A hatvani kórház orvosa úgy fogalmazott a Klubrádióban pénteken, hogy nincs fennakadás, az ágykihasználtság 60 százalék körüli lehet. Tapasztalatai szerint ugyan nem vidáman és mosolyogva, de „a rendszer most működik” – írja a portfólió.hu.

Zacher elmondta, miért magas a magyarok halálozási aránya
Fotó: RTLKlub

Az orvos nem ért egyet azzal, amit Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő mondott, aki szerint már összeomlott az egészségügy. Zacher szerint nincs még akkora megterhelés, mint a harmadik hullám csúcsán, és remélik, nem is lesz.

Arról is beszélt, hogy ha csökkenő tendenciát látunk a statisztikában a lélegeztetett betegek számában, annak kisebb százaléka az, akit le lehet venni a lélegeztetőgépről, és nagyobb százalék az, akit sajnos elveszítenek

- számol be a Klubrádió.hu.

A lélegeztetett betegek korábban jellemző 85-90%-os aránya kapcsán kifejtette: most egy picivel jobb a helyzet, de „nem mondhatunk olyan eredményeket, hogy ez itt 40-50 százalékos”.

Náluk – ez „csak a kis kórházuk statisztikája” – a betegek körülbelül 75 százaléka nem vett fel semmilyen oltást. Vannak kétszer oltottak, 10-15 százalék, de ők a másodikat többnyire 6 hónappal ezelőtt kapták, így már nem nagyon számítanak védettnek.

A műsorvezető megkérdezte, hogy miért lehet megint nagyon magas a magyar halálos áldozatok száma például Ausztriához, Csehországhoz képest.

Zacher Gábor szerint ehhez figyelembe kell venni, hogy a magyar lakosság egészségi állapota az EU-ban az egyik legrosszabb.

A megelőzhető betegségek és a daganatos betegségek szempontjából elsők vagyunk. Említette a rizikófaktorok között az elhízást, a cukorbetegséget, a dohányzást, az alkoholt.

Szerinte ezért is van, hogy az egymillió lakosra jutó halálozás szempontjából ilyen súlyos a helyzet, a világon az ötödik legrosszabbul áll Magyarország.

Forrás: portfolio.hu
Címlapkép: RTLKlub

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

K-2SO
'a magyar lakosság egészségi állapota az EU-ban az egyik legrosszabb"

12 év alatt lehetett volna ez ellen tenni egy felelős kormányzás keretében, amikor is dőlt a pénz az országra?
Lehetett volna, de Orbán nem tette.
Sőt, Orbán rossz kinézete az ország egészségügyi állapotának lenyomata - mentálisan (gondolkodás, érzelem, emlékezet), lelkileg, testileg.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
a magyar lakosság egészségi állapota az EU-ban az egyik legrosszabb. - korrekt, ennél csak az a fontosabb, hogy ártunk és qurmányunk elmeállapota még ennél is rosszabb! =))
justhpeter
@RonaGyuri: "ártunk és qurmányunk elmeállapota" gyógyíthatatlan, egyben kilátástalan.
K-2SO
'a magyar lakosság egészségi állapota az EU-ban az egyik legrosszabb"

12 év alatt lehetett volna ez ellen tenni egy felelős kormányzás keretében, amikor is dőlt a pénz az országra?
Lehetett volna, de Orbán nem tette.
Sőt, Orbán rossz kinézete az ország egészségügyi állapotának lenyomata - mentálisan (gondolkodás, érzelem, emlékezet), lelkileg, testileg.
ila51
@K-2SO: Még jó hogy nem Ő az orvosom , nem hinnék neki .
KisTehen
@K-2SO: építettek egy csomó stadiont, mindenki mehet sportolni
surdilloFUJT
@KisTehen: Hülye barom,megártott a tarka bika szexe???Agyatlan fidessnyalonc,csicska!!!
teuton57
@KisTehen: Orbancod is sportol? Szerintem inkabb örajta sportolnak, hasrefekszik is hintalovagolnak rajta! Rendkivül "sportos" ugyanis a testalkata...
sgl
Az, hogy a magyarok egészségi állapota ilyen jó, az annak köszönhető, hogy a fidesz kormány közmédia napi 6 órás - a politikát megtíltották a közcsatornán, mert az ország népének egészségi állapota a legfontosabb,- hathatós kampányt folytat az egészséges életmódért, a családokat ösztönzi egészséges ételek vásárlásár az alacsony áfával, a gyermekek egészséges növekedéséhez, szellemi fejlődéséhez mindent megadnak.

A bölcsődében és óvodákban mosolygós dadák, óvónők foglalkoznak a picikkel, akik szinte haza sem akarnak menni olyan jól érzik magukat a szép, tiszta oviban, bölcsiben.

Hát igen, a fidesz mindent megtesz a gyerekekért.
Az elllenzék meg folyamataosan nemváltó műtétekkel zaklatják a piciket, a családokban verik őket és csak szivárványos bugyiban és rugdalózóban élhetnek.
Ludas Matyi
lehet, hogy azert ,mert draga a zöldseg es a gyümölcs?
Nem jut az emberiseg elegendö vitaminhoz?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.