A lótrágya-saga folytatódik.
Csütörtökön számolt be arról a Momentum, hogy a Budakeszi-szerte érezhető lótrágyaszag Rákay Phillip kormányzati médiaszakember ménesbirtokáról származó, Natura 5-ös természetvédelmi területen lerakott konténeréből származik, amelyet a templom közelében helyeztek el.
Rákay Philip, az MTV Nonprofit Zrt. vezérigazgató-helyettese, a zsűri tagja az Eurovíziós Dalfesztivál – A Dal című televíziós showműsor második középdöntőjén 2015-ben. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Az esetről Hajnal Miklós momentumos politikus számolt be közösségi oldalán, a történetet pedig vasárnap még egy poszttal színesítette, amiben megírta, hogy Rákay hazudott az ATV-nek akkor, amikor azt állította, hogy a konténer csak ideiglenesen állt a természetvédelmi körzetben (amit időközben elvittek). Hajnal képekkel bizonyította, hogy a konténer hóban is ott volt kirakva. A párt több képet kapott helyiektől, az első januárban készült Hajnal állítása szerint.
Rákay Philip a poszt alatt válaszolt Hajnalnak, a politikust lehülyegyerekezte, a Momentumot az SZDSZ-hez hasonlította.
Fotó: Hajnal Miklós/Facebook
Megerősítette, hogy szerinte csak ideiglenesen volt ott a konténer, és tavasszal azért volt ott kettő, mert a templomkertben lemetszett rengeteg zöldhulladékot is ők szállították el saját költségükön.
Csak jelzem: rajtatok és hiperaktív Szél Bernadetten kívül soha, senkit nem zavartak a lovaink és a rendszeresen ürített konténerek sem. A bűzről hazudoztok egy erdő szélén, egy olyan templom közvetlen szomszédságában, amely mellett az 1700-s évek közepe óta állt istálló... Ti, kis zsúrmarxista ügynökök aggódtok a szent helyekért, meg a templomokért, tőlem féltve azokat? Kacagnom kell.
Hajnal válaszára sem kellett sokáig várni, szerinte a lakókat igenis zavarta a konténer bűze, hiszen ők szóltak nekik róla, fellépésük pedig jogos és hatásos volt. „2022-ben véget vetünk a fennhéjázó kiskirálykodás rendszerének” – fűzte hozzá Hajnal.
28 hozzászólásarrow_drop_down_circle
"Rákay hazudott az ATV-nek akkor, amikor azt állította, hogy a konténer csak ideiglenesen állt a természetvédelmi körzetben (amit időközben elvittek). Hajnal képekkel bizonyította, hogy a konténer hóban is ott volt kirakva. A párt több képet kapott helyiektől, az első januárban készült Hajnal állítása szerint."
Kálmán most magasan nyert egy szavazást, "A legidegesítőbb fidesz csicska" címen. Keményen megdolgozott érte
...ezért mindent megtesz...
Azt értem, hogy határozottságot kell mutatni, de ezt azért kicsit át kellene gondolni, tekintettel a Momentum hatalmas átütő sikereire, pl teraszozás, táborozás ("váltáska" botrányosan gáz :( ), stb, ahol van egy tucat aktivista és 3 szimpatizáns.
Röhögnöm kell.
Ha visszatekintek, mennyire vágytam egy fiatalabbakból álló új pártra, de rosszabbak, mint a többi vén majom, akik itt maradtak a 80-as évekből.
Sokáig gondolkodtam, vajon miért ennyire gázosak: pedig ők aztán tudnak angolul, tehát elvileg tudnának tájékozódni, körülnézni a világban, kapcsolatokat kialakítani. Fiatalok, tehát meglátnak olyan dolgokat is, amik már túl gyorsak az idősebbeknek, magukba szívják az új eszméket is.
És mégis, csak állnak bambán, nem tudják felvenni a ritmust, képtelenebbek a változásra, mint egy 80-as nyugger.
Aztán, sajnos, világossá vált: mert az egész náluk is csak egy álarc, a düh, a felháborodás, a tűz, stb, nem más, mint máz. Nem az a fontos nekik, hogy mi van a világban, hanem azt nézik, hogyan tudnak a nagy pénzhez közel kerülni.
Mondhatnám, hogy akkor várjuk egy újabbra, de felesleges. Puzsér mondta egyszer, nagyon helyesen, hogy ha valaki változást akar, azt vagy megeszik, mielőtt hallanánk róla, vagy bedarálják, saját képükre formálják, és ugyanolyan lesz, mint azok, akiket "le akar váltani".
Személycsere lehetséges. De a rendszert leváltani nem lehet.
Új hozzászólás