A G7 számolt be arról, hogy a a hétvégén megjelenő rendelet, több szereplő nyilvános nyilatkozatai alapján úgy tűnik, az árstop a beszállítói árakra nem vonatkozik, nem véletlenül harsogja a kormány azt, hogy a veszteség a kiskereskedelmi szereplőknél realizálódik majd.

Orbánék bizarr helyzetet teremtettek: mi fogjuk fizetni az árbefagyasztás költségeit

A hét érintett árucikket általában hosszabb távú szerződések alapján szállítják a beszállítók, amit vis maior körülményre hivatkozva normál esetben fel lehet mondani vagy annak módosítását lehet kérni.

Az árstop azonban nem minősíthető majd vis maiornak. Ez gátolhatja meg, hogy a bolt a nyakába rakott terhet a beszálító felé érvényesítse.

Végső soron így védi meg a kormány a jellemzően magyar termelőket az általa kitalált árcsökkentés negatív hatásaitól.

Nagy Márton, Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági főtanácsadója már a rendelet megjelenése előtt, múlt hét pénteken azt nyilatkozta a Portfolio.hu-nak, hogy a kormány a szerb árstopot tanulmányozva döntött úgy, hogy

csak a kiskereskedelmi árakat szabályozzák, ami miatt „nem reális”, hogy a kiskereskedelmi szereplők áthárítsák az árstop költségeit a beszállítóikra.

Hasonló tartalmú sajtóközleményt adott ki szerdán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is, hangsúlyozva, hogy az élelmiszerár-rögzítés nem okoz hátrányt a hazai termelőknek, beszállítóknak. 

Ezek a nyilatkozatok azonban összességében arra utalnak, hogy a helyzet egyelőre „képlékeny”, a jogi kereteket még csak most kezdik megismerni és feldolgozni a piaci szereplők. 

Egyre inkább az az összkép bontakozik ki, hogy a beszállítókra tényleg nem lesz hatással az árstop. Egy kiskereskedelmi láncoknak is beszállító pékségnél pedig érdeklődésünkre azt mondták, nem számítanak arra, hogy a liszt árának maximalizálása hatással lehet a kenyér árára.

Januárban ősz óta harmadszor volt lisztáremelés, de a további emeléseket a mi esetünkben az árstop biztosan nem akadályozza meg

– mondta a lapnak egy pékség tulajdonosa.

Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy pillanatnyilag nem látszik olyan jogi lehetőség, amely meg tudná akadályozni, hogy a több ezer árucikket forgalmazó boltok a hét terméken kieső bevételt más termékek áremelésével ne kompenzálják.

Egy gazdasági társaság 2020-as profitját természetesen lehetetlen úgy elképzelni, hogy az 2022 februárjában ott ül a bankszámlán, és finanszírozni lehet vele a liszt és a cukor bevételkiesését, de még ha így lenne, akkor sem az lenne a cégek feladata, hogy a lakosságot segélyezzék. Elég bizarr módon, de a kamarai kommunikáció még azt is mondja, hogy a kiskereskedőknek „társadalmi szolidaritással” kellene segíteni a magyar lakosok inflációs terheit.

Ám a tőzsdén lévő Tesco kisrészvényesei például nem biztos, hogy egy magyar segélyszervezetre gondoltak, amikor a cég papírjaiba helyezték a pénzüket.

A kieső bevételt minden valószínűség szerint megpróbálják behozni más termékeken. A beszállítói megállapodások általában évente egyszer amúgy is lejárnak, a megújításoknál pedig az infláció mellett rá lehet dobni majd az új árakra az árstop ellentételezését is.

Hivatal legyen a talpán, amelyik megmondja, hogy a több ezer termék között hol kell keresni ezt az összeget, ilyen élelmiszerinflációs környezetben.

Az árstop hatása szétterül az összes vásárló anyagi szolidaritása lesz az, hogy októberi áron jutnak hozzá a liszthez és a cukorhoz azok, akiknek ez tényleg sokat számít.

