Bese Gergő áldotta meg Orbán Viktor Karmelita kolostorbeli irodáját, az atya, akit az állam bőkezűen támogat. 

Több millióba kerülhetett az országnak Orbán irodájának megszenteléseFotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője, Havasi Bertalan tájékoztatta az állami hírügynökségen keresztül a közéletet arról, hogy vízkereszt napján megszentelték Orbán Viktor irodáját. Ez több szempontból is érdekes, elsőként azért, mert Orbán hithű református, a szentelés pedig egy keresztény hagyomány.

Ennél azonban még sokkal érdekesebb az intézményt megszentelő atya személye. 

A 26 milliárdból felújított Karmelita kolostorba Semjén Zsolt és Schmitt Pál mellett Bese Gergő atya érkezett, aki megáldotta azt. Előtte az épületben dolgozó állami vezetők és munkatársak részt vehettek a római katolikus plébános áhítatán, amit a szentelés követett.

Ezzel Bese Gergő atya pillanatok alatt ismert és közismert lett a szakrális esemény kitüntetett celebrálójaként, így felmerülhet a kérdés, hogy ki ő és miért épp őt érte ez a megtiszteltetés.

A hirklikk.hu a Facebookon talált rá egy gödöllői kalózközösségre, akik szerint a kormány 5 millióval jutalmazta a gödöllői „Kelet-Európai Fiatalokért Egyesület" elnevezésű „civilszervezetet”, amit véletlenül éppen Bese Gergő katolikus diakónus vezet. 

Az egyesület honlapján mint kapcsolattartó Bese Gergő szerepel névre szóló mail-címmel és mobilszámmal, az impresszumban úgyszintén. 2021-ben a választókerületeknek juttatott civil pályázati nyertesek között szerepel ugyanis Bese Gergő atya Kelet Európai Fiatalokért egyesülete is. A lajstrom szerint kereken ötmillió forint támogatást nyertek. Ehhez az idén még szerény plusz egymilliót kaptak a kormánytól az egyesület működéséhez nyújtott adományként – az adófizetők pénzéből.

Mindez azért is lehet furcsa, mert az egyesület utolsó tevékenysége – a saját honlapjuk alapján – egy zarándoklat volt 2019-ben.

Amint a gödöllői Galgamenti Partizánok csoport fogalmazott: „a jámbor egyházfi hálája sem maradhatott el a gazdi felé, a ’máriás lelkületű’ Bese Gergő karácsony első napján – jobb dolga nem lévén – meglátogatta a Pesti TV-t, ahol Krisztus születésének ünnepéről beszélt, ironikus utalásokat téve az ellenzékre, felmondva Bohár Dánielnek a kormánypárti propaganda paneleket”.

A Pesti TV-interjúban többek között arról beszélt a 39 éves hitszolga, hogy „a kommunizmusban a hatalom minden erejével dolgozott rajta, hogy a karácsonyból kivegye a vallást, a hitet, Jézus születését. Fenyőünnepnek kellett hívni a karácsonyt. A karácsony valódi jelentését ma sem könnyű megélni, hiszen a fogyasztói társadalom miatt az ünnep termékké vált.”

A plébános tavaly szeptemberben a 2006-os események szakértőjeként is megjelent a médiában.

A hirado.hu-nak vázolta a történelmi tényeket, miszerint „az őszödi beszéd utáni tüntetések megmutatták, hogy a társadalom igazságérzetét rendkívül zavarja, ha hülyének van nézve. Nemcsak az utcán jelent meg az ellenállás, hanem a családokban, baráti körökben is beszédtémává vált, hogy milyen erkölcsi jogalapja van bármit is tenni és mondani annak a kormánynak, amely nyíltan hazugsággal nyerte meg a 2006-os választásokat.”

Az atyát augusztus elsejével nevezték ki Tass, Dunavecse és Szalkszentmárton plébánosává, holott 2020-ban még Jánoshalmán szolgált káplánként, most pedig már Orbán Viktor irodáját szenteli, így már alig várjuk, mi lesz a következő lépése.

Forrás: hirklikk.hu
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
"Semjén úgy áll a Röfi szobájában a szenteltvíztartóval, mintha vizeletmintát tartana egy kórházi folyosón"
nepszava.us/semjen-ugy-all-a-rofi-szobajaban-a-szenteltviztartoval-mintha-vizeletmintat-tartana-egy-korhazi-folyoson/
Rockxy
"Orbán irodájának megszentelése"
a megszüntetése ócsóbb lett vóna.
retkek.
Sámannus
Ahhoz a mocsokhoz amit abban a kolostorban kieszeltetek, lemosni még a Duna vize is kevés lenne. A megszenteléséhez annyi víz kéne, hogy a semilyen zsóti be is szarna a tálja alatt.
solidedge
A szentelés lényege, hogy oda ártó szándékú ember be nem teszi a lábát. Már néztek neki egy másik irodát.
ómió
Nem több százmilliót kellett volna hazudni, efftársak!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.