Tomanovics Gergely a Youtube-csatornáján élőben közvetítette, ahogy több ezer konzultációs kérdőívet tölt ki egy algoritmussal, a kormányzati honlapon napokig nem ütközött különösebb akadályba – írja a 444.hu.

Az ügyészség döntése előtt már tényként közölte a kormány a vádemelést a NERbot készítője ellen
Kép:YouTube

Nem ez volt az első alkalom, 2020 szepemberében egy hobbiból programozni tanuló férfi szintén tömegesen kezdete kitölteni az akkor konzultációt.

A kormány a mostani támadás után is közölte, hogy feljelentést tesz az ügyben, illetve a kormányzati honlap hozzátette azt is:

A korábbi konzultációs honlapot ért támadás ügyében azóta vádemelésre is sor került.

Azonban, ez így kicsit erős volt, mert a legutóbbi hírek még csak arról szóltak, hogy a rendőrség május végén lezárta a nyomozást, majd a Kiberbűnözés Elleni Főosztály az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

Az ügyészség viszont idáig nem jelezte, hogy lépett volna az ügyben, így nem világos, hogy a kormány miért beszélt vádemelésről.

Az ügyészség szerint azonban az ügy még messze van a kormány közleményében belengetett vádemeléstől. 

A vádemelést nehezíti, hogy információs rendszer vagy adat megsértésem miatt akkor lehetne eljárni, ha a NERbotok készítői feltörték vagy kijátszották volna a konzultációs oldal védelmi rendszerét. 

De ez nem történt meg!

Ugyanis a kormányzati oldal kezelői nem építettek ilyen védelmet a rendszerbe sem tavaly szeptemberben, sem most. A robotokat kiszűrű reCAPTCHA-t is csak azután helyezték el az oldalon, hogy

Tomanovics már a harmadik élő közvetítését indította el és több mint ötezer konzultációs ívet költött ki.

Forrás: 444 
Címlapkép: YouTube

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
"Pelikán elvtárs ez már az itélet",
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Fidesz szokás! Felhívják a figyelmet az informatikai hibájukra, hibájukra???, és vádlott lesz, aki figyelmezteti őket! Az előzőnél remekül működött, itt kiderült a "kiskapu" a programban. Helytelen volt Tomanovics Gergelytől felhívni a figyelmet a "hibára"!
kereső
"Pelikán elvtárs ez már az itélet",
human
@kereső: pontosabban: "Virág elvtárs! Ez már az ítélet."
nezelodo
Majd az így kitöltött íveket lehet lobogtatni Brüsszelben, hogy ez a magyar emberek akarata. Jól jöhet ez a tapasztalat akár a választáskor is. Vagy csak simán ilyen gagyi szoftverekre futja az erre fordított adófizetői forintjainkból?! Lehet, hogy kettős a haszon...
namihami
De megvan az esély rá, hogy odakinn nem mindenki látta A tanút! Addig még élhet a remény, amíg nem néznek jobban utána.
ómió
Efftársilag a "kristálytiszta" bűncselekményhez is ügyész kell? Ja, igen! Az "ideális" az "európai" lenne!
human
@sgl: Lehet, hogy jogot végzett, de egy percet nem dolgozott a szakmában. Amit tanult azt pedig a jogi kiskapuk kihasználására használta fel és nem jobbá akarta tenni a jogalkotást.
simmering73
Mi az ítélet? "Az a kérdés példát akarnak e statuálni apukán. Akár halál. A statuálás a lényeg." (Tanú)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.