Ilyen egy politikai potyautas! Semmivel nem járul hozzá a beruházás sikeréhez, pitiáner módon kötekedik, a kákán is csomót keres, miközben kényszeredetten próbál tetszelegni – üzente Facebook-oldalán Lázár János Márki-Zay Péternek.

Lázár János saját sikerének érzi a vasútvillamost, nem ad belőle Márki-Zay PéternekFotó: MTI/Rosta Tibor

Lázár azért akadt ki ennyire, mert Márki-Zay azt találta mondani, hogy a projekt időközben jelentősen drágult. Lázár szerint ez csúsztatás.

Nekünk ez már nem újdonság, hiszen eddig is így vezette a várost. Most pedig az egész országra ki akarja terjeszteni a "sikeres modellt". Márki-Zay Péter a szokásos stílusában most is csúsztatott párat, amikor a tram-train költségeiről, megvalósításáról, vagy épp menetrendjéről beszélt. Ezután csöndben visszavonta azt az ígéretét, hogy a vásárhelyi közösségi közlekedés ingyenes lesz. Bejelentette ugyanis, hogy a tram-trainre ez már nem vonatkozik, mert Lázár… De a nap híre mégsem ez, hanem az, hogy a tram-traint megterveztük, kilobbiztuk és megcsináltuk.

Jó utat, Vásárhely!

- írta sértődötten Lázár János.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Emmersson71
@verőce21: Na, akkor pláne meghívhatta volna :) Úgy tűnik, "semleges" a költő - minden rendszerben egy suttyó!

Most épp egyébként a Magyar Nemzeti Múzeum megújításáért és a múzeumi integráció előkészítéséért felelős miniszteri biztos, valamint az intézmény igazgatója is. De nem a "rendszer kegyeltje" szerencsére :)
lusta
@verőce21: Dréga sztrovacsek, én nem a szerelvényről beszéltem, hanem a pályáról, amin 300 km/h sebességgel dönget az ICE. Elhiszem, már nagyon sokszor bizonyította, hogy tud írni, olvasni, de szövegértéssel még gondjai vannak.
verőce21
@lusta: Drága Sztrovacsek, a pálya hasonlítható a legkevésbé, az ívek, a kitérők, az alépítmény, síntípusok, kötések, megállóhelyek száma..., hozzájutás a megállókhoz, annak forgalomszervezése, biztonsági berendezései...
verőce21
A hőskorban élet-halál kérdése volt a vasútfejlesztés.
Most a versenyképesség múlik rajta.
Makizaj ebből egy betűt sem ért.
ómió
Akkor, Márki efftárs azt is "átverésnek" fogja "minősíteni"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.