Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt szervezésében utazhatnak a külhoni magyarok Budapestre.

Békemenet – már Erdélyben is megkezdték az utazásszervezést

Fotó: Facebook

„Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt, csakúgy, mint eddig minden alkalommal, ezúttal is utazást szervez a budapesti Békemenetre. Az EMNT és a Néppárt szervezésében eddig minden alkalommal részt vehettek a nagyváradi, illetve erdélyi magyarok a magyarországi Békemeneteken. Ezúttal is várják az érdeklődőket és jelentkezőket az EMNT nagyváradi székhelyén …”

- áll a nagyváradi Bihari Naplóban megjelent felhívásban.

A Néppárt élére vasárnap újraválasztott Csomortányi István a Népszavának elmondta, Erdély több megyéjében szerveződnek ilyen utak, van ahol a Néppárt, van ahol „baráti társaságok” révén, de pontos számot nem tud mondani.

Forrás: nepszava.hu

Címlapkép: Facebook

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

134.bátor
Mièrt nem Bukarestben szerveznek bèkemenetet? Maradjanak otthon a picsába,senki nem hívta ide őket. Vagy mègis?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
ezek után köpje szemen magát aki mzp-re szavazott...őszerinte rendben van hogy a határon túli horda beleugat a dolgainkba..
Pálinkás Pál
@Horizont: keresgélj...most épp erdélyi kortes körútra
készül...
134.bátor
@Pálinkás Pál: Az már règen meg volt szervezve,testvèrvárosi látogatás. Szèkelyudvarhelyen nem is akarja fogadni a polgi. Nem rá szavaztam egyèbkènt
Dr. Proktor
@Pálinkás Pál: Kevered a szezont a fazonnal! MZP azt mondta, hogy külföldi ne szóljon be a hazai dolgainkba, de a parlamentben képviselheti saját dolgaikat...
134.bátor
Mièrt nem Bukarestben szerveznek bèkemenetet? Maradjanak otthon a picsába,senki nem hívta ide őket. Vagy mègis?
Pálinkás Pál
@Dr. Proktor: a magyar parlamentben ne képviseljenek semmit...
Nyírfa
@Horizont: Meg viszik is. Aztán a magyar kórházak átveszik a román betegeket.
Ha Orbánnak semmi más bűne nem lenne azon kívül, hogy hagyja a covidot érvényesülni, sőt, megvédi, nehogy eltűnjön mint a veszélyhelyzet hivatkozási alapja, akkor is életfogytiglant érdemelne.
Pálinkás Pál
@Horizont: nem azt mondtam hogy így lesz, csak azt hogy mit akar...a szememben nagyjából orbánnal egy szinten van...
Macskaszem
Qrva anyjuknak jönnek ide. Hozzák a kórságot, de nem számít, a gyűlöletmenetbe kellenek tölteléknek. Remélem összefertőzi egymást a sok gyűlölködő állatja.
Pálinkás Pál
@Macskaszem: nagy összegbe lefogadom, bő egy hónapig semmiféle kiugró emelkedés nem lesz , mert akkor rá lehetne fogni a birkamenetre...legalább majd ti is látjátok, az egész egy politikusok által generált probléma..
Macskaszem
@Pálinkás Pál: Tudom, nem lehet téged meggyőzni, de Romániában már a kórház ablakán folynak ki a betegek. Szerinted mitől lett egyszerre annyi beteg, hogy már a szomszéd országoknak könyörögnek, hogy fogadjanak be betegeket. Biztos nem a bárányhimlő tombol. Ide is hoztak már vagy 50-et.
Nessy
@Macskaszem: Teljesen reménytelen a meggyőzése. Úgy mellékesen akármennyi lesz is két-három hét múlva az új beteg azt úgy sem tudjuk meg! Van a nyomtatvány , ahova beírnak egy számot. Utána a régi szöveg : Elhunyt: "zömében idős, krónikus beteg"
Pálinkás Pál
@Macskaszem: nos...nem vitatom hogy hoznak betegeket..de azért kíváncsi lennék, kor, egyéb betegség...Romániában is azok halnak meg, akiknek gatya az immunrendszere..mint bárhol a világon...a szomorú az ...hogy nem kapnak ellátást a gyógyítható betegek, mert helyettük a 85 éves ,daganatos bácsikával foglalkoznak ,hogy esetleg pár nappal tovább szenvedjen a lélegeztetőn!!! tudod, rengeteg olyat ,akit egyéb esetben hagynak békésen elmenni az elfekvőben, azokat most a politika miatt előtérbe teszik az intenzív osztályokra...holott az orvosok megmondták azon covidosok ,akik gépre kerülnek 90 % -ban nem jönnek le élve... tessen érteni??? emberek halnak meg ,mert 4 hónap múlva kap időpontot egy szívbeteg, mondtam, magasról szartam az egészre ,amíg csak magatokat hülyítitek...de most már mindenki veszélyben van a szaros hisztitek miatt!!!
colibri
@Pálinkás Pál: Te hol élsz? Honnan veszed, hogy a 85 éves daganatos bácsikával foglalkoznak, mikor már a 70 évesek sem kapnak onkológiai kezelést!!!???
Nessy
@Pálinkás Pál: Csak úgy mellékesen, a kormány idióta rendeletei miatt egyre többen hagyják el az közegészségügyet. Ez többet árt, mint a Covid!
Pálinkás Pál
szövegértés?...pont azt mondom hogy nincs ellátás...de ha megnézed a covid halott listát, tele van daganatos öregekkel...tehát ha covidos...akkor egyből foglalkoznak vele, mert most ez a politika...ha más bajod van ,fordulj fel..mert nincs időpont, csak hónapok múlva..orvosok átrendelve egy olyan dolog miatt, amire nincs gyógyszer, az immunrendszeredtől függ,túléled vagy sem..ezért tartom undorítónak ezt az egészet...
Pálinkás Pál
@Nessy: ebben egyetértünk...de nem lettek volna a rendeletek ,ha nem hájpolják a covidot
lampa laz
Most megmutathatnák az Erdélyi magyarok, h tisztességesek hozzánk és nem jönnek el a cöf idióta menetelésére.
Nessy
@Pálinkás Pál: A márciusi idióta rendelkezésnek semmi köze a covidhoz. A mellékállás vállalás megnehezítése padlóra küldte a járóbeteg ellátást. Ez várható volt, de most a magán egészségügy "támogatása" a lényeg. Magyarul, ha van pénzed, meggyógyulsz, ha nincs így jártál. Nekem is ha lenne pár millióm, már megoldódott volna a gerinc problémám. De kórházi nyugdíjból nem telik magán ellátásra.
Clavigo
@KisTehen: Arrafelé magyarul is beszélő oláhok románok laknak ...Semmiféle erdélyt nem ismerek..
Pálinkás Pál
@Nessy: igazad van..emlékezz..tavaly tavasszal mondtam...isten óvjon mindenkit aki valóban beteg lesz...mert a covid hiszti miatt nem fogják ellátni../ vissza lehet keresni /...hát nem megint igazam lett?...erre még rájött az eü-ből az elvándorlás...a helyzet kialakulásáért a sok birka is felelős, akik vidáman tapsikolnak a covid kamunak...én még nem láttam, nem hallottam covidosról a környezetemben,pedig sokfelé járok..mióta nincs korlátozás...mindig csak kórházakról hallok...most az kell a riogatáshoz...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.