Nagyot változott a világ az elmúlt tíz évben. Különösen Novák Katalin világa lett más, mint amilyen 2010-ben volt. A családbarát kormány családügyi minisztere a napokban arról beszélt, hogy a nőknek nem kell mindenben versenyezniük a férfiakkal. Az egykori családanya tíz évvel ezelőtt, a Terézanyu Hangja pályázatán különdíjat nyert dolgozatában még ennek az ellenkezőjéről értekezett. Arról, hogy elege van már abból, hogy csak anyaként tud kiteljesedni.„Mintegy húszféle ételt főzök felváltva, a séták közben máshol jár az eszem, sokszor nincs türelmem minden bogárnál, virágnál megállni, lehajolni. Esténként könyvből mesélek, sokszor csak ülök a gyerekek mellett, és nincs türelmem a valódi játékhoz. Unom a bárgyú mesekönyveket, szeretnék két mondatot úgy váltani egy felnőttel, hogy nem szakít félbe senki, és minden vágyam csukott ajtó mellett pisilni. Szeretném hasznát venni a két diplomámnak, a négy általam ismert idegen nyelvnek, az élettapasztalatomnak.”Ezt írta 2010-ben Novák Katalin.

Forrás: hirklikk.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
,,Gyakran vagyok türelmetlen. Sokat kiabálok, könnyen kijövök a sodromból. Bár még soha nem emeltem kezet a gyerekeimre, többször éreztem már azt, hogy legszívesebben én is fájdalmat okoznék nekik, amiért úgy felbosszantottak."

HOPPÁCSKA!!! Ez merőben más, mint amit most előadnak. Mi lesz még? Mivel buknak még meg? Miről nem derült még ki, hogy csak ugatják, de totál mást gondolnak, tesznek?
És ez a szaporító, családegyesítő picsa???
Hogy van még ezeknek a patkány hazaáruló hazudozóknak szimpatizánsuk?
Na, jó, de milyenek???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@Málna: most sírógörcsöt fogok kapni,hogy pont te hiányolod az én eszemet,te kis eszetlen! :)
kissé felnőttem
@kissé felnőttem: Bocsánat Binét Ágnes t lehagytam Mérei- Binét igy ismert
voltmárjobbis
@Eladott Ország: ma 17:26
Húúúúúúúúúúúúúúú!
Király vagy! Elküldhetem bárki ismerősömnek?
Plagizálhatok?
voltmárjobbis
@Eladott Ország: Nem teszem ki a facebookra. Csak 1 megbízható embernek küldtem el emailbe
SystemError
Inkább nyunyókázzon ez is. Addig jó amíg csak felolvassa a szövegek és nem mond semmi rögtönzött dolgot..:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.