A június 10-ei Kormányinfón Orbán Viktor is részt vett, és érdekes dolgot állított.

Megvizsgálták, hogy igazat mondott-e Orbán Viktor – íme az eredmény

A Válasz Online idézte fel, hogy a miniszterelnök a 100 leggazdagabb magyar idei kiadványát úgy értékelte, hogy a szereplők 80 százaléka még mindig baloldali.  „Messze vagyunk még a kívánatos egyensúlytól”  – tette hozzá.

Az állítás igazságtartalmának vizsgálata után a lap arra a következtetésre jutott, hogy a miniszterelnök 

nem mondott igazat.

De minimum óriásit tévedett, ugyanis a valóság az, hogy a százas lajstromból

legfeljebb 14 főnek van szoclib múltja vagy ellenzéki jelene

– de az ő többségük is betagozódott már a NER-be – olvasható a cikkben.

Három halmazba soroltak a gazdagokat, néhány példa zárójelben: 

Az elsőbe kerültek a Nemzeti Együttműködés Rendszerének feltétlen hívei és haszonhúzói (Mészáros Lőrinc, Szíjj László, Tiborcz István, Wáberer György).

A másodikba a jobbos hatalom ama csúcsragadozói, akik valamiért kipottyantak a bizalmi körből (Simicska Lajos, Spéder Zoltán, Rákosi Tamás).

A harmadikba részben azok az üzletemberek, akik már akkor konzervatívok voltak, amikor a Fidesz még nem, továbbá, akik – a NER másodvonalaként – egyértelműen kötődnek a hatalmi struktúra felsőbb szintjeihez (Béres József, Felcsuti Zsolt, Bárány László).

A negyedik pontban „gyülekeznek” a klasszikus kétkulacsos játékosok (Csányi Sándor, Nagy György, Kedves Ferenc).

Az ötödikben a politikai oldalak mentén beazonosíthatatlan nagyvállalkozók (Gattyán György).

A hatodikban pedig a baloldaliként elkönyvelhető aktorok (Bige László).

Akárhogy is számolunk, nem jön ki a matek. Bár lehet, hogy Orbán Viktor mindenkit "baloldalinak" tart, aki nem ért egyet minden egyes szavával.

Forrás: valaszonline.hu

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
a fidesz hazúgság nélkül kakilni sem tud..
rokker33
Komolyan mondom, ha Orbán Viktor egyszer, tényleg csak egyszer igazat mondd, Én jövőre rájuk fogok szavazni!! Ettől mondjuk nem félek, de kitudja Eddig még sose mondott igazat!
koszpeko
@Pipás: @Horizont: @csak úgy...: @rokker33: Ejnye, ejnye!
Ti nem hisztek a "kedves igazmondó" vezetőnknek khm :D?
“Én sem hazudtam soha az embereknek” – hangsúlyozta Orbán.
Istenakinincsen
Soha nem mondott igazat!
Ügyesen csinállja mert mindíg mást mond...Az eredeti mondást meg eltűntetik a csicskák.
Nincs meg sehol semmilyen "archívumban"amikor azt mondotta őfelsége,hogy:Annak a kormánynak le kellene mondania akiknél 300Ft fölé megy az euro...hmmm.
rokker33
@koszpeko: Egyetlen egy cigánynak sem hiszek már, főleg ennek a patkánynak nem!
Istenakinincsen
Hová tűnt akkor amikor elbukták a választást?
Nem vett részt a parlamanti munkában jó sokáig...mert a háttérben szervezkedett.
Ügyesen kiépítette a korrupción alapuló mm
Qqberci
Kinyitotta a száját, tehát hazudott...
Gazella
Hazudik reggel délben este... hazudik minden másodpercben... hazugságra épül fel a papirra leírt sorok.. mert ez a tapló roma román zsírháj fejből se.mit se tud elmondani. Az államfők között egyedül ez a tapló roma román geci zsírháj hord golyóálló mellényt... pedig a fejét könnyű megcélozni... gépfegyver célzóval...
kokopelli
...szegény vagyontalan ME!...na és a szegény családja! Nem kellene nekik munkával megpróbálni? (;-()
kereső
Mit kell ezen vizsgálni? Kinyitotta a száját? Ki. Akkor mi a kérdés?
Nessy
@kereső: nem adhat mást, csak mi lényege!
Toller Béla
MIndenképpen ő táncikál legelől - erre megy minden. Bohócnak kellett volna mennie, vagy hivatásos násznagynak...ezt aztán senki sem lépi túl, ő marad elől mindenképpen. Tökhülye a fazon, egyre nyilvánvalóbb.
ómió
Még mindig nem sikerült mindenkit "jobboldalinak" hazudnotok, efftársak!?
gina
És ez a putris még mindig a Gyurcsány beszéden lovagol, de maga a legnagyobb Pinokkió, és nem csak nappal délben és éjjel hazudik, hanem ha azt a cigány pofáját kinyitja mindig
csak úgy....
orbán, még a hazúgság vizsgáló gépre is bütyköt kötne..
gina
@ómió: Te buzi barom dugd már az orrod OV seggébe te elmebeteg,, nem tudsz világosan gondolkozni és ne elvtársozzál te putris, ki is az elvtárs te majom, OV d és bandája Ök a Kelet barátai, de ez neked agyhibás magas ugye??
ómió
@gina: Már azt se tudod, kinek csápolsz, latrinabúvár szarkupac efftársnő!? Szóval az OPNI "kitaszítottja" vagy és más elmeosztály már be sem fogad!? Bad luck - mondhatná Kamugeri efftársad! De azért legalább a Böszmeszart töröld már le a mocsokbolsi pofádról!
Macskaszem
Kár volt a fáradságért. Orbán szövegeiben legfeljebb a szóköz igaz. Ami maga a semmi.
Aki Én
@ómió: Nem tanulnál meg egy újabb magyar szót? Lécci...
Annyira egysíkú faszkalap vagy, hogy az már merénylet.
silber13
@Aki Én: valamit megtanulni?? Miért kérsz ettől a többdiplomás(!! )))))))))))))))))))))))) ) izétől lehetetlent??,
ómió
@Aki Én: Most meg már a faszkalapságodat hazudnád másra, bolsiék fajgörénye!? Nem elég, ha csak a tetves bolsiságodat próbálod?
silber13
@ómió: " Ráhazudni, faj- és egyéb önjellemző faj fajták gyűjteménye" !:-Gratula!:)))))
4
4
balos
Mikor a személyi adatait kérdezték!Neki külön rovatot nyítottak:vallása=geci!
ómió
@silber13: Nem gyűjteménye az, hanem jellemzője! Ahogy a tiétek, bolsikéi is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.