A Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése „befejezettnek tekinti” az SZFE blokádja kezdetén létrehozott, a fenntartó kuratóriumot és az általa kinevezett rektorhelyetteseket illegitimnek tartó hallgatói „tanköztársaságot”, és a napokban nyilatkoztatni fogja az egyetem összes hallgatóját és dolgozóját, hajlandóak-e a jövőben együttműködni az új vezetéssel – közölte az SZFE két frissen kinevezett rektorhelyettese, és Szarka Gábor kancellár kedden kiadott közleményükben.

Közleményt adott ki kedden a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése, Szarka Gábor kancellár és Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes, valamint dr. Zalán János megbízott oktatási rektorhelyettes. Ebben azt írják: hiába próbálkoztak október negyedikétől a 8 pontos ún. válságkezelési csomagjukkal, a hallgatók elutasították azt, és minden egyeztetési kísérletüket is, ezért a vezetés a mai nappal az ún. „tanköztársaságot" befejezettnek tekinti.

Annak infrastrukturális és pénzügyi feltételeit nem biztosítja. Amennyiben a ‘tanköztársaság’ a mostani bejelentés ellenére sem fejezi be tevékenységét, úgy az SZFE azt immár az Egyetem keretein kívül működő, magánkezdeményezésű szerveződésnek tekinti, képviselőjeként pedig a további tájékoztatásig az azt meghirdető Upor Lászlót és a hallgatókat képviselő Csernai Mihályt tekinti

– írják. A közlemény szerint az egyetem minden munkavállalóját, oktatóját és hallgatóját levélben keresik meg a következő napokban, hogy a „nevüket is vállalva nyilatkozzanak a kialakult helyzetről, az SZFE vezetésével való együttműködési szándékukról."

Az egyetemi egységek fokozatosan visszaállnak a régi működési rendre, erről az egyetem kancellárja, Szarka Gábor az üzemeltető segítségével gondoskodik. Megjegyzik, kiállnak az

egyetemi autonómia Alaptörvényben rögzített értéke mellett. Miután az SZFE Szenátusa a modellváltáskor saját elhatározásból, és minden külső kényszer nélkül mondott le, ezzel a cselekedetével önmaga sodorta veszélybe az Egyetem autonómiáját

Ezeket az elveket figyelembe véve orvosolják majd a Szenátus autonómiát sértő lépéseit, és legkésőbb 2021. január 30-ig megtartják a szenátusi választásokat, írják.

A közleménnyel párhuzamosan Szarka Gábor kancellár saját kommünikét is kiadott, „munkajogi” felelősségre vonással fenyegetve az egyetemfoglalókkal együttműködő munkavállalókat:

A fenti döntés értelmében a mai nappal minden együttműködést megtiltok az egyetemfoglalókkal és támogatóikkal. Ezzel kapcsolatban minden munkavállalótól elvárom a kellő határozottságot, de megkérem Önöket, hogy ezzel összefüggésben semmilyen fizikai kontaktusra ne kerüljön sor, ezt minden esetben kerüljék, az esetleges provokációra ne reagáljanak. Azon munkavállalók, akik a tájékoztató ellenére továbbra is együttműködnek az egyetemfoglalókkal vagy a magukat a „tanköztársaság” képviselőinek valló személyekkel a továbbiakban munkajogi felelősséggel tartoznak

- írja. Hozzátéve, az egyetem épületeiben (a gyakorló helyszínek kivételével) megtiltja kép és hangrögzítő eszközök használatát, és elrendeli „az irodahelyiségek és egyéb munkavégzési és oktatási helyszínek munkaidőn, illetve oktatási tevékenységen túli zárását”. Az üzemeltetés dolgozóit arra kéri, „a létesítmények működési rendjét sértő cselekményekről készítsenek jegyzőkönyvet”.

„Bízom benne, hogy együttműködésükkel hamarosan helyreállítható az Egyetem normális oktatási és működési rendje” – zárul Szarka bejelentése.

Forrás: Telex, 444

Címlapkép: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Mónus Márton

73 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
"Hozzátéve, az egyetem épületeiben (a gyakorló helyszínek kivételével) megtiltja kép és hangrögzítő eszközök használatát, és elrendeli „az irodahelyiségek és egyéb munkavégzési és oktatási helyszínek munkaidőn, illetve oktatási tevékenységen túli zárását”. Az üzemeltetés dolgozóit arra kéri, „a létesítmények működési rendjét sértő cselekményekről készítsenek jegyzőkönyvet”."

Érterttük, ezredes elvtárs! Tűzparancs mikor lesz?...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
creativehun
@Namely: Látom nem érted amit írok...szemernyit sem érdekel amit írsz...és pont ugynaennyit befolyásol a véleményalkotásban. Az meg,hogy én honnan távozok emelt fővel..nem a propeller hírfolyamán..és főképp nem rajtad fog múlni. Emelt fővel az távozik aki erkölcsi szempontból a saját maga által felállított normákhoz képest igaznak érzi az álláspontját. Gondolom leesett,hogy jelen esetben én itt emelt fővel távozom..és ebben Te nem vagy befolyásoló tényező!
Namely
@creativehun: Ha nem érdekel, akkor miért írsz vissza? :DDDDDD Azért, hogy úgy tűnjön, emelt fővel távozol.
fck u
mindenkinek nyilatkoznia kell

Nem kell. Lehetni lehetne esetleg, de nem kell. Valójában semmit nem kell, amit nem akarsz.
Aki Én
@Namely: Sajnálom, azt kell mondanom, hogy nagyon buta vagy, nem látod az okokat és okozatokat, tudatosan, vagy oktalanságból kevered a dolgokat, konkrét tényeket hagysz figyelmen kívül.
Próbáljátok már megemészteni, hogy aki nem veletek van, az nem biztos, Sorosista, libsi, bolsi, hazaáruló, csak egyszerűen elege van a komcsi politizálásból, ahol a kis majmok szarrá rabolják az országot, felhergelt bérenceik elfoglalják a komplett fővárost, autókat gyújtanak fel, törnek-zúznak. Majd mikor sajnálatos, de a világon mindenhol megszokott módon egy gumilövedék eltalál valakit a lázongó tömegben, akkor évtizedekig ezt hazudjátok mindenhova, mintha szegény álmában sérült volna meg.
Ugyanakkor ha diákok békésen kiállnak magukért, kiállnak a bolsi típusú rendszer ellen, akkor azok hazaárulók, és a legkülönbözőbb módon ,,eltakarítani" kívánt csőcselék.
Szóval a buta kettős mércéd messziről bűzlik.
És az éleslőszer igénnyel mi a helyzet??? Ezt a kényes részt valamiért átugrottad. A fidesz ma is ezt tenné gyaníthatóan egy 2006-hoz hasonló esetben?
Igazából nem érdekel a véleményed, előre tudom.
Eladott Ország
@Namely: Kinek lőtték ki a szemét, illetve hány embernek? Hányan vakultak meg? Íme a 2006-os illibernyákok nemzeti demokratikus, konzervatív és mélykeresztény tüntetése, és a 2020-as "bolsevik-libsi csürhe" anarchisták tüntetése?
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/119262730_320020582614120_1659080678525335988_n.jpg?_nc_cat=106&_nc_sid=825194&_nc_ohc=OJtW_oT7xO8AX-7yATz&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=99c8a7d97e167952cf543e4294c15205&oe=5F9E4DFC

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.