Nyolcrendbeli lopással és háromrendbeli csalással gyanúsítják a rendőrök a budapesti férfit.

Képtelen abbahagyni a lopkodást: még az unokahúga szalagavatójáról is elvitt valamitFotó: Pexels

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett és más bűncselekmények gyanúja miatt folytat eljárást egy 37 éves budapesti férfival szemben – írja a police.hu.

Az adatok szerint a gyanúsított 2021. október 17. és 2022. január 2. között a főváros több kerületében is lopott.

Először 2021. október 17-én délután osont be egy IX. kerületi bevásárlóközpont egyik előadótermébe, ahonnan a rendezvény szünetében egy táskát emelt el a benne tárolt mobilokkal, pénzzel és bankkártyával együtt. A más nevére kiállított kártyával két alkalommal vásárolt is.

Ez után saját unokahúga szalagavatóján volt vendég 2021. december 3-án este egy kőbányai művelődési házban, ahol a tanárok részére elkülönített helyiségből egy táskát vett magához, benne pénzzel, telefonnal, okmányokkal és egy bankkártyával.

2021. december 10-én este a férfi egy ismerőse XVIII. kerületi lakásából vitte el annak telefonját, táblagépét, pénzét, okmányait, bankkártyáját és munkahelyéhez tartozó mágneses ajtónyitóját. A mágneses eszközzel még éjjel felkereste ismerőse munkahelyét, ahonnan eltulajdonított egy számítógépet, mobiltelefont és pénzt.

Két nappal később a besurranó az egyik budapesti vasútállomás öltözőjébe osont be, ahol egy irattárcára tett szert a benne lévő iratokkal és bankkártyával együtt. Utóbbival hétszer vásárolt is.

A tolvaj végül 2021. január 1. délután és 2. hajnal között egy COVID-mintavevő konténerre csapott le Ferencvárosban:

erőszakkal felnyitotta a konténert, majd egy laptoppal, egy mobiltelefonnal és több mint százezer forinttal távozott onnan.

A ferencvárosi rendőrök az elkövetőt a budapesti H. Sándorként azonosították, akit 2022. január 3-án egy józsefvárosi hotelban fogtak el. Szobájában megtalálták az előző nap ellopott számítógépet, mobiltelefont és a maradék pénzt.

Forrás: police.hu
Fotó: Pexels

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

3dwhite
Ha mèg vártak volna vagy húsz ellopott cuccra hatásosabb.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.