A Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa szerint ugyan a koronavírussal fertőzött fiatalok kisebb eséllyel kerülnek kórházba, de betegek lehetnek ők is.
A főorvos az ATV Egyenes beszéd című műsorában arról beszélt, hogy az elmúlt napokban folyamatosan emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, ahogyan a környező országokban is. Úgy látja,
valóban lazul a fegyelem, és sok az olyan családi rendezvény, sportrendezvény vagy akár esküvő, ahol sok ember van, de nem viselnek maszkot. Szerinte ezért a mai döntés, vagyis a határok lezárása mellett fel kellene hívni az emberek figyelmét arra, hogy használjanak maszkot.
Az infektológus kifejtette: a határok lezárása mellett az is fontos lenne, hogy felhívják az emberek figyelmét: sokkal több helyen kellene maszkot hordani.
„Látjuk, hogy olyan helyeken sem hordanak maszkot, ahol korábban igen”
– mondta Szlávik, hangsúlyozva, az is terjesztője lehet a vírusnak, aki nem betegedik meg súlyosan tőle. „Nemsokára indulnak az iskolák, tanárokkal, idősebb emberekkel találkozhatnak a fiatalok” – mondta.
Szlávik szerint az egyéni felelősség szerepe megnő az elkövetkező időszakban: „én a tesztelés helyett sokkal inkább az emberek gondolkodásában viselkedésében látom a járvány megakadályozását” – mondta.
„Nem szabad azt elérnünk, hogy a túlzott lazasággal a járvány tovább terjedjen. Mindenki kicsit gondolja át most, hogy hol tartunk most, mennyi beteg van, miért van ennyi beteg, hogy kell viselkedni a társadalmi terekben. Próbáljuk meg az olyan rendezvényeket elhalasztani, ahol esélye van annak, hogy tünetmentes fertőzöttek másokat megfertőzzenek”
A műsorvezető felvetésére, hogy a szeptember végén Budapesten rendezendő UEFA szuperkupa-döntő nem egy ilyen rendezvény-e, Szlávik azt mondta: „rizikós próbálkozásnak” tartja, hogy a szervezők szurkolókat engednek erre a sporteseményre. Hiába lehet ez fontos tesztje annak, mennyire működnek a járványügyi biztonsági előírások egy focimeccshez hasonló tömegeseményen, az nagy kérdés, hogy a szurkolók mennyire tartják egyáltalán be ezeket a szabályokat – mondta.
Címlapkép: atv.hu
(atv.hu)
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/13133243_1003677216376748_5413251196680928081_n.jpg?_nc_cat=106&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=ZhbK_SYVrzIAX-OweZs&_nc_ht=scontent.fbud1-1.fna&oh=6281547206320714d9c68444627795af&oe=5F6940D4