Szerda este először a kormányzati tájékoztató oldalon, majd a Magyar közlönyben is megjelent, hogy 5,5 millió beoltott után megszűnik a maszkviselés, újabb enyhítések jönnek.

Zacher Gábor szerint nincs vége a háborúnak
Kép:Pixabay

Az enyhítésekről Zacher Gábor toxikológust, a hatvani kórház főorvosát kérdezte az Index.hu.

Zacher Gábor toxikológus, a hatvani kórház főorvosát kérdeztük a járványügyi szabályok enyhítéséről. Mint mondta, nem győzi hangsúlyozni:

a védettség a második oltás utáni 12-16. napon alakul.

A beszúráshoz kötni az enyhítést szakmailag nem logikus döntés. Hiszen az 5,5 millió oltás még nem jelenti azt, hogy 5,5 millió védett ember van. Lehet, hogy az első oltás után is kialakul egy minimális védettség, de a teljes biztonság a második oltás után 12-16 nappal lesz.

A probléma az, hogy az oltási hajlandóság csökkent, és rengeteg ember nem tudja megfogalmazni, hogy miért nem vette még fel az oltást. Tehát a kórházban amikor megkérdezem, hogy miért nem kapott még vakcinát, olyan válaszokat kapok, mint a „csak”, „csakúgy”, „nem tudom”, „nem kerestek még”

– mondta Zacher Gábor az Indexnek, megjegyezve:

bár utóbbi indok a legmeghökkentőbb, megérti a felvetést.

Megítélése szerint ugyanis „nem jó az oltások propagandája”, tapasztalata szerint még mindig attól rettegnek az emberek, hogy chip kerül a szervezetükbe, illetve, hogy módosítják a géneket.

Nagyon fontos lenne magyarul, roppant érthető módon elmagyarázni, hogy hogyan működnek az oltások. Tök jó az óriásplakát, tökjó a gyors reklámfilm, de még jobb lenne egy felvilágosítás, hogy mi történik egész pontosan a szervezetben az oltástól. Így az emberek tudnák, hogy nem chip, nem örökítés, nem méreg. Az embereknek tudniuk kell, hogy mi ez, és akkor talán nagyobb lesz a hajlandóság, mert valljuk be, hogy jelenleg a 8 milliós oltásnak, ami a nyájimmunitást adja, annyi esélye van, mint utolsó fagyinak a gyerekzsúron

– véli Zacher Gábor, aki azt is hozzátette:

az önkormányzatoknak nagy felelősségük van az oltáskampányban, meglátása szerint a képviselőknek most is házról házra kellene járniuk, mint választásokkor, csak most nem a szavazatért, hanem az oltás felvételének fontosságáért.

Arról, hogy a maszkviselési szabályok is enyhülnek, sem a tömegközlekedési eszközökön, sem a plázákban nem lesz kötelező a maszk, Zacher Gábor úgy vélekedett:

egyéni ízlés kérdése, hogy az emberek miként döntenek, amikor béke van. Most ugyanis az van, de itt vannak a mutánsok, és ez még okozhat gondot.

Most béke van. A betegek és az elhunytak száma csökken, aminek persze nagyon örülünk. De itt vannak a mutánsok. Ha valakiben, mondjuk egy védett személyben ott a mutáns, és elmegy szórakozni a barátokkal: puszi jobbról, puszi balról, és máris megkapta a nem védett, oltatlan barát a mutáns vírust.

A beoltottnak semmi baja, vagy enyhe tünetekkel megússza, a védettség nélküli barátok sorsa pedig ismét ijesztően, akár tragikusan is alakulhat

– véli a szakember, hozzátéve: ugyanezt a példát vetíthetjük a lakodalomra, egy nagyobb bulira, fesztiválra, vagy a bevásárlásra. Ezért mindenkinek azt tanácsolta, hogy vegye fel az oltást, hiszen, mint mondta,

nincs vége a háborúnak!

Forrás:Index.hu
Címlapkép:Pixabay

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
ez az egész majdhogynem egy orosz rulett...a 65 év feletti embereknek méginkább...annak a közel hatszázezernek, akit kínai szerrel oltottak annak simán rémálom minden perc..(én például tudom, hogy nincs bennem ellenanyag) tehát ezrek izgulnak, belefuthat-e a vírusba...

a főpolgármester húszezer ingyenes tesztet ígért azon hatvan év felettieknek, akiket kínaival oltottak..nemsokára lehet regisztrálni a vizsgálatra...

nos e körül a jóindulatú segítség körül baromi nagy kavarodás lesz...(mondhatni hatalmas tülekedés) hiába engedik, hogy ne kelljen a maszk, mert már majdnem nyájimmunisak vagyunk, asszem baj lesz ebből(is)
Nessy
@jesz: Igazad van! Arról nem beszélve, ha olyan országba utazik valaki, ahol nincs semmi korlát, onnan haza lehet hozni egy, két mutánst, anélkül, hogy tudna róla. Nem kell ide migráns, megoldjuk népnemzetileg. Ezt már a harmadik hullámmal megéltük, szomorú eredménnyel.
csak úgy....
jobb ha a zacher meghúzza magát,-még mielött a pálinkás pali hadat nem üzen neki! :)
Pálinkás Pál
@csak úgy...: zacher egy celeb köcsög...nem virológus, nagyjából annyira hiteles ,mint a másik üzemorvos, a szlávik!...:)
vacsi
@jesz: Engem is kínaival oltottak, de nem hiszem, hogy rosszabb, mint a többi - persze, más. De gyerekkorunkban a védőoltások hasonló alapokon voltak, és lám, használtak. Lehet, hogy isteni szerencse is kell hozzá? Mindenesetre, mi továbbra is vigyázunk magunkra, )maszk, fertőtlenítés, távolságtartás). És, bizony, bezárkóztunk. No, nem szó szerint, de a család sokkal inkább együtt él - bár mindenkit más-más vakcinával oltottak. Mellesleg, szerintem a vizsgálatok is veszélyesek lehetnek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.