Tíz embert állítottak elő az M. Richárdhoz köthető Nyugati téri pizzázóból szilveszter este – tudta meg az ATV.

Drogos szilveszteri bulit tartott M. Richárd, a Dózsa György úti gázoló
Fotó: MTI/Mónus Márton

Információjuk szerint egyikük M. Richárd volt, aki a Dózsa György úti gázoló néven is ismert.Három nő és hét férfi szórakozott a pizzázóban, a rendőrség a járványügyi szabályok megsértése miatt 60 napra bezáratta az éttermet.

A BRFK megerősítette, hogy

szilveszterkor bezárattak egy belvárosi vendéglátóhelyet, és 10 embert előállítottak kábítószer-fogyasztás illetve birtoklás miatt.

M. Richárd és ügyvédje nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

A 2017-ben történt Dózsa György úti baleset során két ember halt meg, a tragédiát részben M. Richárd okozta, aki Mercedesével 135-140 km/óra közötti sebességgel haladt, amikor a Kassák Lajos utcából egy, szabálytalanul, kis ívben kanyarodó autóval összeütközött.

(ATV)

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
És ez a mocsokmédia még mindig úgy vezeti fel ennek a tetűnek a gyilkosságát, hogy a meghalt autós is vétkes volt, mert szabálytalanul kanyarodott.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Nem is kell az ügyvéd úrnak nyilatkozni semmit, mi már szavak nélkül is értjük egymást. Eljött az idő amikor már a félszavak is feleslegesek.
balos
Ezt sem kell félteni,amíg a foltpetya a főügyér!
simmering73
És ez a mocsokmédia még mindig úgy vezeti fel ennek a tetűnek a gyilkosságát, hogy a meghalt autós is vétkes volt, mert szabálytalanul kanyarodott.
vitriol
Hányszor kell ezt elítélni, hogy végre lecsukják?
rokker33
@vitriol: Soha nem fogják lecsukni , ha 10 embert megöl, akkor sem! Ezért már vissza kellene zárni a börtönbe,hisz bűncselekményt követett el a kábítószer birtoklása és fogyasztása és az egyéb még folyamatban lévő bűncselekmények miatt!
csak úgy....
erröl az m. ricsiröl kell majd mintázni a szobrot ,ami majd a magyar fideszes jogállamot mintázza! kurva nagy darab márvány kell hozzá,de szerintem az orbánéknak így is megéri...
Aki Én
Miért nem rohad már régen a börtönben ez a kettős gyilkos???
@simmering73: Ez tényleg érthetetlen. A megengedett sebesség több mint duplájával ment, azt hogyan lehet kivédeni? Ha nem jársz arra? Nyilván így akarják valamennyire menteni.
Yoda69
A NER gyermeke, nem hagyhatjak az ut szelen. Mar megszokhattuk a NER összetételét: asszonyverok, korrupt yahctozok, eresztenyek, pedofilok, buzik, kurvapecerek, drogos gyilkosok. Szep kis tarsasag.
Itt az ideje hogy 22-ben megszbaduljunk a NER-tol es orbantol.
Sámannus
Olyan mint egy hízott sertés. Fussa neki az adócsökkentésből "részben" ugyi mint a felelőség is mongya a firkász úr.
Mer a 140 km/ó felelőssége részben befolyásolta a trancsírozást...
nezelodo
@vitriol: Úgy tűnik a kecskeméti maffiaperben való vádlotti tündöklés erősebb mint egy képviselői mentelmi jog, mert azt visszavonhatja a parlament. A kedvezményezetti körbe való tartozás a jelek szerint meg örök érvényű.
rokker33
@Szeparepa2: Hogy dubrics ostoba Fideszes fasz azt őt minősíti, de úgy veszem észre te sem vagy különb !Hogy 20x bemásolod a faszságaidat az arra enged következtetni, hogy neked is szükséged van a figyelemre ami azt jelenti hogy nem vagy túl okos legalábbis nem az eszedért szeretnek...
RonaGyuri
most hallottam az m1-en, hogy az hogy illegális bulikat tartottak az a rothadó nyugati liberálisok miatt van! =))
dr. prédikátor
és ez a patkány maffiözó féreg még mindig szabadlábon van!!! hallod polt pot maffia ügyész!!!
vacsi
Ül büszkén... Tudja jól, hogy neki nem lehet baja, bármit tesz is! Vajon miért?!
csak úgy....
gyakorlatilag,aki jogsi nélkül,belöve balesetet okoz ...és nem úgy hívják,hogy m.ricsi...,talán már le is ülte volna a rá kiszabottat!
itt beszélkünk valami demokratikus országról,hol m.ricsi érinthetetlen és a közügyekér tett dógait így honorálják? azért az bebaszna!!!
vitriol
@bakcsubakka: ezek szerint elég egy hülye fideszest ismerni és akkor megúszható a gyilkosság is. Ha jóbarátok rogánnal, együtt is leülhetnek, annak is elég van a rovásán!
lemming
Valamit tud ez a geci, köztörvényes bűnöző, ami Fideszre, Orbánra terhelő lehet, de pont ezért nem ítélik el.

Érted ezt?
surdilloFUJT
@lemming: olajospip embere,rájuk számítanak,ha az istenadta nép követelni meri jogos jussait!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.