Forrás: G7

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Béla333
Ezek a barmok úgy segítenek, hogy megdrágíttatják más termékek árát hogy ki lehessen gazdálkodni a 7 termék árbefagyasztását.
Tehát velünk fizettetik meg a szenzációs ötletelésük árát!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Ezek a barmok úgy segítenek, hogy megdrágíttatják más termékek árát hogy ki lehessen gazdálkodni a 7 termék árbefagyasztását.
Tehát velünk fizettetik meg a szenzációs ötletelésük árát!
Nessy
@Béla333: Ugyanúgy, mint a "lakossági rezsicsökkentést", ezt is duplán fizetjük meg! Fából vaskarika! Nesze semmi, fogd meg jól!
tudode
A testes beszéd is beszéd!
.
A kódis alattvalóknak saját lóvéján farhát!
.
A magyarság történelmén senkihez nem hasonlítható egyeduralkodó számára pedig potyalínó disznóvágás!
.
---- Viszlát, röfi! (2022. január)
www.youtube.com/watch?v=mRztt61SWOA
---------------
.
???
ómió
Efftárs! Hazudd a "Zorbánra" és követeld a háromszoros piaci árat!
Peller Anikó
Semmi baj. A héten 60 forinttal drágult a kenyér. Érted hülyegyerek mijó?
kissé felnőttem
@ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió:
MAKIKA !! ezt kár tovább hazudni tőle ered ha valaki gazdasági pénzügyi szakembernek képzeli magát ide vezet látod ??? max nem vesznek a nyugdijasok sem farhátat, Egye és vegye orbán estétől reggelig aztán mehet hajnalban őrsöket látogatva kávét kérni . Ínkább marha rostélyost vesznek a nyugdíjasok is annak ára és neve is van
SÍva
Már a jövedelemadó visszatérítés és a nyugdíjasok észére kifizetett pénzt is előre beszedték a rémesen megemelkedett üzemanyag és élelmiszer árakkal valamint az építőanyagok brutális áremelkedésével. Nem tudom pontosan mennyi lesz a jövedelemadó visszatérítés de elég érdekes, hogy valaki épp most nyerte meg az ötös lottó brutátlis főnyereményét. Vagy ez lesz a visszafizetés alapja, vagy pedig már jó előre megmondták ki nyerheti meg a pénzt (sacc Mészéros Viktor művek). Érdekes az is, hogy most (állítólag) három fő nyert a hatos lottón főnyereményt ez előtt pedig majd egy évig senkinek sem sikerült.
Aki Én
@ómió: A cikket elolvastad, elmebeteg bolsi csicska?
Gazella
Persze hogy a nép fizet rá.
De vannak hiszékeny barmok amit elhisznek a narancs kormánynak.
Béla333
@Horizont: 08.58
A boltokba ki kellene írni, hogy az árbefagyasztás miatt XXX Forintot kénytelenek vagyunk az egyéb termékekre szétteríteni!
lusta
Az elmúlt 12 év alatt minden, dse minden intézkedésüket a zembeekkel fizetteték meg. Látni kell, hogy az eddigi lopás, csalás, rablás így-úgy kb. másfél millió embert és a hozzájuk köthető családokat, barátokat stb. érint. Ők abszolút nem érdekeltek a változásban. Vagy mert elvesztik a szerzett javakat, jogokat, vagy mert elvesztik a szabadságukat. A maradék kb. egy millió meg nem tud erről semmit sem, mert az alapinformációk sem jutnak, juthatnak el hozzájuk.
Lepényleső
Vajon van olyan költség amit ők okoztak és nem mi fizettük ki?
S vajon van olyan bolond aki ezt képtelen tisztán meglátni?
Istenakinincsen
@Lepényleső: Tisztán látod,hogy van olyan bolond.Én csak azt nem értem kik ezek és miért?
milyen taktikával lehet ennyire félrevezetni az embereket?A média ekkora úr?
földlakó
@ómió: A rezsicsökkentés kétezer milliárd forinttal terheli meg az idei költségvetést. Ezt vajon ki fizeti?
ómió
@földlakó: Neked eszerint efftársiasan mindegy, hogy, amit befizettél adót, azt a rezsid csökkentésére is fordítják-e, vagy csak simán ellopják?
