Egyre több és több politikus kezd 2kibeszélni2 az összefogás keretei közül, hiszen az előválasztás óta Márki-Zay Péter  karriervágya egyre jobban eluralkodik a demokratikus térfélen. Attól tartunk ne lesz ennek jó vége. Erre a félelmünkre erősít rá az Amerikai Népszava egyik cikke is.

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: Városi Kurír
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Nem tudom, hogy került MZP az élre az előválasztás második fordulójában, de ennél rosszabb, és a fidesz számára ennél jobb nem is történhetett volna! Elkapta a jó embert az "ide nekem az oroszlánt is" szindróma, és úgy viselkedik, mintha már 100%-kal nyerte volna a választást.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Pálinkás Pál
márki zaj süllyesztőbe való,nárcisztikus szarzsák..
Peller Anikó
Sajnos. Már hátbaszúrta a szövetségeseit. Az nyilvánvaló, hogy nem kíván velük együttműködni, még saját pártot is alapítana 2-3 emberrel, a többi párttal nem működik együtt sőt felszólította Gyaurcsányt, hogy ne kampányoljon és amilyen béna csendben van.

A mak izét a fidesz nyomta fel az előválasztáson. Az első körben így sikerült semlegesíteni Jakabot, aki potenciálisan a legveszélyesebb volt a diktáló hatalmára nézve.

A második körben mozgósított fidesz szavazók kiütötték Dobrevet is, Kalácsonyt meg megvették kilóra, ügyesen.

A maki ettől felfuvalkodott és azt képzeli most már egyedül is győzhet. Csakhát a fidesz legközelebb nem rá fog szavazni. Az összefogás nélkül pedig van neki olyan tízezer támogatója. Ezzel kiállhat a fidesz monolit ellen, biztos siker.

És akkor még azzal számoltunk, hogy a fidesz még nem bírta megvásárolni a mak izét..
kereső
@Peller Anikó: Teljesen kezd hasonlitani a közelmúltra, amit az szdsz fémjelzett" a farok csóválja a kutyát".
simmering73
"...Márki-Zay Péterről a butaság szobrát lehetne megmintázni, hogy nem együttműködésre, gesztusokra törekszik, hanem kisajátít magának mindent, mert akár így, akár úgy, ezzel bukásra van ítélve. Neki egyetlen fegyvere az a hazugság, hogy csak ő tudja leváltani Orbánt, és akik elhiszik neki ezt az orbitális hazugságot, azokkal támadhatja és zsarolhatja az ellenzék pártjait. Ha Orbánt le lehet váltani, akkor arra más is képes, nemcsak egy másik jobboldali képmutató, ha pedig nem lehet, akkor ő sem tudja."
nepszava.us/marki-zay-minden-ellenzeki-part-elnoket-arra-kerte-hogy-ne-kampanyoljon-csak-o-kampanyolhat/
csak úgy....
ez nem karriervágy,-szerintem ö az egyedüli,aki komolyan is veszi,hogy seggbe kell rúgni fideszéket!
Nessy
Nem tudom, hogy került MZP az élre az előválasztás második fordulójában, de ennél rosszabb, és a fidesz számára ennél jobb nem is történhetett volna! Elkapta a jó embert az "ide nekem az oroszlánt is" szindróma, és úgy viselkedik, mintha már 100%-kal nyerte volna a választást.
verőce21
A nulla erkölcsiség Márki-Zaynál abban nyilvánul meg napról napra, hogy bármiért, bárkitől bocsánatot tud kérni.
