Így értékelte a miniszterelnök teljesítményét az ellenzék.

Bizonyítványt osztottak Orbánnak a Parlamentben, nem lesz otthon nagy ünneplés
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A parlament héfői ülésének azonnali kérdései között a párbeszédes Szabó Tímea többször megkérdezte Orbán Viktortól, tudott-e Szájer József ügyeiről, de egyszer sem kapott választ.

Mondja meg nekünk őszintén: tudott ön arról, hogy Szájer József 40 éve nem az Alaptörvény és a keresztény-konzervatív értékek szerint él, vagy nem tudott? Vagy ezután a botrány után tudta meg miniszterelnök úr?

- hangzott a kérdés a hvg.hu beszámolója szerint.

Orbán erre azt mondta:

“Magyarország egy állampolgárának sem mondja meg, hogyan éljen. Az alkotmány nem tartalmaz erre nézve előírást. Szeretném emlékeztetni, hogy Magyarország egy jogállam, mindenki eldöntheti, mit tart jónak, és vállalta a következményeit. Itt ezzel állunk szemben, itt is ez történt: ami nem fér bele, az nem fér bele.”

Szabó viszonválaszában először megemlítette, hogy furcsa ez a mondat

attól a Fidesztől, amely állandóan mások hálószobájában turkál,

majd újra megkérdezte Orbánt, tudott-e Szájer ügyeiről, majd a kormány bukásainak szemléltetésére egy nagy bizonyítványt hozott, amit szeretett volna átadni Orbánnak.

Bizonyítványt osztottak Orbánnak a Parlamentben, nem lesz otthon nagy ünneplés
Fotó: Párbeszéd Magyarországért

Az asztalig eljutott, de Orbán nem vette át, ezért letette oda, de mivel többszöri felszólításra sem állt el a bizonyítvány átadásától, mire az ülést vezető elnök büntetést helyezett kilátásba.

(hvg.hu)

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
@voltmárjobbis: Ha nem tudta, semmibe sem került volna mindezt Szabó Tímea arcába vágni.
A sunyi válaszából világosan látható, mindenről mindent tudott.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
voltmárjobbis
A parlament héfői ülésének azonnali kérdései között a párbeszédes Szabó Tímea többször megkérdezte Orbán Viktortól, tudott-e Szájer József ügyeiről, de egyszer sem kapott választ.
Ez a lényeg, többi rizsa
lusta
@voltmárjobbis: Ha nem tudta, semmibe sem került volna mindezt Szabó Tímea arcába vágni.
A sunyi válaszából világosan látható, mindenről mindent tudott.
simmering73
Bukott szamarak kapnak ilyen szép bizit. Remélem apuka lecsatolja a derékszíjat.
justhpeter
De ugye ezt a bukott ökröt Szabó Tímea nem ítélte évismétlésre ! Nagyon idegesítene.
kissé felnőttem
ezzel a bizonyítvánnyal , csak itt teheti meg , de letelik örökké nem tart semmi, .ja nem meri hazavinni mert a nadrágszíj csatos vége , az ajaj volt benn részem de ha megérdemli ? amúgy meg nem használ már semmit
voltmárjobbis
Hány éve buzi szájer? Hány éve él házasságban handóval? Ne már nem tudta handó miért nem dugja meg a férje évtizedek óta!
csak úgy....
orbán az a típus aki szeret kormányozni csak nem tud! keveri a háborúskodást a harcot a békés politikával! föltételezem,hogy nem lesz egyszerü buli kitenni a kuka mellé,pedig már régen ott lenne a helye!
gina
Beteg agyú szemét diktátor, a hülye alattvalóinak, elhiteti megint hogy ö gyözött, pedig csak egy kis patkány aki megalkudott, még nincs vége csak el van napolva az elmebeteg vétója, aki ezt nem látja az tényleg egy IQ null, dehát minden fideszes és hivő nem üti meg az IQ 10 et- kérdésekre nem válaszol csak kikerüli támad, egy alja szemét, olyan mint a repedsarkú tanitványa Varga Judit,, erőszakos beképzet idióta... semmi sincs mögötte
gina
Már megint büntetni akarnak??? ez a mániájuk, csak kérdem az almát, burgonyát osztogató kormányt mennyire büntetik? /becsületsértés miatt/ ez egy szenny kormány egy elmebeteg OV val az élen
Nessy
@csak úgy...: Addig még barkácsolnak kicsit a választási törvényen, aztán már 20% = 2/3 az ellenőrizetlen levélszavazatokkal, meg Lőrinc barát cége által működtetett számítógépes rendszer segedelmével!
Gazella
Én csillag börtön állandó jelenléti jegyet adtam volna.
csak úgy....
@bakcsubakka: én hajlamos vagyok arra,hogy mindenkinek megadom a második vagy a szökéshez való sanszont! magyarországon sosem lesz nürnbergi per,akkor meg fölösleges idegeskedni és erölködni.
Elad0tt 0rszág
Ugyan kit érdekel, hogy ezek a bukottak milyen bizonyítványt adtak? Orbán csak röhög a markába ezeken, ahogy fog majd 2022 - ben is.
verőce21
Ez a Fütyülős Timea sem különb, mint a Füttyös Juhász...
Sarki rendőrnek még elmenne...
csak úgy....
@verőce21: nincs hó nálatok és azért erölködsz nyögve itt!?
csak úgy....
én azért csípem a viktort mert már agyilag is köpcös..,lassan kinövi magát!
Jozefina
Nyilván valóan tudott róla, hiszen ezzel a zsarolhatósággal tqrtotta kordában. szájer is a tüncike is szolga módjára hajtott végre mindent, amit orbán elvárt!!! De még nem hallom, hogy handó lemondott volna a tisztségéről!!!
ómió
A moslékkoalíció "értékelt"? Nafene! És mi nagyobb "érték" náluk: a migráncs, a népzsebi, vagy a lopás?
tudode
Őfélesége az éle iskolájában ha van róla hivatalos papírja, ha nem megbukott annyiszor elvet váltva, mint egy kaméleon
.
A teljhatalom megkaparintása céljából
,
------ Magyarországon befejeződött a diktatúra kiépítése - Vörös Imre a Klubrádióban (2020.08.11.)
www.youtube.com/watch?v=Jt6vTh3as5U
----------------------------------
.
A XXI. században 100 év lemaradásban
.
------ Csaba László: Orbánék 100 éves lemaradásban
24.hu/fn/gazdasag/2017/12/04/csaba-laszlo-orbanek-100-eves-lemaradasban/
-----------------------------------
.
Ki nézte volna ki egy pályatévesztett, fatornyos falu ivadéKÁBÓL, hogy mire készül!
.
De megcsinálta észrevétlenül, mint egy szarkabőrbe bújt csószómászó, elvégzetetve a piszkos melót a hozzá csapódott bársonyhokedli várományoSOKKAL+
Aki Én
@Shikari: ,,Az egész magyarságot provokálja ez a buzisimogató, fasiszta csürhe! Mikor teszik már helyre őket?"
Most. Ez a szellemes és oda illő performance is annak része.
Elég keményen reagálsz a Szájeres meg a Kaletás történtekre. Jobb későn, mint soha.
Málna
Kövérnek igaza volt, tényleg szánalmas ez a nő.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.