Bár kedden azt vázolta a német külügyminiszter, hogy napokon belül megoldódhat a szigorú jogállamisági mechanizmus miatti magyar-lengyel költségvetési vétó ügye, de ez az elmúlt napok alapján láthatóan nem sikerült. Ennek oka az, hogy a két kormány minden eddiginél határozottabban demonstrálta a csütörtöki közös kormányfői nyilatkozatban azt, hogy tényleg elfogadhatatlannak tartják a mechanizmust és emiatt valóban készek a vétóra az uniós költségvetésnél és a helyreállítási alapnál. Egyelőre nem látszik, hogy mi lehet a kivezető út a patthelyzetből. Azt az utat tudatosan elutasította egyelőre a magyar és lengyel kormány, hogy hagyja hatályba lépni a jogállamisági mechanizmust és majd utána pereljen, ekkor ugyanis a lengyel félelmek szerint azonnal befagynának az uniós pénzek az (mindkét) ország irányába, ezért a másik utat: a két uniós költségvetés megvétózásának határozott üzenetét választották. A december 10-11-i EU-csúcsig még van két hét, ami alkalmat ad a tárgyalásokra, de...

Forrás: portfolio.hu
Feltöltő: sgl
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
DONALD TRUMP hajlandó lemondani, csak arra vár hogy O1G vétot nyujt e be!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@silber13: ...szerinted ha itt is egy merkelféle vezetőnk lett volna aki idecsalogatja és befogad mindenkit és annyian lennének mint ott most szidnád vagy örvendenél ?
silber13
@Csizmás Kond: Vártam már provokatív kérdésedet, hát erre azt mondom hogy a vélemény nyilvánítás jogát fenntartom magamnak..
Csizmás Kond
@silber13: Kitől, mitől lenne provokatív...megtiltotta valaki hogy önálló véleményed legyen ?
Én a világ változását nem úgy képzelem el, hogy a politikai háborúk által szétbaszott országok menekülőit ide kéne befogadni, fogadja be aki miatt el kellett meneküljön és a többit hagyják békén...sőt az sem igaz hogy minden nyomorúságot a civilekkel kell megetetni akiknek semmmi köze sem háborúhoz sem menekülthöz mégha az országa vezetői háborúznak is.
kereső
Ma Magyarország nem nyerne felvételt az Európai unióba, nem lehetne a schengeni egyezmény tagja. Ennyi- a többi csak szócséplés. Ezt érte el a fideSS tiz év uralkodása után. Orbán ugyan nem mondta, mint hitler anno,"adjatok nekem öt évet...", de az országra nem lehet ráismerni.
Itt a fideSS ide delegáltjai lépten und nyomon azzal érvelnek-hogy azért nem lehet megkérdőjelezni a fideSS =orbán döntéseit, mert a "többség dönt" és punktum. Most meg el akarják a kommunikációt vinni a migráció irányába, holott a jogállamnak, a demokrácia alapvető kérdéseinek ehhez semmi köze-és feledkezzünk el az eddigiekről- hogy 2/3 van, és mindenki másnak kuss van. Na ez egy skrizofén helyzet nem de fideSS?
ómió
Zátonyon az efftársi/anarcholiburnyák politikai diktátum? Költségvetésileg!? Ezen nagyon kell ám "csodálkozni", efftársak!
Jozefina
Az EU a töketlen, a fideszt már régen ki kellett volna zárni nemcsak a néppártból, hanem az egész EU-ból!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.