A védőoltások beadása december utolsó napjaiban indulhat Magyarországon. Szlávik János bejelentése a nem sokkal korábban Orbán Viktor kormányfő által is elmondottakra rezonált. A főorvos hangsúlyozta, nem szabadna az oltásokat azok kifejlesztési helye alapján rangsorolni. Szlávik János azt is közölte, fel kell készülni a vakcina fogadására, hiszen van közöttük olyan (például a Pfizer-BioNTech oltóanyaga), amit csak mínusz 70-80 Celsius-fokos hőmérsékleten lehet tárolni; meg kell állapítani az oltási rendet, és kijelölni az oltóközpontokat. Hozzátette, minden beoltottnak előreláthatólag legalább fél óráig az oltóponton kell majd maradnia az akut szövődmények kialakulásának veszélye miatt. „Azért, mert egy oltás olyan országból származik, ami nekünk nem szimpatikus, attól az még lehet jó” – mutatott rá, hozzátéve, ez fordítva is igaz. Szlávik szerint az oltásoknak inkább a fajtáját, a hatásmechanizmusát és a mellékhatásait kell vizsgálni.

Forrás: hang.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
nem is a kifejlesztéssel van a gond, hanem az illető ország megbízhatóságával! Mennyire veszik komolyan az ellenőrzéseket! =))
szegfue
Ez azért kissé félelmetes: "... akut szövődmények kialakulásának veszélye miatt..." még fél órát az oltóhelyen kell maradni. Csak azt nem tudom: ha netán "kialakul" valamilyen szövödmény, akkor mit lehet tenni?! Biztos az én hiányosságom, de nem hallottam még olyan védőoltásról, melynek beadása után várni kell egy esetleges szövödmény miatt fél órát... valami csak nem stimmelhet ezzel a vakcinával...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.