Babák Mihály, Szarvas, fideszes polgármestere adott interjút a helyi tévének, amelyet az Index szúrt ki. Babák azt mondta, hogyha kiderül, hogy valaki covidos lett, mert megvan a tesztje, vagy karanténban van, akkor úgy kell kezelni, mint a leprást.

A Szarvasi Televízió nemrég meginterjúvolta a város polgármesterét, amelyben Babák Mihály közölte:

Aztán hogyha kiderül, hogy valaki covidos lett, mert megvan a tesztje, vagy karanténban van, akkor úgy kell kezelni, mint a leprást! Bocsássanak meg a kifejezésért...

Majd azzal folytatja, hogy aki koronavírusos, ahhoz

nem szabad hozzáérnünk… És etetnünk kell, és mosnunk kell, és ugyanakkor azt meg kell tenni, hogyha bevittük az ételt, akkor külön mosogassunk, és ott használjunk hypót vagy fertőtlenítőt, ne mosakodjunk ott, ahol ő mosakszik, és ne használjunk olyan dolgokat, amit ő használ. Nagyon csúnya volt a kifejezés amit mondtam, de ténylegesen el kell izolálnunk és az érintkezést a minimumra kell csökkenteni.

A teljes műsort az alábbi videón nézheti meg:

Februárban, ahogy azt akkor mi is megírtuk, volt már Babáknak egy kifogásolható megjegyzése, ami miatt utóbb elnézést kért. Akkor az egyik ellenzéki képviselőnő szóvá tette, hogy nem hallani rendesen, amit mond, majd megkérte, hogy hajoljon közelebb a mikrofonhoz.

Erre a polgármester visszaszólt:

Maga engem nem hall?! Hát, ne haragudjon meg, de nem rakom a számba. Ez nőnek jobban áll, mint nekem, úgyhogy nem csinálom.

Babák Mihály utólag az ATV-nek adott interjújában az eset után elnézést kért mindenkitől, akit esetlegesen megbántott, és nagyon ostoba beszólásnak nevezte később megjegyzését. Azt is elmondta, ez nem az ő stílusa, és azóta új mikrofonokat is beszereztek.

Forrás: Index, 24.hu

Címlapkép: YouTube/Szarvasi Televízió

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Hogyan lehetnek ilyen agyhalott hulladékok vezető pozicióban? Mondjuk a fideszben ez mára az értelmiségi vonal, de akkor is..
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
adrenalink
Ilyen alapon a Fidesz szavazókat elmebetegként lehet kezelni... :))
SystemError
Hogyan lehetnek ilyen agyhalott hulladékok vezető pozicióban? Mondjuk a fideszben ez mára az értelmiségi vonal, de akkor is..
Jozefina
És ez a fideszes polgármester!!! Ez a fidesz!!! Patkányok!!! És afidesz-kdnp meg sem szólal az ügyben, holott azonnal le kellene mondatnia ezt a görényt!!!
NKF
Ez a faszkalap,polgármester?Biztos még tanult is valahol.
Sajnálom Szarvas minden jó polgárát.
ila51
én azt ajánlom az összes csicska hagyja ott őket , takarítsák ezután a saját ganéjukat klánon belül , meg az összes többi tevékenységet , kis összefogással sikerülne
ágimami
Én csak azt kívánom ennek az elmeroggyantnak, hogy ha netán a családtagjai is kovidosok lesznek, kezelje őket is úgy, mint a leprásokat!!!
Ezt az embert még miért nem távolították el a poziciójából??? Ezek a megnyilvánulások is tetszenek a fidesznek?? Ha ellenzéki lenne, már rég szétszedték volna!!!
UNDORÍTÓ FÉREG!!!
@NKF: Teljes mértékben egyetértek!!!
balos
Bottal kell piszkálni,mint egy "kigyot"!
esperanza
@NKF: Ennyi erovel sajnalhatod Magyarorszag minden jo polgarat...
Peller Anikó
Egy kicsit azért ezt kiragadtuk a szövegkörnyezetből, ám:

"nem szabad hozzáérnünk… És etetnünk kell, és mosnunk kell, és ugyanakkor azt meg kell tenni, hogyha bevittük az ételt, akkor külön mosogassunk, és ott használjunk hypót vagy fertőtlenítőt, ne mosakodjunk ott, ahol ő mosakszik, és ne használjunk olyan dolgokat, amit ő használ. Nagyon csúnya volt a kifejezés amit mondtam, de ténylegesen el kell izolálnunk és az érintkezést a minimumra kell csökkenteni."
simmering73
Tehát a külügyminiszterünk is leprás (volt). Majd kapsz te a pofádra.
ómió
Szóval, karanténban! De, hisz' eddig is így volt, efftársak!
teuton
Minek kellett ekkora pazarlás, új mikrofonok! (Ja, valaki kellett rajta keressen...) Sokkal egyszerübb é olcsóbb lett volna az ellenzéki képviselöket kicserélni süket birkákra...
qui
De hát igaza van! Nem értem, hogy mi a háborgás oka! A lepra nem köztörvényes bűncselekmény, hanem szörnyű fertőző betegség. Ugyanolyan fertőző, mint a Covid. Minden szava a helyén volt, miért a támadás? Jó, persze vétett az ember-mivolt ellen, fideszes a drága, de ebben, amit most mondott, nem találok kivetnivalót.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.