Mint egy igazi katolikus: vétkezik, majd meggyónja. Elnézést kér, és másnap ugyanott folytatja, ahol abbahagyta, majd rezzenéstelen arccal megint bocsánatot kér. Mibe kerül ez neki? :D
kereső
@Nessy: Amikor megnyerte az előválasztást, mi volt az első mondata?" leváltottuk az ellenzéket". Úgy tűnik igazat mondott- szegény Magyarország!Szegény mi- ellenzéki érzelmúek, szavazók.
csak úgy....
benneteket olvasgatva,ti nem is igen szeretnétek megszabadulni orbántól!
lassan több hibát fedeztek föl mzp. ben,hogy annyi tán még orbánnak sincsen! :)
kellemes következö fideszes 4 évet! -ti dolgotok..
Nessy
Fognak még a kormánypártok módosítani a választási törvényen, meg kamu pártokat dotálni, voks turizmust Elég széles a repertoárjuk van az általuk törvényesített, nevezzük nevén, csalásra! Kamu pátok dotálása, voks turizmus, informatikai "probléma" , stb.
csak úgy....
@KisTehen: ha te igazat adsz egy nem fideszesnek,akkor ott valami büzlik! :)
fideszéknél még mindíg tart a hasmenés mzp. töl!
csak úgy....
@KisTehen: a helyedben én ist ezt mondanám! :)
kereső
@csak úgy...: Ez nem igaz! Viszont vannak olyan megnyilvánulásai MZP-nek, amelyek egyáltalán nem tetszenek. Ezt miért nem mondhatjuk el? Mert akkor "veszélyeztetjük" az Ő győzelmét? Már megbocsáss, de aki igy nyilvánul meg- az csak a saját kis karierrjét épiti, mi arra legyünk kárhoztatva, hogy ehhez asszisztáljunk, mint szavazók?Onnan, ez igy nem is látszik- ráaadásul én nem is "kapitányra" vágytam, hanem egy integráló személyiségre, aki minden erejével azon van, hoghy az éveken át kikönyörgött "összefogást" megtartsa- azt erősitse. Amit most látunk, nagyon nem ezt mutatja.
kereső
@csak úgy...: És akkor mi lesz velünk?
Nyírfa
Próbáltam bízni ebben az emberben, de az első pillanattól meglévő zsigeri ellenszenvem nem múlik.
Annyira érzem, hogy Dobrev kell ennek az országnak, hogy egyelőre hátrahúzódom mint megfigyelő:
ki, mit, miért mond és tesz. És van-e remény egy valódi miniszterelnökre.
Gyurka80
@Nyírfa: Van remény valódi miniszerelnökre, aki Orbán! Csak nem gondolod van annyi hülye ebben az országban aki erre a moslékra szavaz?
csak úgy....
@kereső: akkora nyomás alatt ami rá nehezedik,nem csoda ha nem tud mindenkor mindenkinek megfelelni! csoda,hogy bemerte vállalni orbán ellen ezt a bulit!
hogy veletek mi lesz? azt majd orbán eldönti!
ti ismét rossz lóra tesztek,ebben biztos vagyok,- hajlamosak vagytok elmerülni a részletekben ami teljesen fölösleges.
lampa laz
Ha jól belegondolok, a Gattyánnal készült cikket elolvasva, még vele is többet nyert volna az ellenzék mint ezzel az önjáró miniszterelnökjelölt robottal. Az utóbbi időben hiányoltuk is, h a nagy összefogás házatáján nagy a csend, semmi nyüzsi, megtörtént az előválasztás és ezzel együtt most mindenki kussol.
Valszeg ezért,
"Még világosabban ez azt jelenti, hogy Márki-Zay egy önfejű és öntörvényű, beképzelt hülye, aki nem hajlandó együttműködni senkivel. Az ellenzéki összefogástól függetlenítette magát. Mivel az orbáni gyurcsányozással és a jobboldali szavazók megnyerésének hamis ígéretével (ebből semmi nem látszik) meghekkelte az ellenzéki előválasztást és ő lett a közös miniszterelnök-jelölt, nem tudnak semmit csinálni vele szemben, mert Márki-Zay azonnal azt mondaná, hogy miattuk nem lehet elzavarni Orbánt. Ezért engednek, és hagyják, hogy azt csináljon, amit akar."
