9GN6x2&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=cdb6c34c5a718f9fc0d67d58611ba45a&oe=5F44878D
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/79353553_686217581784978_1321298731009572864_n.jpg?_nc_cat=101&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=0HOwpBJ-PFUAX_UlfV-&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=4695541fdf40b277f32ca83d9379fc21&oe=5F53025A
ómió
@Eladott Ország:Így "üzen" az Athina Művek? "Ögyes"! Sőt! Efftársi! De azért valami való és igaz legalább nyomokban kéne bele!
ómió
@Eladott Ország: Remélem, ez már Athina link! Az nálatok a "tuti hiteles"!
Nessy
Igaza van Navracsicsnak! Ami már amúgy is megszűnőben van, azért nincs mit aggódni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Sport - 2020. September 17., 21:23
Továbbjutott a Fehérvár Máltán
Itthon - 2020. September 17., 20:28
Gyászol Hajdú Péter