Vasárnap délutánra hirdettek demonstrációt a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjai Budapesten a felsőoktatási intézmény irányításának önkényes átalakítása, és az egyetem működtetésére kijelölt Vidnyánszky Attila vezette kuratórium ellen.

Rengetegen tüntetnek ezekben a percekben az SZFE politikai megszállása ellen

Fotó: SZFE – HÖK / Facebook

A hallgatók és a hozzájuk csatlakozó tüntetők egy stafétaláncot képeznek az egyetem Szentkirály utcai épülete és a Parlament között, érintve az ELTE BTK Múzeum körúti, a Corvinus Fővám téri, és a Magyar Tudományos Akadémia Antal József Rakparton álló épületét is.

A szervezők hét ponton várják a demonstrálókat, akiket onnan igazítanak majd el az élőlánc megformálásához:

Rengetegen tüntetnek ezekben a percekben az SZFE politikai megszállása ellen

A tiltakozók az egyetem épületétől kezdődően kézről kézre adogatva juttatják el az egyetem chartáját az Országházig. A szervezők felhívták a résztvevők figyelmét a járványhelyzet miatt figyeljenek oda egymásra, és lehetőleg viseljenek maszkot és kesztyűt.

Az SZFE-charta szövege többek közt utal a hazai felsőoktatás eddigi szabályozása során is alapul vett Magna Charta Universitatum négy alapelvére, köztük arra is, hogy

„az egyetem autonóm intézmény, és ahhoz, hogy teljesíthesse feladatát, a kultúra értékeinek létrehozását és átadását, minden politikai, gazdasági és ideológiai hatalommal szemben függetlennek kell lennie.”

444.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
@verőce21: Te ezek szerint nem hallottad verset mondani Básti Lajost, Major Tamást, Keres Emilt,Latinovits Zoltánt...Mácsai Pált, Huszti Pétert... Mert Ők nem csak diplomát, hanem doktorit IS érdemeltek volna.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Az SZFE..., "az egyetem autonóm intézmény..." - miért egyetem ez az intézmény? Röhej, hogy a versmondásért is diplomát lehet kapni!
(És miért lettek egyetemek, az eddigi vidéki Főiskolák...? - győri, kecskeméti, kaposvári, dunaújvárosi, stb. Mindjárt visszaélnek vele, a sok negyedik, ötödik vonalbeli tudással - sem - rendelkező, diákok, akik még büfé-ruhatáros képesítéshez is kevés képesítéssel rendelkeznek. )

Össze kell fogdosni az összes résztvevő balhés gyereket az élőláncban, és kitiltani az összes felsőfokú intézményben való képzéstől öt évre!
kereső
@verőce21: Te ezek szerint nem hallottad verset mondani Básti Lajost, Major Tamást, Keres Emilt,Latinovits Zoltánt...Mácsai Pált, Huszti Pétert... Mert Ők nem csak diplomát, hanem doktorit IS érdemeltek volna.
verőce21
@kereső: (17:36) "Mentségükre" felhozva, hogy nem egyetemen, hanem Főiskolán tanultak. Sőt voltak akik csak Színitanodában...! :)
verőce21
@fideszes gyökér: Nem "békemenetet", hanem Színitanodává visszaminősítést javasolok!
Úgy, hogy most két évig felfüggeszteném a SZFE működését...! :)
verőce21
@Szeparepa2: A lényegtelen, tárgyhoz nem illó floodolás miatt ki is lehet tégedet tiltani innen...!
kereső
@verőce21: Mert akkor még igy "hivták"- csak az elnevezés változott.De az ugyanúgy egyetem volt, mint a mai.
kereső
@verőce21: Hoztam Neked valamit.
"Földön a magyar és földben a költő,
Dühödt markában rögöket szorít,
Melléről égre libbent föl a felhő,
de tovább vívja forradalmait. " József Attila; Ady emlékezete
kereső
@verőce21: LEVEGŐT!
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.
Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak
- anyám ott született -
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam - messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat"
József Attila
Nessy
@Shikari: Jó van na! Itt vannak neked a szellemi óriás qrvák. Mindenhez "hozzászólnak, és nem is mennek messzire!" Nem József Attilát idéznek!
verőce21
@kereső: (18:55) Én is hoztam neked valamit!
Habár fölül a gálya,
S alul a víznek árja,
Azért a Côte d'Azur!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
balos
@verőce21: Ahova a seggtartóid járnak az mert olyan sőtét vagy,hogy a Petőfi versével érvelsz vassalbi pedofiliátus!
Clavigo
@Shikari: Csillapodjál,,,román. Már habzik a pofád is,bozgor. Nyugi van Bugsy...és ne legyél bunkó,,,mert nem otthon vagy,,oláh.
nezelodo
@Shikari: tegnap 19:42. "Ideje megfékezni a libsi felforgatást! A rohadék taknyok nagyon messzire merészkedtek!"
Csak azt nem értem,hogy az egész országot elárasztja a legkevesebb kétharmadot kitevő fideszes többség, és mégis ennyi ember kimaradt az elsöprő tömegből, és abból a mély keresztény vallási áhítatból, amiben a mi volt egyetemi KISZ titkárunk is leledzik, és amely miatt belőled is így áramlik mások felé a keresztényi szeretet!
Ráadásul valószínűtlen, hogy ezeket az embereket is megvásárolták volna ingyen busszal, kajával, és hatezer Ft-al, mint néhány éve a munkásőrcsapat által vezényelt CÖF csapatot!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.