Javaslom, ha nem nyer, mivel egyedül akar választást nyerni, száműzzük vissza Kanadába. Én már feladtam akkor a reményt, amikor ezt lökték előre. Bár ne legyen igazam.
Macskaszem
@Nyírfa: Dobreven rajta van a Gyurcsány billog, és ez sokakat taszít. Márki Zay se tökéletes, de orbán leváltására mindegyik jelöltnél alkalmasabb, mert eléggé gátlástalan, és nem fél erős kifejezéseket használni. Faltörő kos ellen be lehet vetni mozgássérült
nyuszikát, csak nincs értelme. Aki nem Márky Zay-ra szavaz, az Orbán hatalomban maradását segíti. Sajnos ez a realitás.
Nyírfa
@Gyurka80: Te szavazz a Te moslékodra, semmi kifogásom ellene. Csak két moslék, Te meg Orbán, nem lesz fogyasztható attól, hogy duplázódik.
Gyurka80
@Nyírfa: Tudod mifelénk mosléknak hívják, ha mindenfélét összeöntünk.Szerinted a maszop dk jobbik momó stb mi, ha nem az?
kereső
@csak úgy...: Nincs rajta semmiféle nyomás- ha, azt tenné, amire vállalkozott: Sikerre vinni a hatpárti koaliciót- amely egyedül képes (lenne) leváltani a NER-t, megverni a fideSS-t. Ez volt az elvárás- és az, hogy ezt a sokszinű koaliciót tűzön-vizen megőrizze, összetartsa.Erre Te azt mondod, hogy rossz lóra teszünk.Mégis mire gondolsz, ki a francra fogojk/fogunk szavazni?
csak úgy....
@Gyurka80: mifelénk ,téged meg úgy hívnak,hogy -na ennek is elfér az esze egy májkrémes dobozban! nem kérek választ,nem kell bizonyítgatnod!
kereső
@Macskaszem: Azért nem kéne "gyurcsányozni"...
Nyírfa
@Macskaszem: Ez egy lehetséges opció. De, az is lehet, hogy csak ürügyet keresünk az igazság további fektetésére.
Még csak december van, sok víz lefolyik tavaszig a Dunán. Én figyelem Gyurcsányt. Tegnap azt írtam, okos enged, látszólag hátra lép. Valójában, szerintem fogalmunk sincs, mi zajlik a háttérben.
Nem véletlenül jön Macron. Nem véletlen, hogy nem hívták meg a tuskót a demokráciacsúcsra. Nem véletlen, hogy az új német kancellár nem reagált Orbán meghívására. Nem véletlen a fidesz menekülő státusza. Nem véletlenül kerülnek elő fidesz-ügyek. A nyakunkon az ukrán helyet. Tajvan. Belorusszia.
Észak-Korea. Afganisztán. Kína önmagában egy atomcsapás. Putyin beteg, át kell adnia a hatalmat.
Számít Orbán?
Az számít, mi, akik itt élünk, felkötjük-e a gatyánkat. És, ha megszálljuk a Kossuth teret, akkor a rendvédelem kit választ: egy elmebeteg kormányt, amely velük is erkölcstelenül bánik, vagy minket, akit szolgálni és védeni hivatottak.
Nyírfa
@Gyurka80: Bocs, de értelmes emberekkel szeretek dialogizálni.
csak úgy....
@kereső: mzp. egy vadmalac csordával áll szemben,ezt vedd figyelembe!
biztos vagy abban,hogy ez a 6 párti koalició miatta nem eléggé olajozott ?
arra nem gondoltál,hogy azok között is akadhatnak ellenlábasai,talán még olyanok is,akik titokban a fideszéknek tapsikolnak? nehéz lehet egy ilyen tarka "bandában" bandavezér lenni,akikben végül is nem biztos,hogy igazán bízhat.
nem tudom kire fogtok szavazni,minden esetre nagy a tétje!
