Vasárnap délelőtt Szalai Kriszta színésznő és Őrsi Gergely II. kerületi polgármester felolvasást tartott volna a Dúró Dóra által ledarált Meseország Mindenkié! című kötetből az Átriumban.

Budaházyék fenyegetőzése miatt nem mernek élő meseolvasást tartani a gyerekeknek Budapesten
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A rendezvény végül elmarad – szúrta ki a Telex, mivel Budaházy György és testvére, Edda demonstrációt jelentett be a helyszínre, és ezt a rendőrség azzal a feltétellel el is fogadta, hogy egy kapualjjal odébb óbégathatnak.

Természetesen fel sem merül, hogy kisgyerekeket ordas eszméket kántáló, kirekesztő szövegeket skandáló szélsőségesek felhergelt csoportjával állítsunk szembe, bízva a – jogi főosztályvezető által megígért – hatékony rendőri intézkedésben, ami majd visszamenőleg kitörli a gyerekeket ért traumát. Az eseményt megtartjuk, de gyerekek nélkül, az üres Átriumban, aki szeretné, online követheti. Nem a mi szégyenünk, hogy így alakult

- üzenték a szervezők.

Őrsi Gergely sem vesz részt az eseményen, mert a Citizengo által felheccelt emberek tiltakozó üzenetekkel kezdték bombázni.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Duci Dórit senki nem kötelezi, hogy megvegye azt a könyvet. Ilyen alapon annyi könyvet lehetne bedarálni, hogy a szakácskönyveken kívül semmi nem maradna. Ez az egész semmi másra nem volt jó, mint hogy jelezzék a táboruknak, hogy működik a párt.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Csizmás Kond
Most hirtelen meseolvashatnékjuk támadt...érdekes hogy eddig nem igen szorgoskodtak ennyire a felolvasásban.
legott
Budaházy, egy terrorista. Még mindig nincs tisztázva. De inkább az, mint nem az.
Innen üzenem Budaházynak, hogy ne dőlj hátra te nagydarab szar, mint aki jól végezte a dolgát.
Lesz itt még minden...
Ronin2
"Ordas eszméket valló"..:D
Na,akkor a bátorság addig tart,amíg megfizetik?
Elveinkért a tűzbe nem,csak a lángokig megyünk el!:D
Nyálas, hülye, fotelforradalmár bagázs.
Ui:- nem ne olvassanak fel ilyen szemetet.
Aki meg leírta,annak a gyereke egyebet se hallhasson egy évig./ Báááár,a csóri kölyök nem tehet róla,hogy hibbantak a szülei./
Nessy
Inkább el kell vinni a gyereket egy Budaháziék által tartott ordítozásra.
Hadd tanuljon a gyerek gyűlöletet! Még úgyis kevés van kis hazánkban!
legott
Budaházyt bántani fogom.
Bántani fogok egy terroristát.
Emiatt rosszul érzem magam?
Nem !!!
Alig várom, hogy rátaláljak és kiiktassam, Budaházyt, a magyar terroristát.
legott
Gondolom ezek után, ha a fülébe jut ő próbál megtalálni engem, de az van, hogy ha ő talál meg engem, akkor házhoz jött a pofonért.

Ha ő jön hozzám, akkor ptt baszta el az életét.

Régen, azért nem mentem az idegenlégióba, mert.
Most már máshogy látok bizonyos dolgokat.

Ha Budaházy eljön értem, darabikra vágom - mindenkistül!
(néha viccelek, néha meg nem)
legott
Farkasok vesznek körül minket?

Meg az anyád!
legott
Azért fogom szarrá verni Budaházyt, mert erőseb vagyok.
Ennyi.ű
Valójában egy állat vagyok - ezért fogom kiiktatni Budaházyt, a náci patkányt!

Budaházy, ha eddig nem jutott el hozzád a felhívás - elmegyek hozzád lés kiiktatlak.
A lángosképű feleséged nem bántom - szenved ő elget!
legott
szeretek elhülyülni - amikor leérek az aljára- közétek.

Ti vagytok a jók, én meg a rossz!

Just do it
legott
De félre a tréfával: Én fogom kiiktatni Budaházyt - csúnyán
legott
Budaházy egy geci, de én gecibb vagyok.
Ennyi!
human
Duci Dórit senki nem kötelezi, hogy megvegye azt a könyvet. Ilyen alapon annyi könyvet lehetne bedarálni, hogy a szakácskönyveken kívül semmi nem maradna. Ez az egész semmi másra nem volt jó, mint hogy jelezzék a táboruknak, hogy működik a párt.
ómió
Szóval, nem az aberráció "tolmácsolásától" tartanak, hanem a "cúnya Budaházytól"! Pedig még sortűz se várná őket!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
advocat
XVI. Benedek és Ferenc pápa között számos különbség van, de közös bennük, hogy mindketten beszéltek a Vatikán felső köreiben lévő „meleg lobbi” elleni harcukról, miközben - elődjeikhez hasonlóan - mindketten tudtak több hozzájuk közel álló egyházi vezető homoszexuális kapcsolatairól, mégsem tettek semmit ellene. Az egyszerű lelkű olvasó nem nagyon tud mit kezdeni ezekkel a tényekkel: hogyan lehetséges, hogy a homoszexualitás elleni világszintű küzdelem élharcosai, a mindenféle szexuális aktustól eltiltott főpapok között nem csak ismertek aktív homoszexuálisok, hanem külön csoportot alkotnak a Vatikánban, és erről a pápák nyíltan beszélnek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.