ómió
@Aki Én: Elmebeteg bolsi csicskát láttál, bolsiék főgyagyása!? Ha nem tetszik, lépj el a tükör elől!
ómió
@kissé felnőttem: Ha majd farhátat veszel, bolsiék fajkreténje, szólj az eladónak, úgy "árazza", hogy te a háromszorosát fizethesd: az egyensúlyozza ki az elmebeteg efftársi egódat!
földlakó
@ómió: Számolj és megkapod a választ. Kétezer milliárd osztva a háztartások számával, aztán hasonlítsd össze a narancssárga mezőben található megtakarítással. Tudod a propagandával, amit itt nyomsz rendszeresen.
kissé felnőttem
@ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: saját nevelésű farhátat fogyasztunk mert mi munkábol élünk nem seggnyalásból
ómió
@kissé felnőttem: A bolsigörcs rángat téged, böszmeszaros szájú!? És nincs rá terápia?
ómió
@földlakó: Mit kenegetsz és hova? Ez az efftársi "szakmád"? Ez a rezsistop is része a családtámogatásoknak. Tudod, annak, ami 2010. óta a három és félszeresére nőtt a költségvetésben! Ami legfeljebb a magadfajtáknál propaganda, az egyszerű polgárnál meg - ha a nyugaton háromszorosára nőtt gázárhoz (amihez Maki efftársatok is "tartana", amit "nyomna") viszonyítjuk - egyszerű állami támogatás! Efftársilag érthetetlen?
kedvelem a NERtelenséget
@ómió: A kedves mama jól van? Hogy bírja az állandó csuklást?
kissé felnőttem
@ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió:
ómió
@kissé felnőttem: Még mindig csuklasz, bolsiék idiótája!? Senki nem vert még téged hátba?
ómió
@kedvelem a NERtelenséget: Látom, a tiéd már hozzászokott a bolsi idiotizmusodhoz!
földlakó
@ómió: Úgy látom lusta voltál számolni! Az állami támogatás kétezer milliárdjából egy háztartásra eső támogatás több mint 500 000 forint. Az én háztartásomat a propaganda szerint (narancssárga mező) a kormány megtámogatja évi 84 000 forinttal. A több mint 400 000 hova tűnt?
kissé felnőttem
@ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió: @ómió:
kissé felnőttem
@földlakó: ez egy bunkó barom szóra sem kéne méltatni megrögzőtt orbáncos
ómió
@földlakó: Nem kapsz meg minden családtámogatást? Hát, már jogcímet se vagy képes hazudni magadnak? Így nem fogod sokra vinni az "efftársi versenyben"!
ómió
@kissé felnőttem: Még mindig nem múlik a csuklásod, bolsiék gyagyása!? Hogy rúgna téged hátba a ló!
kissé felnőttem
olvass facebookon M F M eztán te kapsz csuklási görcsöt hörcsög
Béla333
Hát ki a fene fizetné? A maffia a saját pénzéből egy fillért sem fog arra költeni, hogy nekünk jobb legyen.
Nessy
Már megszoktuk, hogy kormányunk más kacsójával szedi a csalánt! Persze, akinek nem problémás az ár, az nem is fogja észrevenni mi mindennek ugrik meg szép csendben az ára! Logikus, hogy dicséri az árbefagyasztás ötletét! Azt meg igyekszik feledni, hogy a legmagasabb, 27% az ÁFA kis hazánkban.
földlakó
@ómió: Hogy jön ide a családtámogatás? Elfelejtetted? Rezsicsökkentés! Ez az "efftársi" nálad valami betegség?
ómió
@földlakó: Hogy jön? Hát, csak úgy, hogy az is egyfajta családtámogatás (is)! Fel se tűnt? Az "efftársi" meg a rátok utaló jelző! Hogy ez nálatok betegség-e, azt nektek jobban kéne tudnotok!
földlakó
@ómió: Mi az, hogy "rátok"? A nyelvtan órák is kimaradtak?
Rizikó
Folytatódik a huhogás, mert semmi okosat vagy tényt nem tudnak előadni ellenzékék!
ómió
@földlakó: Csak önmagad előtt nem látszik a "bolsicsápos identitásod"? Nem az én nyelvtanóráim maradtak ki! A te önismereted a totál hiátus! Vagy "csak" úgy teszel, mintha...?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.