Nyírfa
@Nessy: Nem tudok megbocsátani Karácsonynak. Üdvözlöm most is, ha jót lép, eredményt ér el, de vége a "dalnak". Valószínűleg nincsenek álmatlan éjszakái a tette miatt, sőt, úgy érzi, hogy ezzel a lépéssel megmentette a hazáját. Márki-Z ömlengett is, mekkora államférfi Karácsony Gergely.
Én ezt másképpen hívom: árulásnak.
csak úgy....
@Nyírfa: "Valójában, szerintem fogalmunk sincs, mi zajlik a háttérben."
köszönöm! - ebben én is biztos vagyok! mert egy hamiskártyással szemben nem ül le senki nyílt lapokkal..
Nyírfa
@csak úgy...: Túl sok a hamiskártyás, és csak nézünk körbe gyanakvóan, hogy ki mindenki az.
Nyírfa
@lampa laz: Gattyánt leszámítva: oké!
Nessy
@Horizont: Jelenleg Gattyán a sötét ló.
Macskaszem
@Horizont: Nagyon egyetértek. Jelenleg MZP-nek van rá legnagyobb esélye, ezért őt kell támogatni akkor is, ha szívünk szerint nem rá szavaznánk.
csak úgy....
@Nyírfa: csak a már ismert hamisokra koncenráljatok! -a többi a 6-ok dolga..
Nyírfa
@csak úgy...: Nem tudom...valami készül, ezt érzékelik a csápjaim. Valami, ami mindent eldönt.
Gyurka80
@Nyírfa: Ebben egyetértek veled ezért nem beszélek veled!
kereső
@csak úgy...: Mostantól tényleg nem mondok semmit, ami MZP-t esetleg "kritizálná". Majd az idő mindent kiforgat...úgy szokott lenni. Ami a "tapsikolókat" illeti- igen vannak, kivül is belül is. Talán még náladnál is jobban tudjuk, kik azok.
A,it irtam, nem jelenti azt, hogy nem fogok szavazni az ellenzéki jelöltre és a listára. Dehogynem- deadollannal, és sállal az orrom előtt is. Csak sikerüljön ezt a senkiházi hazaáruló bandát elzavarni- és úgy, hogy még egyszer ne legyen módjukban sem hatalom közelébe sem kerülni. Orbánnak és legközelebbi Co-nak, a szegedi csillagban kell helyet biztositani- magán zárkákban.Mert az anyagi javakat vissza lehet szerezni, de amit ezek mentálisan és erkölcsileg elkövettek az ország ellen, azt nem lehet másképp tolerálni. Ez a bűnük nagyobb az ország kifosztásánál is.
Gyurka80
@csak úgy...: Nem is válaszolok, mert hülyékkel nem beszélek.
csak úgy....
@kereső: "amit ezek mentálisan és erkölcsileg elkövettek az ország ellen"
ezt én ugyan így látom és itt naponta tapasztalom a shikari ,tehén ,veröce és a gyurka féléken!
csak úgy....
@Gyurka80: gyogyi vagy te gyuri,örülhet a fidesz..
verőce21
El lehet mondani, hogy van választék az ellenzékben!
Olyan, mintha választanál, hogy a Kínában készült adidast vagy a Tajvanon készült adidast vásárolod meg...!
csak úgy....
@verőce21: persze te ragaszkodsz a török adidashoz... :)
nagy kótyomfitty vagy te farkasom!
verőce21
@csak úgy...: Gyagyás vagy és gyermeteg...!
csak úgy....
@verőce21: csak nem rám akarod kenyni a veledszületetteket,efftársilag?:)
csak úgy....
@verőce21: akkor üdv a migráncs cselédlyánynak! :)
Clavigo
@verőce21: Te is migráncs vagy ??? Nem csak a barom @Gyurka80: ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.