Az igazságügyi miniszter szombat reggel az M1-en beszélt az Ab alkotmányértelmezéséről.

Az Alktománybíróság megerősítette a kormány bevándorláspolitikáját – Varga Judit szerint ez előremutatóFotó: Varga Judit/Facebook

Varga Judit közölte: az Ab szerint Magyarországnak joga van megvédeni a határait, a magyaroknak joguk van eldönteni, hogy kikkel akarnak együtt élni. Szerinte a szerv döntése előremutató, mivel figyelemmel van arra, hogy a menekültügy, a bevándorlás jelenlegi, békeidőben született uniós szabályozása nem tud a valóság új kihívásaira, a gyökeresen megváltozott migrációs helyzetre reagálni.

Ha valami nem működik és sürgősen meg kell oldani, akkor szükség van egyedi megoldásokra

– fogalmazott. Az Ab éppen azt mondta ki, hogy ameddig az uniós menekültügyi szabályok végrehajtása közös hatáskörben nem működik, addig a kormány a nem kizárólag közös hatáskörökben kezelheti a felmerülő valós problémákat.

Az új európai szabályozás kidolgozása folyamatosan napirenden van

– nyilatkozta.

Az Ab pénteken közzétett döntésében kimondta, hogy Magyarország jogosult a hiányos, nem kizárólagos uniós hatáskör gyakorlására, amíg az EU intézményei meg nem teszik a közös hatáskörgyakorlás hatékony érvényesítéséhez szükséges intézkedéseket.

Az Ab ugyanakkor leszögezte: nem vizsgálhatta azt, hogy konkrét esetben hiányos-e a közös hatáskörgyakorlás érvényesülése, továbbá hangsúlyozta azt is, hogy az absztrakt alkotmányértelmezés nem irányulhat az uniós bíróság ítéletének felülvizsgálatára, valamint ebben az ügyben az uniós jog elsőbbségét sem vizsgálta.

Forrás: MTI
Fotó: Varga Judit/Facebook

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ómió
Hát, amennyiben a migráncskáosztól való mentesség előremutat, akkor, tényleg!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Hát, amennyiben a migráncskáosztól való mentesség előremutat, akkor, tényleg!
namihami
Az AB (Abortusz Bizottság) rábólintott az őket kinevező, pozícióbantartó és véleményét általuk (is) közlő Atyaisten és Fizető nyilatkozatára? Mázli...
Vajon meddig lenne az egész Gittegylet, ha nem így történne?
kereső
Ez a nő teljesen hozzáhülyül orbánhoz.
kereső
Inkább foglalkozna a völner üggyel, meg a pegasussal- és tenne rendet a minisztériumában. De ahhoz ész , meg egy kis szakmaiság is kellene. Egyebet nem csinál, mint kampányol a fideSS-nek.Et a dolga egy miniszternek? Nem az lenne, hogy az európai biróságok ne meszeljék el sorozatban a magyar jogszabályokat?
Nessy
Nem lesz egységes bevándorlás politika, mert Orbán még a címet is már megvétózza!
justhpeter
Ez a nyalonc háziszárnyas már megint kómába esett a saját egójától és hazugságokat agonizál.
Néro
Mit mondott te vászoncseléd rúgj bele a Nagy Körösztény Büdös Lábaddal ?
Xar emberek vagytok meg az is aki éltet benneteket.
RonaGyuri
@RonaGyuri: Hírünk a világban

Szelestey: „Szabad szemmel: kudarcot vallott az Orbán-kormány - Orbán Viktor újra a világsajtó középpontjába került, de ezúttal sem az általa hozott intézkedéseket méltatják.”

A hírösszeállítás nem csak az AB állásfoglalásról szól, bár az az elsődleges témája, azonban a Süddeutsche Zeitung cikke igazán elképesztő. Bár az igazat megvallva sem tényében, sem témájában, sem a feldolgozás módjában nem igazán meglepő, sőt sok vonatkozásában igazi „déjà vu”. Sokban emlékezet a 60-as 70-es évek azon eseményeire, mikor bizonyos beruházásokról (vadászkastély, villa, etc.), bár távolról láthattuk, de a céljáról a német sajtóból értesültünk.
Nos bajor portál „Die größten Raubtiere nehmen alles, was ihnen gefällt” címen számol be egy esetről.
A cikkhez kép is dukál:
www.sueddeutsche.de/image/sz.1.5155077/1408x792?v=1639154440&format=webp

„Das System Viktor Orbán: Leute aus seinem Umfeld wurden auf wundersame Weise Multimillionäre. Korruptionsforscher gehen davon aus, dass ein Teil der Investitionen aus EU-Geldern finanziert wurde. (Foto: Olivier Hoslet/AP)
” aláírással
Hogy mi történr? „”Magyarországon egyfajta rabló hadjárat megy végbe: Orbán Viktorhoz és a Fideszhez közelálló oligarchák tucatjával vesznek át cégeket, és sok jel utal arra, hogy ehhez zsarolást, illetve hatósági segítséget is igénybe vesznek. A legnagyobb német lap megszólaltat egy vállalkozót, aki név nélkül elmesélte, hogy egy szép nap megjelent nála két úriember, nyilvánvalóan a TEK emberei, egy terepjáróval és tettek neki egy ajánlatot, miszerint fizessen készpénzben 200 ezer eurót és akkor sikerrel megpályázhat egy nagy állami megbízást, több tízmilliós értékben. A fele az EU-tól jön, a többit a kormány adja.!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.