A Népszava információi szerint a kormányfő stábja még mérlegeli, hogy ilyen körülmények között érdemes-e megtartani a beszédet.

Orbán Viktor stábja még mérlegeli, hogy megtartja-e idén évértékelő beszédét a miniszterelnök

– értesült a Népszava. A kormányfő minden évben, a parlament tavaszi ülésszaka előtt megtartotta évértékelőjét, az idei lenne a huszonharmadik. 

Várhatóan pénteken dől el, hogy a járványhelyzet ellenére idén is tart-e évértékelőt Orbán Viktor kormányfő

- értesült a Népszava. A korlátozások miatt azonban az idén csak online tudna szólni a táborához. Az évértékelőt hagyományosan a parlament tavaszi ülésszaka előtt tartják, idén ez február 15-re esik.

Online nem szól akkorát, kevesebb figyelmet kapna, ez pedig leértékelhetné az egész esemény jelentőségét

– fogalmazott a lapnak egy forrása.

Ugyanakkor várhatóan március 15-én sem lehet majd politikai demonstrációkat tartani, így eleve kevés olyan alkalom lesz, amikor a miniszterelnök a napi aktualitáson túli üzeneteket is eljuttathatja a nyilvánossághoz.

Forrás: Népszava

Címlapkép: MTI/Máthé Zoltán

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Sokáig nem tudok majd aludni ha elmarad és évente szokásos nyilvános hazudozása ennek a törpe Napóleonnak. mert hát a szombat reggelenkénti szeánsz sem kutya, de töményel elhazudni a múltat és felelőtlenül ígérgetni a jövőt csak egy évértékelőn lehet. Arról nem bezélve, hogy nem láthatjuk majd kiöltözve az ország kleptokrata-nemzeti-keresztény krémjét, mely állagát tekintve mára erőteljesen megfolyósodott, illata fertelmes bűzt áraszt.
csipetke
Ezt bizony megértem.Ugyan mit tudna értékelni?Mert amit bénáztak,pl lélegeztetőgépek,vírushelyzet,oltási terv, az ideömlesztett iszonyatmennyiségű pénzből a segítségre-szorulók nemigen láttak,a haverok annál többet,most a vakcinavásárlási lázban élő/égő szíjjártó, az önkormányzatok folyamatban lévő kinyiffantása,és hosszan lehetne még sorolni a "dicső tetteiket". Bár én szívesen hallgatnék ezekről beszámolót,ha nem tudnám,hogy mindennek az ellenkezőjét hazudná.
namihami
Nem értem, mitől vagy miért fosik a Mi Európa Dns-ünk, hiszen a hittérítés csak a beavatottak előtt hangzik és hangozhat el. Nemhogy kérdés, de még egy fejcsóválás se történhet a hitszónoklat alatt. Eddig is azt és annyit hazudhatott, amennyi a száján kifért. Ez, így nagyobb blama, mintha ismét előállhatna a szokásos paraszt(fideszhívő)vakításával.
Nessy
@namihami: Én megpróbálom túlélni! Holnap reggel úgyis oltanak, hátha a dajkamesékre is immunis lesz tőle az ember.
solidedge
Orbán megírta évértékelőjét. Olyan hazugságok vannak benne, hogy azokat már ő sem hiszi el. Ezért van a dilemma benne.
kereső
@sgl: több az. Surányi György 2000 milliárdos lyukat talált a költségvetés teljesitésében. Pedig az eredeti számok is biztositják az évi 1000-1200 milliárdot.
RonaGyuri
ahogy a reklámban mekegve olvassa fel a standard szlogenjeit nem csodálom, hogy kifogást keres! =))
simmering73
"leértékelhetné az egész esemény jelentőségét" Ami értékelhetetlen azt nem lehet leértékelni. Ómióék magukhoz nyúlnak, hogy levezessék a feszültséget.
RonaGyuri
Egy releváns párbeszéd

A nép az isten adta nép, mely … izgatottan várja, hogy lesz-e évértékelés

Egy erről szóló cikk hozzászólás lánca összefoglalva:
az elmélkedés arról folyik, hogy ugye Orbán évet értékel, ennek során – mármint, hogy mit lehet értékelni – merül fel, hogy
inkább Orbánt kellene értékelni
majd ezem elmolyolva jön a poén:
Na ő már régen leértékelte magát! =))
karma1
Jaj Istenem, hova szarjak? (Miert, ki kivancsi az egy oraba suritett hazugsagra, ontomjenezesre?)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.