Az emigráció különböző hullámai során generációk távoztak külföldre a magyar orvostársadalomból is, de az elvágyódó emberek, akik a kultúra csúcsa felé törekednek, mindig visszajutnak oda, ahonnan indultak – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten, a Magyar Orvos-Egészségügyi Világtalálkozón.

Kásler: ezért hagyják el az emberek az országot
Fotó: Facebook/Kásler Miklós

Kásler Miklós köszöntőjében azt mondta, hogy

az emberek nemcsak politikai okok miatt, hanem a világ megismeréséért, a lehetőségek megragadásáért hagyják el az országot.

Ők megtapasztalják a világot, de emellett megtapasztalják saját gyökereiket is – tette hozzá.

A miniszter reméli, hogy a találkozó résztvevői kicserélik tapasztalataikat, megvitatják ismereteiket, és emellett "felismerik egymásban ugyanazt a kultúrát, szellemiséget és ugyanazt az életérzést."

Kásler Miklós kiemelte: a kormány hetven év mulasztásainak, hiányosságainak pótlására elindította a magyar egészségügy teljes megújítását.

Ehhez kapcsolódóan a találkozóra összeállítottak egy kiadványt is arról, hogyan képzeli el a kormány az egészségügy fejlesztését, és a magyar egészségügy jövőjét

- fűzte hozzá.

A miniszter arról is beszélt, hogy Trianon társadalmi következményei a mai napig érezhetők, de "mégis itt vagyunk, és a nemzet Közép-Európában ismét betölti azt a hivatást, amelyet több mint ezer évvel ezelőtt Szent István meghatározott".

Az esemény fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

Forrás: MTI

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Az ilyen tökfejű politikusok miatt hagyják el az országot, mint amilyen te is vagy, te HÓHÉR!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
Pedig "csak" az efftársak "vívtak ki" nekünk a "magasabbrendű társadalmukkal" 50 év lemaradást a "rothadó kapitalizmus" mögött, amiből még máig is maradt bőven!
simmering73
Csak győzzük kivárni, hogy kalandvágyó orvosaink visszatérjenek.
kissé felnőttem
manó bácsi elhuzhatnál ám te is jó messzire ugyanis az emberek innen a puszta megélhetésükért mentek és mennek mert pénzből élnek és még szabadságvágyuk is van Meg kellett volna fizetni, tudod nem alamizsnával meg tíz parancsolattal,mert abba te is belefásulnál csak neked félisten a barátod azért húzód még de letelik ám .
Gazella
Nem rúgta még senki seggbe ezt a zsenilis hóhér faszt???
Aki ki megy mint orvos, az talán nyugdijas korára hazajön... Ha haza akar jönni.
vacsi
@kereső: Nagyon jól összefoglaltad! Még annyit tennék hozzá, hogy attól sem kell rettegni, hogy mindenféle beteges emberek buzit - meg még ki, tudja, mit - próbálnak meg nevelni az unokáinkból...
moareka
Majd 80 évesen, mert itt akarnak meghalni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.